Pedig épp ebből van elege a városlakóknak, hiszen ennek polarizációnak issza a levét a város már évek óta! Hogy is lehet dobbal verebet fogni?

Az elmúlt hónapok politikájának alakulását szemlélve egyértelművé vált, hogy lassan az RMDSZ maradt az egyetlen politikai erő, amely jelen körülmények közt képviselni tudja az erdélyi magyarság érdekeit úgy Budapesten, mint Bukarestben. Ennek fényében érthető a szerecsenmosdatási kísérlet a Küküllő-menti városban. Azonban az kevésbé érthető, hogy az egymással szemben álló felek miként képzelték el ezt a mosdatást úgy, hogy folyamatosan egymást sározzák be. Vagyis egy olyan történetbe kérik a székelyudvarhelyiek belépését, amelyből épp ők maguk zárták ki a közélet iránt érdeklődő jóérzésű embereket az egymást minősítgető megjegyzésekkel.

Újból egy tipikus udvarhelyi jelenségnek vagyunk tanúi. Ha nincs egy nagy közös ellenség, ugyanakkor nem adatik meg a különböző pártok közti acsarkodás sem, akkor a gyűlöletkampányt ugyanazon politikai erőn belül is meg lehet oldani. A lényeg, hogy mindig van egy fél, amely meg akarja menteni a várost a másik féltől, akár harc árán is.

Mindegyik oldal a lelátókon toporgó embereket próbálja a pályára rángatni, miközben a pályán olyan játékot játszanak, amitől minden jóérzésű embernek felfordul a gyomra. És mindeközben csodálkozunk, hogy egyre erőteljesebb a kontraszelekció, hogy egyre több jóérzésű és jó szakember fordul el a helyi politikától. Emellett persze tisztelettel vegyes együttérzéssel nézzük azon pár jóérzésű ember kiállását, akik áldozatául estek a politikai kommunikáció ármánykodásának.

Az árok megmaradt, csak most épp mások ássák, mások mélyítik. Mégis töretlen madáchi lelkülettel próbálunk bízni a jövőben: talán majd hétfőn a székelyudvarhelyi RMDSZ nyitott kapuján elkezd kiáradni a végtelen szeretet, és végre elindul a 30 éve várt ároktemetés a székely anyavárosban is.