Tökéletesíteni a termékpalettát Triplast-módra Pr-cikk

Kerekes Botond Géza több mint két évtizede vezeti a Triplastot •  Fotó: Triplast

Kerekes Botond Géza több mint két évtizede vezeti a Triplastot

Fotó: Triplast

Az ezredforduló környékén Marosvásárhelyen három fiatal összedugta a fejét, és gondolt egy merészet: mivel a háztartások egyre több hulladékot halmoztak fel, ezért önerőből műanyag szemeteskukák gyártásába fogtak. Ez a lépés pedig megalapozta a cég stabilitását, amely az évek múlásával a szennyvízelvezetők, a fedlapok és a tartályok gyártásába is belefogott – tette mindezt fenntarthatóan és tudatosan, amely immár országos szintű elismertséget eredményezett számára. A Triplast egyik alapító-tulajdonosának, Kerekes Botond Gézának a szemszögéből ismerhetjük meg a cég bő két évtizedes történetét.

Székelyhon

2024. június 17., 10:002024. június 17., 10:00

Szemeteskuka-gyártásra alapozott cégbejegyzés

„A kolozsvári közgazdasági egyetem elvégzése után hazaköltöztem, és miután több cégnél is megfordultam, azon törtem a fejem, hogy valahogy csak jó lenne, ha saját vállalkozásba kezdenék” – emlékezett vissza a kezdetekre Kerekes Botond Géza, aki ekkor már ismerte Ugran Claudiut és Fikó Istvánt, akikkel közösen eldöntötte, hogy céget fog alapítani. Így történt tehát, hogy a Triplast műanyag szemetesládák gyártásába kezdett.

Megalapozott döntés volt ez, hiszen 2002-től Romániában is kötelezővé tették a szelektív hulladékgyűjtést, a normáknak megfelelő kukák gyártásával és forgalmazásával pedig helyzeti előnyük volt a konkurenciával szemben.

„Ez nem volt egy szűz piac, viszont akkor még kiépülőben volt. Nagyon sokan viszont importálták ezeket a kukákat, ugyanakkor mivel Románia akkor még nem volt európai uniós tagország, ezért előnyünk volt a külföldiekkel szemben” – magyarázta a Triplast vezetője, így gyorsan, 2-3 év leforgása alatt betörtek a hazai piacra.

Lelkiismeretes és precíz munka folyik a marosvásárhelyi termelőegységben •  Fotó: Triplast Galéria

Lelkiismeretes és precíz munka folyik a marosvásárhelyi termelőegységben

Fotó: Triplast

A fennmaradás kulcsa

Miután egyre többen kezdték vásárolni a Triplast gyártotta termékeket, a tulajdonosok tudatosan visszaforgatták a nyereséget a cégbe.

Idézet
Az első három évben konkrétan minden pluszt a cégbe fektettünk, csak annyit tettünk félre magunknak, amennyi a megélhetéshez szükséges volt. Ezzel párhuzamosan géppark­felújításra is pályáztunk, így a termékpalettánk is folyamatosan bővült”

– magyarázta Kerekes Botond Géza, akik EU-s támogatással belefogtak a csatorna- és vízhálózatok gyártásába is. Az elmúlt több mint két évtizedben a Triplastot is érintették válságok, de a több lábon állásnak hála, ezeket rendre, mondhatni könnyen átvészelték. „A gazdasági világválság idején még fiatal cég voltunk, így annyira nem éreztük meg annak negatív hatását.

Idézet
2015-ben értünk fel a csúcsra – ekkora volt a legnagyobb árbevételünk és alkalmazottszámunk –, ezt viszont stagnálás, sőt visszaesés követte. Rövid átszervezések után aztán sikerült visszatérni a jó útra, 2018 óta pedig ismét felfelé ível a pályánk”

– magyarázta az elmúlt évek történéseit a marosvásárhelyi vállalkozás alapítója. A vállalkozói évek során Kerekes Botond Géza megtanulta, hogy egyszerre több lábon kell állni: egy krízis során ha bármelyik iparágban visszaesés tapasztalható, akkor a többi biztosítani fogja a fennmaradást.

A Triplast a dekoratív virágcserepek gyártásának világában is megvetette lábát •  Fotó: Triplast Galéria

A Triplast a dekoratív virágcserepek gyártásának világában is megvetette lábát

Fotó: Triplast

Tökéletesíteni kell, és nem az újat feltalálni

A Triplast filozófiája nemcsak az innovációban, hanem a termékek fejlesztésében és tökéletesítésében rejlik. „A célunk nem az, hogy feltaláljuk a spanyolviaszt: mi a termékek fejlesztésén és optimalizálásán dolgozunk azért, hogy azokat minél költségkímélőbben és jobb minőségben tudjuk szállítani partnereinknek” – avatott be a vállalkozás fő irányvonalába Kerekes Botond Géza.

A Triplast igazgatója szerint nem minden cég hivatott arra, hogy saját maga alakítsa ki a terméket a piacra, inkább a piac által felállított elvárásokra kell jól reagálni.

„Mi ezt megtanultuk az elmúlt években, ennek fényében újítunk, alkalmazkodunk, fejlődünk és figyeljük a nyugat-európai irányokat” – mondta el a vállalkozó, aki nyíltan vallja, hogy ők nem az úttörői, hanem a trendkövetői szerepet töltik be a piacon. „Cégünk erőssége, amely egyben a mottónk is az, hogy a lehető leggyorsabban alkalmazkodunk a piac és a környezet igényeihez, kihasználva minden lehetőséget a termelés és a kereskedelem területén” – tette hozzá a marosvásárhelyi üzletember.

Termékek és hitvallás

A beszélgetés során arra is fény derült, hogy a Triplast volt az első helyi cég, amelyik a rotációs öntést mint gyártási technológiát alkalmazta.

Idézet
Az elmúlt több mint húszévnyi tapasztalat és hozzáértés felismerhető most már minden általunk gyártott terméken”

– ismertette az alapító, aki szerint a gyártásban használt gépek adottságainak teljes kiaknázásával és a megfelelő alapanyagok felhasználásával a lehető legjobb árucikkeket hozzák létre a megrendelőknek. „Mivel dinamikusan felépített szervezet vagyunk egy széles termékpalettával, ezért az ügyfeleink számára mindig a legprofibb megoldásokat kell hogy kínáljuk.

Idézet
A szakemberek és mérnökök a konzultációk során az optimális és költséghatékony megvalósításban gondolkodnak, amely a vásárló igényeit teljes mértékben kielégítik”

– ismertette a Triplast hitvallását Kerekes Botond Géza. Talán ezen hozzáállásnak köszönhető az is, hogy mind a mai napig meghatározó szereplői a hazai piacnak.

Műanyag termékek széles skáláját gyártják a Maros megyei üzemben •  Fotó: Triplast Galéria

Műanyag termékek széles skáláját gyártják a Maros megyei üzemben

Fotó: Triplast

A Triplast-csapat

„2002-ben alapítótársaimmal együtt vágtunk bele a munkába, majd szépen folyamatosan elkezdtük építeni a csapatot. A gépek mellé először mérnököket és tervezőket alkalmaztunk, majd jöttek a munkások is. Az alapcsapat már akkor kialakult, majd fokozatosan bővültünk mind számbelileg, mind minőségileg” – ecsetelte a csapat felépítését Kerekes Botond Géza, akik 2010-ben már 50-en dolgoztak a cégnél.

Véleménye szerint azért jó náluk dolgozni, mivel itt minden egyén egy-egy fontos láncszeme a gépezetnek, akik kölcsönösen tisztelik és megbecsülik egymást.

„Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy van olyan alkalmazottunk, aki már az alapítás éve óta nálunk dolgozik, de nagyon sokan már 10–15 éve csapatunkat erősítik” – mondta büszkén a Triplast vezetője. Emellett azt is megtudtuk, hogy a csapattagok a következetes építkezést, az állandó fejlesztéseket és a modern technológiai vívmányokat is értékelik a marosvásárhelyi vállalkozásban.

Idézet
Rájöttünk, hogy vezető nélkül nincs munkás, de munkás nélkül mit sem ér a vezető. Ennek fényében a cégnél egyenlő partnerként kezelünk mindenkit, hiszen ugyanolyan értékes mindannyiunk munkája”

– állítja a marosvásárhelyi társaság irányítója, aki mint cégvezető barátként tekint az alkalmazottakra, mivel tapasztalatai szerint csak így lehet egy összetartó, felkészült csapatot kialakítani.

Jövőkép

A Triplastnál rövid és középtávra is léteznek tervek a jövőre nézve, hiszen ha mindenki becsülettel végzi a munkáját, akkor hosszú távon meghatározó szereplői lehetnek a gazdasági életnek. „Nem tervezünk hosszú (azaz 10 évvel hosszabb) időre, de folyamatosan arra törekszünk, hogy megfeleljünk a jövőbeli piacnak. Amennyiben követjük a változásokat, úgy a jövőnkkel sem lehet gond” – fogalmazott végszóként tömören, de lényegre törően a Triplast alapító ügyvezetője.

Az itt olvasható tartalom először az „Akiket az idő igazol” 2023-as kiadványában jelent meg.

(X – fizetett hirdetés)

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Szervezett túra Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrát szervez Istenszékére.

Szervezett túra Istenszékére
Szervezett túra Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Szervezett túra Istenszékére

Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Megjelent a Grand Theft Auto 6 harmadik előzetese

Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.

Megjelent a Grand Theft Auto 6 harmadik előzetese
Megjelent a Grand Theft Auto 6 harmadik előzetese
2026. október 15., csütörtök

Megjelent a Grand Theft Auto 6 harmadik előzetese

2026. október 15., csütörtök

Több mint 1900 csomag cigarettát foglaltak le Hargita megyében

Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.

Több mint 1900 csomag cigarettát foglaltak le Hargita megyében
2026. október 15., csütörtök

Két hajóincidens után szigorúbb biztonsági intézkedéseket sürget Románia

Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.

Két hajóincidens után szigorúbb biztonsági intézkedéseket sürget Románia
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Jogerős: a kormány köteles kifizetni a bírák és ügyészek 5 milliárd lejes bérhátralékait

A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.

Jogerős: a kormány köteles kifizetni a bírák és ügyészek 5 milliárd lejes bérhátralékait
2026. október 15., csütörtök

Kezdődik pénteken az agrártámogatások előlegének folyósítása

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.

Kezdődik pénteken az agrártámogatások előlegének folyósítása
2026. október 15., csütörtök

Egészségügyieket oktattak arra, hogy mindig, de krízishelyzetekben a szavaknak különös súlya van

Hat székelyföldi kórház 60 egészségügyi szakembere vett részt a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ által szervezett kommunikációs képzésen szeptember végén. Ez volt a program harmadik alkalma, eddig összesen 181 egészségügyi dolgozót képeztek.

Egészségügyieket oktattak arra, hogy mindig, de krízishelyzetekben a szavaknak különös súlya van
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Egyre több a kiadásunk, ezért szükség van minden olyan lehetőségre, amivel ezeket mérsékelhetnénk

Marosvásárhelyen elkezdődött egy öko-negyed kialakítása, és ennek egyik fontos lépése az energiaközösségek létrehozása. Erről, valamint a tömbházakra szerelt napelemekről, a költségek csökkentésétől is szó volt az erről szóló csütörtöki konferencián.

Egyre több a kiadásunk, ezért szükség van minden olyan lehetőségre, amivel ezeket mérsékelhetnénk
2026. október 15., csütörtök

Próbálják kimenteni az embereket a lángoló hajóról a Fekete-tengeren

A rendkívül magas hullámok egyelőre nem teszik lehetővé a mentést a Fekete-tengeren, ahol tűz ütött ki egy kereskedelmi hajó fedélzetén. A négyfős legénység kimentésére több helikoptert és mentőegységet is mozgósítottak a román hatóságok.

Próbálják kimenteni az embereket a lángoló hajóról a Fekete-tengeren
2026. október 15., csütörtök

Vasútfelújítási munkálatok miatt hamarabb indul több nemzetközi vonat november 7-én és 8-án Budapestről Romániába

A magyarországi vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt november 7-én és 8-án a megszokottnál 5-35 perccel korábban indul kilenc, Budapestről Romániába közlekedő nemzetközi vonat – közölte csütörtökön a CFR Călători.

Vasútfelújítási munkálatok miatt hamarabb indul több nemzetközi vonat november 7-én és 8-án Budapestről Romániába
Hirdetés