
Fotó: Barabás Ákos
Noha a kisebb települések nem kaptak pótlékot a féléves költségevetés-kiegészítéskor, így is több pénzből gazdálkodhatnak az előző évekhez képest, ezért azok elöljárói igazságosnak tartják az idéntől életbe lépett új költségvetési rendszert. A nagyobb községek vezetői szerint a jogszabály azoknak kedvez, akik nem tudják megfelelő hatékonysággal beszedni például az adókat. Bár ők kaptak pénzeket a kiegészítéskor, így is valamivel kisebb keretből gazdálkodhatnak az elmúlt évekhez viszonyítva.
2015. augusztus 23., 18:282015. augusztus 23., 18:28
„Mi nem kaptunk pénzt a féléves költségvetés-kiegészítéskor, azonban én számítottam is rá, hogy most azok a települések fognak előnyben részesülni, amelyeket év elején negatívan érintett az új jogszabály életbe lépése. Utóbbi nyomán több nagyobb település kevesebb pénzhez jutott az áfavisszaosztásból, de olyan helységek is voltak, akik semmit sem kaptak” – nyilatkozta Kányád polgármestere. György Sándor elmondta, ha az éves költségvetést vesszük figyelembe, így is jól járt az általa vezetett község, hiszen nagyobb keretből gazdálkodhatnak, mint az előző években. Az új jogszabályok pozitív hozadékának tartotta azt is, hogy már a tavaszi hónapokban bátran belevághattak egyes beruházásokba, tudván, megvan a pénzük a kivitelezésre, és nem kellett azon gondolkodniuk, vajon fél év múlva kapnak-e pótlékot.
Noha Szentegyháza sem kapott a mostani kiegészítésből, a helyi polgármester mégis igazságosabbnak tartja az új jogszabályt, hiszen annak köszönhetően tavalyi költségvetésük többszöröséből dolgozhatnak idén. Rusz Sándor hangsúlyozta, ideje volt, hogy egy jobb elosztási rendszer alapján jussanak pénzhez a települések, mivel a pénzhiány miatt egyes helységek kevésbé tudtak fejlődni a többihez képest. Példaként elmondta, hogy Szentegyháza útjainak csupán tizenhárom százaléka van leaszfaltozva, míg több községnél ez az arány kilencven százalékon felül van. „Most, hogy csak az év elején porul járt települések kaptak pénzeket a féléves kiegészítéskor, úgy érzem, helyreállt a korábban felborult rendszer. Ezek után remélem, Hargita megye önkormányzata nem csak a nagyobb településeket fogja segíteni a kormánypénzek elnyerésében, arra hivatkozva, hogy ők kevesebb pénzből gazdálkodhatnak az új törvények miatt” – jelentette ki Rusz.
Több mint 700 ezer lejes költségvetés-kiegészítést kapott Farkaslaka, ám így is kevesebb pénzt költhetnek el tavalyhoz képest – fejtette ki Kovács Lehel, a község polgármestere, hozzátéve, év elején nagyon el voltak keseredve azért, mert a kormány ellehetetleníti a munkájukat, ám most örülnek a pénznek, aminek köszönhetően „levegőt vehet a település”. Mint mondta, az összeg nagy részét olyan beruházások finanszírozására költik, mint a farkaslaki általános iskola tornatermének rendbetétele, a biztonsági célokat szolgáló kamerarendszer beüzemelése a község területén, a bogárfalvi kultúrotthon feljavítása, illetve az ingatlanok tulajdonjogának tisztázása.
Parajd vezetősége is örült az anyagi pótléknak, közel 1,2 millió lejt kaptak az államtól – részletezte Bokor Sándor polgármester. Rámutatott, nagy szükség van az anyagiakra, hiszen négy – több mint négymillió euró összértékű – európai uniós pályázat megvalósítása van folyamatban a község területén. A pályázati önrészek kifizetése fontos Lövétén is – tudtuk meg a község elöljárójától –, ahol egyebek mellett hamarosan befejeződik a turisztikai információs központ építése, valamint az iskola modernizálása. Lázár Zoltán kimondottan örült annak, hogy a költségvetés-kiegészítéskor 500 ezer lejt kaptak, ám megjegyezte, az elmúlt évhez képest így is kisebb a községi büdzsé.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!