
Csíkszentkirálynak sokba kerülhet a kényszerű szolgáltatóváltás
Fotó: Pinti Attila
A bíróságon kénytelen védeni érdekeit Csíkszentkirály önkormányzata egy gázszolgáltatóval szemben, amely, kihasználva helyzetét, valószerűtlenül nagy értékű számlákat állított ki arra az időszakra, amikor a község ügyfelükké vált egy másik szolgáltató visszalépése után.
2023. január 15., 16:422023. január 15., 16:42
A gázszolgáltatási piac átrendeződése, ezen belül a Hargaz Hargita Gáz Rt. 2021 őszén történt visszalépése
A Hargaz abban az időszakban ugyanis kénytelen volt visszaadni gázkereskedői engedélyét, mert a megemelkedett árak miatt nem tudott ügyfelei számára földgázt beszerezni – ezzel a lépéssel próbálta elkerülni a fizetésképtelenséget.
A céget időközben fel is vásárolta egy másik vállalkozás, de a több mint 7000 volt fogyasztójuk számára két lehetőség maradt a visszalépés pillanatában:
Az átállás nem ment simán, sok ügyfél a végső szolgáltatóként kijelölt Electrica Furnizare-hoz került, amely az első hónapokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem számlázott semmit. Viszont amikor megtette, az mélyütésnek bizonyult nemcsak sok magánszemély, hanem jogi személyek, intézmények számára is.
Példaként a csíkszentkirályi önkormányzat esetét választottuk ki, amely késve kapott értesítést arról, hogy szolgáltatót kell váltania, és az Electrica Furnizare ügyfele lett. Miután kiderült, hogy az önkormányzat számára a 2021 novembere és 2022 augusztusa közötti időszakra
„A Csíkszeredai Bíróságra benyújtott kereset a kiállított számlák megsemmisítésére, visszavonására és újraszámítására vonatkozik, mivel az ezeken szereplő összegek nem felelnek meg a községhez tartozó egyes fogyasztási helyeken rögzített tényleges fogyasztásnak” – tájékoztatott érdeklődésünkre Jurcsák Margit, a község jogi képviseletével megbízott ügyvéd. Ő emlékeztetett arra is, hogy
Az Electricának a pénzbírság elleni fellebbezését a bíróság elutasította.
Az ügyet jelenleg az első fokon illetékes Hargita Megyei Törvényszék tárgyalja, amely felszólította Csíkszentkirály községet, hogy határozza meg, mennyit hajlandó kifizetni a kiszámlázott összegből, mivel ez vita tárgyát képezi. Mint az ügyvéd elmondta:
„Ennek magyarázata az, hogy a fogyasztási értékek hasonlóak az előző év ugyanazon időszakában rögzített értékekhez” – érvelt az ügyvéd.
A kereset benyújtása után az Electrica a gázszolgáltatás leállítására vonatkozó értesítéseket bocsátott ki, amelyre reagálva
Ezt a kérelmet a Bukaresti 1-es Kerület Bírósága elutasította azzal az indokkal, hogy jelenleg a község az Enel szolgáltatótól kap földgázt – tudtuk meg.
Az ügyben következő lépésként a számlák helyességének megállapítása érdekében műszaki szakértői vizsgálat elvégzését javasolják, ez hivatott eldönteni, hogy a vitatott számlák értékének kiszámítása megfelel-e az ANRE vonatkozó rendelete, és más hatályos rendeletek előírásainak.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.
Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint „Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát”, illetve „a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek”.
Több mint 8,45 millió utast szolgált ki 2026 első hat hónapjában a bukaresti Henri Coandă és Aurel Vlaicu (Băneasa) nemzetközi repülőtér. Ez 5,08 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és új forgalmi rekordnak számít.
szóljon hozzá!