
A sóbánya kinyitása kimozdította ugyan a holtpontról az idegenforgalmat, de a turistaözönre még várni kell Parajdon
Fotó: Barabás Ákos
A turizmus szempontjából Parajd egyelőre csak árnyéka korábbi önmagának, a sóbánya újranyitása ugyan valamelyest beindította az idegenforgalmat az üdülőtelepülésen, de sokkal kevesebb vendég érkezik a településre, mint más évek hasonló időszakában. Ha nem változik jó irányban a helyzet, a már most 5-7 millió lejes turisztikai bevételkiesést elkönyvelő településen húsba vágó pénzügyi problémák alakulhatnak ki.
2020. július 11., 20:162020. július 11., 20:16
A koronavírus-járvány okozta idegenforgalmi válság mellett a természet is közbeszólt Parajdon a turizmus fokozatos újraindítását célzó tervekbe:
A wellnessközpontban a héten befejezik a felújítási munkálatokat, a település polgármestere pedig reménykedik benne, hogy július 15-től a járványügyi előírások is lehetővé teszik azt, hogy kinyithassák, akárcsak a zárt helyen működő éttermeket, ugyanis ha nem kap lendületet a turizmus, súlyossá fajulhat az egyre csak fokozódó bevételkiesés az üdülőtelepülésen, ahol a lakosságnak több mint a fele az idegenforgalomhoz köthető tevékenységekből él.
„Én állítom, hogy több mint ötmillió lejes a kiesés – 5-7 millió lej, még nem is számítottuk ki, csak saccolások vannak” – fogalmazott Bokor Sándor, Parajd polgármestere.
– mondta a polgármester azt érzékeltetve, hogy más településekhez képest mennyire megszenvedi Parajd a koronavírus-járvány következményeit. „Kihat a vállalkozókra, kihat az önkormányzatra, kihat elsősorban a sóbányára, és kihat a környékre” – sorolta Bokor Sándor. Kitért arra is, hogy
A bányaigazgatóság számításai szerint ez eléri a 800 ezer eurót – mondta a polgármester.
Fotó: Barabás Ákos
Miközben tavaly 650 ezren váltottak jegyet a sóbányába – ez naponta több ezer látogatót jelent –, a wellnessközpontnak pedig 130 ezer vendége volt, és sós strandnak 90 ezer, addig
Noha három hete kinyitott a bánya és kimozdult a holtpontról az idegenforgalom, a település még mindig nem hasonlít régi önmagára, és
– erősítette meg a településvezető. Bokor Sándor elmondta, megjelent ugyan korábban egy törvény, amely a lehetőséget adott az épületadó mértékének a csökkentésére a turisztikai vállalkozások esetében, ám az csak a szükségállapot idejére vonatkozott.
Így most a parajdi önkormányzat helyi határozattal kívánja „csökkenteni azt, amit a törvény megenged”, de a településvezető szerint ez az intézkedés önmagában nem tud nagy pénzügyi terhet levenni a vállalkozások válláról.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
1 hozzászólás