Szerteágazó útjavítási tervek a Hargita megyei tanácsnál, saját útépítő cég megalakításának ötletével

Van mit behozni Hargita megye siklódi végében •  Fotó: Beliczay László

Van mit behozni Hargita megye siklódi végében

Fotó: Beliczay László

Javítani kell Hargita megye megközelíthetőségét a szomszédos megyék irányából, ez nemcsak a turizmus, hanem a helyi közösségek számára is fontos – ismertette Borboly Csaba. A megyei tanács elnöke szerint több megyei besorolású útszakasz korszerűsítésével ez a helyzet jó irányba változik.

Székelyhon

2020. február 04., 17:212020. február 04., 17:21

Túlzsúfoltak és balesetveszélyesek a településeken átvezető országutak, ugyanakkor lehetőségeket kell biztosítani a Bukovinát és Szászföldet felkereső külföldi – és Hargita megyét eddig csak megkerülő – turistáknak is arra, hogy eljussanak az itteni látnivalókhoz – többek között ezzel is indokolta Borboly Csaba keddi sajtótájékoztatóján a szomszédos megyékbe vezető megyei besorolású útszakaszok kiépítését, felújítását. Legalább ilyen fontosnak nevezte az elnök a jelenleg elszigetelt, megyehatár melletti települések számára a megfelelő átjárhatóság biztosítását, a hagyományos gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok újrafelvételét a közösségek között.

Példaként az Etédet Siklóddal és Sóváraddal összekötő megyei utat említette, amely a Sóvidék felé biztosít majd összeköttetést,

de hasonló a Kőrispatakot Erdőszentgyörggyel összekötő, már elkészült útvonal is. Tervezés alatt van a Gagy és Bözöd közötti út korszerűsítése, Székelyandrásfalva megközelítése is lehetővé válik Kissolymos felől, és Újlakra is el lehet jutni jó körülmények között a két megye határán, biztosítva az összeköttetést Maros megyével.

Szintén Maros megyébe lehet eljutni a Gyergyóremetéről Szászrégen felé vezető megyei út felújításával, amelynek tervei most készülnek – ismertette.

Átjárhatóság, új útvonalak

A legnagyobb értékű, több mint 100 millió lejbe kerülő, a Regionális Operatív Program által támogatott útfelújítás a megye déli részén több megyei útszakaszt érint, és Bikafalva, Ócfalva, Miklósfalva, Kányád, Petek érintésével a Brassó megyei Kaca irányába teremt összeköttetést, de Égén, Székelydályán, Homoródszentpálon, Homoródkarácsonyfalván, Oklándon, Homoródújfalun át a háromszéki Vargyas felé vezető szakaszt is felújítják. Székelyderzsből Maros megye felé lesz átjárhatóság.

Útépítéssel teremtenének új lehetőségeket a turizmus és a gazdaság fejlesztésére. Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László Galéria

Útépítéssel teremtenének új lehetőségeket a turizmus és a gazdaság fejlesztésére. Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Borboly azt is közölte, elkészültek a Lázárfalváról a Szent Anna-tóhoz vezető, közel 11 kilométeres megyei út kiviteli tervei, és folyamatban van a tervezés az Úzvölgyébe vezető, Bákó megye határáig tartó út második, 19,5 kilométeres szakaszának korszerűsítésére, miután az első, az egerszéki eltérőig tartó szakasz felújítására nemrég írtak alá szerződést.

Turisztikai szempontból ugyanakkor nagyon fontosnak nevezte a Gyimesközéplok – Hidegség – Bükkhavaspataka – Farkaspalló – Neamț megye útvonal korszerűsítését, amellyel nemcsak a Gyilkos-tó és a Gyimesek között lesz átjárhatóság, hanem a Balánbányát a Gyilkos-tó felé vezető országúttal összekötő megyei út felújítása után egy turisztikai körforgás indulhat el. A megye északi részén Suceava, illetve Neamț megyék elérhetőségére lesz lehetőség Bélbor, valamint Gyergyótölgyes felől, amely a moldvai kolostorok felé jelent új útvonalakat – ismertette az elnök.

Hosszú távra tervezni

„Ahol utat építünk, ott beindul a gazdaság, építkeznek, gazdálkodni kezdenek az emberek, vendéglátóhelyek létesülnek. Érdemes hosszú távra tervezni ezeken a területeken, a következő európai uniós támogatási időszakban akár zöldmezős beruházásokat is lehet létrehozni” – hívta fel a figyelmet Borboly. Hozzátette, több tervezett útépítést, korszerűsítést is a késlekedő szakhatósági, például vízügyi jóváhagyások hátráltattak, ugyanakkor tervezőket sem könnyű találni ezekre a munkálatokra.

Az is elhangzott, hogy mivel a kisebb munkálatok elvégzésére ritkán jelentkeznek kivitelezők,

a megyei tanács egy saját útépítő cég megalakítását tervezi.

Az elkövetkező öt évben közel 500 millió lej értékű munkálatot szeretnének elvégezni a megyei utakon, a tervezett felújítások, útépítések hossza eléri a 164 kilométert.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 28., kedd

A területi átszervezés Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke volt a vendégünk kézdivásárhelyi irodánkban. Beszélgetésünk során az esetleges területi átszervezés hátulütője, a háttérhatalom aknamunkája és a kézdikővári Erzsike néni intelmei kerültek terítékre.

A területi átszervezés Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett
2025. január 28., kedd

A Nemzeti Színház színpadán a kovásznai fiatalok

A budapesti Nemzeti Színházban mutathatta be Arany János Ágnes asszony színi-adaptációját a kovásznai Diákszínpad. Az előadás nemsokára Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is látható lesz, de a fiatalok már a következő előadást kezdik tanulni.

A Nemzeti Színház színpadán a kovásznai fiatalok
2025. január 28., kedd

Csúcson a légúti megbetegedések száma

Az év eleje óta eltelt időszakban a legutóbbi héten jegyezték fel a legtöbb fertőző légúti megbetegedést Hargita megyében, de az adatok már a fertőzési hullám lassulására utalnak. Mikor érdemes orvoshoz fordulni egy erős „meghűléssel”?

Csúcson a légúti megbetegedések száma
2025. január 28., kedd

Maszkviselési kötelezettségre figyelmeztetnek a csíkszeredai kórházban is

Tovább emelkedik az akut felső légúti megbetegedések száma – figyelmeztetnek a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház illetékesei. Ezért arra kérik a pácienseket, hogy a kórházban és a járóbeteg-rendelőkben tartsák be a maszkviselési kötelezettséget.

Maszkviselési kötelezettségre figyelmeztetnek a csíkszeredai kórházban is
2025. január 28., kedd

Elhunyt Holló Gergely onkológus

Hosszú betegség után elhunyt Holló Gergely onkológus, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szakorvosa. Évek óta vezette a csíkszeredai egészségügyi intézmény onkológiai osztályát.

Elhunyt Holló Gergely onkológus
Elhunyt Holló Gergely onkológus
2025. január 28., kedd

Elhunyt Holló Gergely onkológus

2025. január 28., kedd

Erdély kincsei: az Összetartozás temploma

Hat felekezet élt együtt szeretetben a településen, amelyet árasztással pusztított el a kommunista hatalom. Harminchat évvel később az Összetartozás temploma emlékeztet: a tó mélyén Bözödújfalu nyugszik, de közössége nem felejt.

Erdély kincsei: az Összetartozás temploma
2025. január 28., kedd

Idén Gyergyóremetén temetik el közösen a telet

Idén március elsején, szombaton Gyergyóremetén tartják meg a hagyományos Hargita Megyei Farsangbúcsúztatót.

Idén Gyergyóremetén temetik el közösen a telet
2025. január 28., kedd

A megyei tanács jogászai már nem teljesítenek jól?

Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.

A megyei tanács jogászai már nem teljesítenek jól?
2025. január 28., kedd

Több mint hatvanmillió lejből újítanák fel a csíkszentmártoni kezelőközpontot

Elfogadták a csíkszentmártoni korai fejlesztőközpont felújításának megvalósíthatósági tanulmányát Hargita Megye Tanácsának idei első havi ülésén. A megye a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal közösen pályázik 61 millió lejes támogatásra.

Több mint hatvanmillió lejből újítanák fel a csíkszentmártoni kezelőközpontot
2025. január 28., kedd

Ellopott dák kincsek: a Székely Nemzeti Múzeum legfontosabb műtárgyai is a múzeumban voltak

Két leletanyaggal is hozzájárult az asseni Drents Múzeumban bemutatott kiállításhoz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Az intézmény igazgatóját egyelőre nem értesítették arról, hogy sérültek volna a dák korból származó műkincsek.

Ellopott dák kincsek: a Székely Nemzeti Múzeum legfontosabb műtárgyai is a múzeumban voltak
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!