Fotó: Veres Nándor
Felkarolják, évekig támogatják és külföldi nyelviskolákba küldik őket – így próbál kitörési lehetőséget biztosítani a hátrányos helyzetű, de tanulni vágyó gyerekek számára a magyarországi Csányi Alapítvány. A dolgok hátteréről az általuk szervezett táborban Csíksomlyón beszélgettünk az érintettekkel.
2021. július 27., 20:062021. július 27., 20:06
Az anyaországi Csányi Alapítvány 2011 óta dolgozik együtt a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal, két éve pedig a Kovászna megyei igazgatóság is beszállt a partneri kapcsolatba.
Az iskolai év folyamán nyelvi képzést tartanak a hátrányos helyzetben nevelkedő és tanuló diákok számára, a lehetőséggel élők pedig a csíksomlyói multifunkcionális központban a hét elején kezdődött egyhetes táborban vesznek részt. A képzést kiemelkedő eredménnyel zárók magyarországi, németországi, illetve angliai nyelvtáborokba nyernek meghívást.
Fotó: Veres Nándor
„Manapság már reménytelen idegen nyelv ismerete nélkül boldogulni a nagyvilágban. Ezt felismerve indítottuk útjára a programot a gondozott gyerekek körében” – emlékezett vissza Radoszáv Miklós, az alapítvány operatív igazgatója. Arra a kérdésre, hogy miért épp a Hargita megyei ügynökséggel dolgoznak együtt, az igazgató a személyes ismeretségre hivatkozott.
– mesélte, hozzátéve, amikor a program szellemiségében a határon túli hátrányos helyzetű gyerekek felkarolása volt a cél, nyitott volt a megállapodás mindkét részről. „Nem feltétlen célunk, hogy minden gyereket eljuttassunk a diplomáig.
Fotó: Veres Nándor
Akik viszont szakmát tanulnak, azok magasabb informatikai és nyelvtudással rendelkeznek majd” – hangsúlyozta. Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, aki úgy értékelte, a tanuláson túl az élményszerzés a fő vonala az alapítvány által szervezett nyári táboroknak. Idén konkrét felajánlást is kaptak:
A táborban részt vevő Balázs Bence a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tizenegyedikes tanulója, aki Szépvízen nevelőotthonban él. Mint mesélte, nagyszerű élmény volt számára mindkét németországi tábor, amelyben részt vehetett az alapítvány által, hiszen nyelvtudását anyanyelvi körben is kipróbálhatta. Karácsony Miklós Csíkszentmártonban nevelőszülőknél él. A szintén tizenegyedikes diák számára meghatározó volt, hogy angliai táborozása során fejleszthette nyelvérzékét.
– ecsetelte élményeit.
Fotó: Veres Nándor
Az alapítványról
A magánalapítvány – amelyet a magyarországi üzletember, Csányi Sándor magánvagyonából hozott létre – elsődleges célja a tehetségek az élet bármilyen területéről történő felfedezése, gondozása és a kapcsolati háló létrehozása. A nyelvtanulási és informatikai képzés mellett szociális támogatást is nyújtanak élelmiszer vagy akár tűzifa formájában, a járványhelyzet alatt pedig elektronikai eszközöket is adományoztak a programban résztvevőknek. Éves szinten másfél millió forintnak megfelelő összeget költenek a gyerekek képzésére, jelenleg pedig 500 gondozottja van az alapítványnak.
Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.
Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga kódú figyelmeztetést adott ki július 9-ére, 12 és 22 óra között. A viharos időjárás az ország számos megyéje között Hargita és Kovászna megyét is érinti, Maros megyére az enyhébb, sárga kód érvényes.
Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
Jelentős, legalább 12 százalékos áremelkedés várható az új építésű ingatlanok piacán, mivel az eddigi 9 százalékos áfa helyett 21 százalékot kell fizetniük a vásárlóknak augusztustól a 120 ezer eurós értékhatár alatti lakásokért is.
Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
szóljon hozzá!