A tűző naptól óvakodni kell, a folyadékpótlás pedig ilyenkor elengedhetetlen
Fotó: Haáz Vince
Harminc fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála csütörtökön Székelyföldön is, a kánikula java azonban még csak ezután érkezik: hétvégén akár negyven fok is lehet helyenként, ami azt jelenti, hogy óvakodnunk kell a hőségtől. A hőhullám az életerős fiatal szervezetet is megviseli – a szakemberek szerint – nem is beszélve a gyerekekről, idősekről vagy a krónikus betegekről.
Péntektől vasárnapig az ország déli és nyugati megyéiben narancssárga jelzésű hőségriadó van érvényben, ami azt jelenti, hogy 37–39 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, néhol akár negyven fok is lehet. Bár enyhébben, de Székelyföldet is érinti a hőhullám, Maros megye nagy részén sárga fokú hőségriasztás lesz érvényben a hétvégén, de nem fognak fázni Hargita és Kovászna megyében sem.
Míg néhányan örülnek az igazi strandidőnek, sokan megszenvedik azt, a krónikus betegekre és a kisgyerekekre különösen veszélyes a nagy meleg, de nem árt mindenkinek elővigyázatosnak lennie – mondja a Székelyhonnak Lorenzovici Anna háziorvos. Ő azt is tanácsolja, hogy
„Ha mégis arra kényszerülnek, hogy ki kell menni, akkor legyen megfelelő folyadékmennyiség náluk, és ha a városban vannak, érdemes betérni hűsölni egy légkondicionált helyre, egy mosdóban hideg vízzel lemosni az arcot, csuklót, tarkót, hogy kicsit hűtsék magukat közben.
A folyadékpótlást azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, mert időseknél a folyadékveszteség, az izzadás felboríthatja az egész elektrolit-, azaz vízháztartást, ami aztán elindíthat egy olyan lavinát, ami szívritmuszavart okoz, vagy szívblokkok jöhetnek létre a kálium- és nátriumarány felbomlása miatt. Ugyanakkor az UV-védelemről se feledkezzünk meg, a ruházatunk megfelelő legyen, kalapot ne hagyjuk otthon, fényvédő krémet használjunk” – sorolja a szakember.
Érdemes ugyanakkor kánikula idején kerülni a zsúfoltságot és tartózkodni a fizikai megerőltetéstől, ugyanakkor jót tehet a gyümölcslé, a langyos tea fogyasztása, de ilyenkor érdemes joghurtot, gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani.
„A koffein eleve vízhajtó, egyébként is sok folyadékot kell inni a kánikula idején, de ha még kávét is iszunk, és kihajtjuk magunkból a folyadékot, akkor ezt duplán kell pótolni. Az alkohol meg azért veszélyes, mert értágító hatása van. Amúgy is a melegben minden kitágul, s ha még erre ráteszünk egy lapáttal az alkohollal, az már megint gond lehet. De nem jó ilyenkor sokat enni sem, nagy zabálások után a keringésünk, a vér odatódul a gyomorba, megint leesik a vérnyomás, ami lavinát tud elindítani, és az idősek, a krónikus betegek szervezetét igénybe veszi.”
Az egyik veszélye a tűző napnak a napszúrás, amelyet – mint neve is mutatja – a tartós, hosszabb ideig történő, tűző napon tartózkodás váltja ki. Ilyenkor a levegő felmelegedése miatt pozitív hőmérleg alakul ki a szervezetben, amely káros folyamatokat indít el.
– magyarázza a marosvásárhelyi orvos. Hozzáteszi, semmivel sem másabb hatások ezek, mint amikor kánikulában kint ülünk sokat, de ha direktben a fejünket éri a nap, akkor hatványozódnak a tünetek. A napszúrástól a napszemüveg nem igazán véd, a kalap igen, de az is inkább fehér, világos színű legyen, s azzal sem ajánlott sokáig ülni a tűző napon. Ha mégis megtörténik, akkor hűteni kell a szervezetet – tanácsolja Lorencovici Anna –, árnyékba, hűvös helyre kell elvonulni,
Ha az érintettek fájdalomcsillapítót szednek, rendezik folyadékháztartásukat, nem teszik ki magukat hő hatásának és borogatják a fejüket, de panaszaik 24 óra alatt nem múlnak el, már nem napszúrásról, hanem egyéb problémáról, például hőgutáról lehet szó. Utóbbi már sürgősségi állapotot jelent a hőkimerüléssel együtt, amelyek már azonnali kórházi kezelést igényelnek.
Ennek oka, hogy míg a napszúrás reverzibilis folyamat, az általa okozott panaszok egyszerű kezelés hatására megszűnnek, addig a hőguta és a hőkimerülés magától nem múlik el. Ilyen esetben már infúziós kezelésre, a teljes test hűtésére van szükség, amire csak sürgősségi és intenzív osztályokon van lehetőség.
A krónikus betegek, kimondottan a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, illetve a gyerekek és az idősek számára kimondottan veszélyes a kánikula – mutatott rá megkeresésünkre Soós Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke is. Mint kifejtette, a gyerekek és az idősek esetében a hőszabályzó központ nem annyira hatékony, ezért a felhevülés, a testhőmérséklet megemelkedése gyakrabban előfordul, mert a szervezet nem tudja kellőképpen egyensúlyban tartani. Emellett a magas vérnyomás, a koszorúér betegségek és a lábszárvénás keringési elégtelenség esetében is felerősödhetnek a panaszok és a tünetek kánikula idején.
Nem szabad félvállról venni. Rendkívüli hőség érte el Romániát is, amely kitart egész hétvégén
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
A háziorvos szerint érdemes odafigyelni, hogy ne tegyük ki a szervezetünk túl nagy hőmérséklet-ingadozásnak, tehát a kinti nagy melegből nem jó belépni egy húsz fokra lehűtött helyiségbe, vagy kimelegedve jéghideg vizet inni a hűtőszekrényből, mert
„Ez nagymértékben károsíthatja az immunrendszerünk, és a szív- és érrendszeri problémákkal küzdők esetében hirtelen szívleállást is okozhat. Emellett a cukorbetegeket is kedvezőtlenül érinti a nagyon meleg időjárás. Mivel nagyon érzékenyek, ez fel tudja borítani a cukorháztartást, amit a nem megfelelő ételvitel, azaz a kevés folyadék fogyasztása vagy a helytelen táplálkozás még tovább súlyosbíthat. Végső soron minden krónikus betegnek egy plusz kockázati tényező lehet a kánikula, ha nem figyel oda. A várandós nőkre is érvényes továbbá, hogy fokozottan oda kell figyelni az előírások betartására” – hangsúlyozta a szakember.
Hozzátette: az érintettebb kategóriákra fokozottan, de egyébként mindenkire igaz, hogy a meleg időszakokban nagyon fontos a megfelelő folyadékbevitel, a huzamosabb ideig napon való tartózkodás elkerülése, vagy ha ez elkerülhetetlen, akkor védjük a fejünket sapkával, mert egy napszúrásnak súlyos következményei lehetnek.
Az étkezésre is érdemes odafigyelni, kánikulában a könnyű fogásokat részesítsük előnyben, fogyasszunk minél több zöldséget és gyümölcsöt, illetve kerüljük a zsíros, erősen fűszeres ételeket. Utóbbiak feldolgozása, megemésztése plusz terhet ró a szervezetre, és minél több nyomásnak tesszük ki, annál nagyobb a kockázata egy rosszullétnek vagy valamilyen betegség kialakulásának.
– zárta Soós Szabó Klára.
Forradalmi lépést tett a csíkszeredai kórház: elindították a VR-terápiás programot az intenzív osztályon, a kórház tudomása szerint elsőként az országban – olvasható az intézmény szerkesztőségünknek is elküldött közleményében.
Többek között a felelősségteljes motorozás népszerűsítése a célja annak a rendezvénynek, amelyet május 11-én a Marosvásárhelyhez közeli Transilvania Motor Ring versenypályán tartanak.
Folyamatosan megy felfelé az euró, avagy tovább gyengül a román deviza.
A szerdán jegyzett évi 6,47 százalékról 7,25 százalékra nőtt csütörtökön a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Victor Ponta képviselő, elsőkörös elnökjelölt szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását.
Május 10–11-én a marosvásárhelyi vár megtelik füsttel, ízekkel és vidámsággal, hiszen Erdélyben először rendezik meg a Transylvanian Steak & BBQ Festet. A rendezvény célja nem kevesebb, mint a grillezés és BBQ-kultúra ünnepe.
Ismét életre hívják a Borszeredát – a Kárpát-medence borászainak találkozóját május 9–11. között a csíkszeredai Mikó-várban.
Fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből szerda este, vagyis első körben nem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét. A sikeres pápaválasztáshoz kétharmados többség szükséges.
Tűz ütött ki egy fát szállító kamionon a 15-ös országúton, a Maros megyei Galonya és Ratosnya települések között szerda délután. Az utat mindkét irányba lezárták az oltás idejére.
A pápaválasztó bíborosok a konklávé napján a megválasztandó pápáért bemutatott misén vettek részt a Szent Péter-bazilikában. Giovanni Battista Re bíboros arról beszélt hogy az új pápának elő kell segítenie az egyházon belüli összetartást és egységet.
szóljon hozzá!