Türelemjáték a jégen

Enyhe szél, ugyanakkor hideg időjárás, szitáló eső és lassan felszálló köd fogadta azokat, akik kedden hajnalban a zetelaki víztározóhoz érkeztek. A tó, korábban jól befagyott felszíne már olvadásnak indult, amit a jégen megjelenő nagy pocsolyák is jeleztek. Erre a jégre léptünk rá a horgászni készülő zetelaki Kalapács Sándort elkísérve, aki már az elején ragaszkodott, hogy Pelének hívjuk, hiszen mindenki úgy ismeri. Ő magyarázta el, hogy

Tanya a jégen

Amint a tó szélétől annak közepe felé haladtunk, egy kis sátoranyagból összeállított, mozgatható „kunyhót” pillantottunk meg, amelyet a tavat majdnem napi szinten látogató Pele csak a téli tanyájaként emlegetett. Mint mondta, ezt ő maga készítette, hogy

Így ő még ott maradhat, ha másoknak már pakolniuk kell. Különösen büszke volt arra, hogy bár a szezon alatt végig a gátnál hagyta a kis kunyhót, azt mégsem rongálta meg senki – néhány horgász olykor kölcsönveszi ott tárolt eszközeit, de azokat sértetlenül vissza is teszik, így sosem hiányzik semmi.

Pele nem vesztegette az időt, hamar a megfelelő helyszínre vonszolta a kis kuckót, majd speciális fúrót ragadva léket vágott a jégen. Ekkor magyarázta el, hogy tapasztalatai szerint fagyos időben nyolc-tíz centiméteres jég is elbírja az embert, most azonban több mint húsz centiméter mélyre ment a fúró. Hozzátette, ez nem is baj, hiszen a felsőbb rétegek már olvadni kezdtek. Szerinte egyébként, ha marad a jelenlegi időjárás, akkor még legtöbb egy hétig lehet biztonságosan közlekedni a jégen.

Mormiskázás

Két kis, részben saját készítésű elasztikus horgászbotot vett elő, amelyekről elmondta, senkit se tévesszen meg a méret, hiszen ezekkel már 3,5 kilogrammos csukát is emelt ki a vízből a téli időszakban. Azért rövidek a botok, hogy kényelmesebb, praktikusabb legyen a horgászat. Egyik botra pedzőt szerelt, hogy azzal a hagyományos lékhorgászatot mutassa be – csaliként szúnyoglárvát, földigilisztát használva.

A másik felszerelése azonban különlegesebb volt, hiszen azzal az orosz technikát alkalmazva mormiskázni készült. A módszer lényege, hogy pedző helyett roppant rugalmas érzékelő hegyeket csatolta a bot végére, ugyanakkor az édesvízi bolharákra hasonlító műcsalit alkalmazott. Utóbbit a damillal leengedte a tó nyolc méter mélyen lévő aljára, majd apró rántásokkal imitálta a bolharák mozgását, így keltve fel a halak étvágyát. Egyébként mi sem gondoltuk volna, de

kétharmadát ezzel a technikával fogta meg a kiemelt dévérkeszegeknek. Utóbbiból egyébként nem volt hiány. Persze tett is a sikerért, hiszen tapasztalataiból merítve előző este már beetette a halakat. „Horgászás közben maximum csak egy-két szúnyoglárvát kell bedobni a vízbe etetésként, mert ha többel próbálkozunk, az elriasztja a halakat. Az etetést mindig egy nappal korábban kell megoldani” – osztotta meg Pele.

Rámutatott, az is fontos, hogy ismerjük a halak étrendjét, szokásaikat és felépítésüket is, ha sikeresek akarunk lenni. Télen egyébként többnyire sügért, süllőt, csukát, dévérkeszeget és bodorkát lehet fogni a zeteváraljai víztározónál, ha az ember tudja, hogy milyen technikát alkalmazzon. Érdemes tudni azt is, hogy rendszerint

Többnyire az is fontos, hogy a horgász keveset mozogjon a jégen, s minimálisan kommunikáljon, hiszen a hangok és a rezgések is elriasztják a kapást. Ez esetben nekünk szerencsénk volt, hiszen a folyamatosan szitáló eső olyan hatást keltett, amely tompította a halak érzékeit.

Csak szórakozás

A jókedélyű Pele mindvégig hangsúlyozta, bár a versenyeken rendszerint részt vesz, ő kikapcsolódásként lékhorgászik, mindemellett ilyenkor tud elgondolkodni az életével kapcsolatos lényeges döntéseken. Halat sem visz haza, hiszen nem az a célja, hogy elfogyassza azokat, bőségesen elég számára a fogás élménye. Közölte, azért nem a tó partján fúrt léket, mert ő inkább a méretesebb halak elkapását tűzte ki célul, amely nagyobb kihívásnak számít. A part mentén rendszerint a kövek között megbújó kis sügéreket szeretnék horogra akasztani a kevésbé tapasztalt horgászok. Ezeket haza is viszik és vagy ők fogyasztják el vagy a macskák. A horgász még arról is tud, hogy egyesek a tyúkoknak adják oda a kis sügéreket, amelyek jobban tojnak ezeket fogyasztva.

Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy nagyjából 350 lejért lehet kiváltani a víztározónál történő horgászáshoz szükséges éves engedélyt a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesületnél. Ő ezt megfelelő árnak tartja, ám azt is belátja, hogy a horgászati szempontból szigorúan leszabályozott tó nem túl előnyös a kevésbe felszerelt, esetleg tapasztalatlanabb pecázók számára, akik kevesebb eséllyel fognak nagy halat. Egyébként Pele szerint, ha valaki lékhorgászatba kezdene, akkor 500–600 lejt kell elköltsön felszerelésre, ha lékfúrót tud kölcsönözni ismerőseitől.