
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Néhány órán belül ötször riasztották a Hargita megyei csendőröket Tusnádfürdőre a medvék jelenléte miatt.
2021. június 30., 12:572021. június 30., 12:57
2021. június 30., 12:582021. június 30., 12:58
A Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség sajtóirodája szerint az első négy hívás egy óra leforgása alatt futott be este fél 8-tól kezdődően, az utolsó pedig éjfél után.A Tusnádfürdő különböző pontjaira kiszálló csendőrök mind az öt esetben ott találták a jelzett helyen a medvét, vagy az anyamedvét a bocsaival, és minden esetben sikerült biztonságos körülmények között visszaűzniük a vadakat az erdőbe, annak ellenére, hogy a hatóságok által a Ro-Alert rendszeren keresztül kiküldött figyelmeztetések nyomán nagyszámú turista tartózkodott a helyszínen – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
A csendőrök ismételten felhívják a polgárok figyelmét arra, hogy a Ro-Alert üzenetek célja nem az, hogy nagy tömegben gyülekezzenek azon a helyen, ahol medvék jelenlétét jelentik, mert ezzel életveszélybe sodorhatják magukat, és a felelős hatóságok beavatkozását is megnehezítik.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
szóljon hozzá!