
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Még kísérni is egyedi élmény volt a többszáz fős zenészekből és néptáncosokból álló tömeget, akik a székelyudvarhelyi Patkóban gyülekeztek, majd onnan, a helyi rendőrség felvezetésével és hangos zeneszóval vonultak le a szombat estig tartó Erdélyi Táncháztalálkozó fő színhelyére, a Sétatérre. Természetesen mindezt „tempósan, mert nem gyászmenet”. Bőven van még program, amiért érdemes hétvégén ellátogatni a rendezvényre.
2023. szeptember 08., 20:142023. szeptember 08., 20:14
Kézművesvásárral és gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket a rendezvény szombati napjára, tíz órától Mindenkit vár a Csiporka játszó- és alkotótér, a kismamasátor, ugyanakkor az Égígérő fa gyerekelőadásra is csalogatnak a szervezők.
Lesz gyerektáncház, a meghívott néptáncegyüttesek előadásait is meg lehet tekinteni, délben pedig moldvai táncokat oktat Kádár Elemér. A pálinkakóstoló, amelyen egy szimbolikus összeg befizetése után lehet részt venni délután négy órakor kezdődik az Udvarhely Néptáncműhely próbatermében.
Fotó: Fülöp-Székely Botond
• Videó: Fülöp-Székely Botond
A szervezők – Udvarhely Néptáncműhely, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kaszaj Kulturális Egyesület és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont – fő célja egyszerűen az, hogy mindenki jól érezze magát, korosztálytól függetlenül – fejtette ki korábban lapunknak Orendi István, a néptáncműhely vezetője.
• Videó: Fülöp-Székely Botond
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Fotó: Fülöp-Székely Botond
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.
Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.
Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.
Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.
1 hozzászólás