
Fotó: Pál Árpád
Kis- és Nagygalambfalva minden utcáját leaszfaltozzák jövő évben egy EU-s pályázatnak köszönhetően, melyet a galambfalvi polgármesteri hivatal nyert el. Az útjavítás mellett árvízvédelemre, illetve járdaépítésre is költenek a pénzből.
2016. július 12., 12:432016. július 12., 12:43
Kis- és Nagygalambfalván egy korábbi pályázatnak köszönhetően már nyolc és fél kilométernyi utat sikerült leaszfaltozni, valamint sáncokat és 6,5 kilométer járdát tettek rendbe – magyarázta lapunknak a község polgármestere. Gyerkó Levente elmondta, nemrég egymillió euróért pályáztak sikeresen, így a fennmaradó 5,5 kilométernyi kövezett utcára is aszfalt kerül. Ezenkívül három kilométernyi járda megépítése is a projekt részét képezi, ahogyan az is, hogy 600 méternyi támfalat építsenek a folyóvizek mentén. Gyerkó szerint ez árvízvédelmi szempontból fontos, noha idén nem okoztak nagyobb károkat az áradások, a korábbi években arra is volt példa. Két kisebb hidat építenek még a Nagy-patakon Nagygalambfalván, hiszen jelentősebb esőzések idején a település egyes részei el vannak szigetelve.
„Örülünk, hogy sikerül minden utcát leaszfaltozni. Szerencsénk, hogy az elmúlt években tudtunk erre pénzt szerezni az Uniótól és a kormánytól is. Ezt ugyanakkor meg kellett előzze a szennyvíz- és az ivóvízhálózat teljes kiépítése, hogy azok miatt ne kelljen feltörni az utat” – fejtette ki a polgármester.
Gyerkó rámutatott, egyelőre az új projekt dokumentációs felével vannak elfoglalva, remélik, hogy ősszel közbeszerzési eljárást hirdethetnek, így jövő tavasszal elkezdődhet a kivitelezés.
Mezei úton is aszfaltoznának
Gyerkó Levente elmondta, dokumentációt állítottak össze tizenegy kilométernyi mezei út rendbetételére, ahol kövezni, illetve aszfaltozni is szeretnének. Noha erre már volt európai uniós kiírás, arra nem tudtak jelentkezni, mivel az online regisztráció mindössze hat percig tartott. A polgármester úgy tudja, hamarosan újabb pályázati lehetőség lesz, reméli, azon nagyobb szerencsével járnak. Ezenkívül folyamatban van az erdei útjaik rendbetételével kapcsolatos dosszié összeállítása is, remélik, már idén lesz lehetőségük pályázni.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!