Hirdetés
Hirdetés

Százéves búcsús illemszabályok, amelyeket ma is ildomos figyelembe venni

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

P. Réthy Apollinár ferencrendi pap pontosan száz évvel ezelőtt, 1924-ben állította össze Csíksomlyói kalauzát „a csudákkal ékes somlyói Mária kegyhelyét látogató katholikus székely nép lelki épülésére.” A Kolozsváron megjelent kis könyvecske többek között illemkódexet is megfogalmaz a búcsúba járók számára. Alább ebből tallózunk.

Székelyhon

2024. május 17., 07:502024. május 17., 07:50

  • Mindazok, kik bármikor kereszt alatt Csíksomlyóra zarándokolnak s ott a kegytemplomban megjelennek, azért teszik ezt, hogy imádkozzanak, s az ájtatosságokon részt vegyenek. Főleg a kegyelemhelyeken, hol mindenki különös buzgósággal óhajtja lelke fohászait Isten elé terjeszteni, misehallgatását, szentgyónását és imáját végezni. Ez ájtatosságokat és ájtatoskodókat tehát bármi módon megzavarni: nem lehet Istennek tetsző dolog! (...)

  • Nem illik zarándok embernek búcsúúton dohányozni. Ha a pipát, cigarettát egykét napra nem tudja elhagyni, hát lehet-e az ilyentől javulást várni?

  • Nem illik muzsikusoknak pihenő helyen világi nótát fújni, vagy bárkinek olyast énekelni. Nem illik útközben részegeskedni, minden korcsmába betérni, s a kegyhelyen korhelykedni. (...)

  • Az előimádkoztató becsületbeli kötelessége jól vezetni a népet. Mit ér az olyan vezető, aki nem tud vezetni? Az előimádkoztató nem prédikálhat, mert őt nem küldte az Úr Jézus tanítani, s az

    Egyház erre őt nem hatalmazta fel. De megengedett könyvből szabad felolvasni.

  • A vezetőnek mindenki engedelmességgel tartozik, még az idősebbek is,

    különben nincs haszna a zarándoklásának.

  • A búcsús menetben nem illik a fiatalságnak sietni, hanem az öregebbekhez kell alkalmazkodniuk. A két nembeli fiatalok között az enyelgés s játék itt csúnya dolog.

  • Illik, hogy a kereszt alatt mindenki énekeljen, mikor ének van, s fennhangon imádkozzék, mikor közös imát mondnak.

  • A Máriás kikerülés alkalmával az elsőségre törekedni csúnya dolog. Mindenki tartsa meg a kijelölt sorrendjét, s ha ahhoz alkalmazkodni nem akar, ne jöjjön búcsúra.

  • Első és legfőbb rendszabály a csíksomlyói kegyhelyen, hogy ha a templomban szentmise, prédikáció vagy litánia van, akkor a búcsús menetek minden ének s hangos ima nélkül teljesen csendben vonuljanak be a templomba, s csak ha a szentmisének, vagy prédikációnak vége van, akkor végezzék el hangosan és közösen a kegyszobor köszöntését imával és énekkel...

  • A kegyelemoltáron kívül lévő többi oltárok köszöntését mindenki csakis csendes imával, magában végezze. Ugyanezen szabály tartandó be a búcsús menetek eltávozásánál is.

  • A legméltóságosabb Oltáriszentség köszöntése, a szentségimádás, imaóra és minden társas imádság hangosan és együttesen nem végezhető, mert ez zavarja a többi ájtatoskodókat. Azonban a templomon kívül levő szent helyek látogatása mindenkor végezhető hangos imával és együttes énekkel, még akkor is, ha előttük más menet

    megy, mely szintén ájtatosságát végzi, mert a szabadban egyik nem zavarja a másikat.

  • Kérjük a híveket, hogy az oltárokat, oltárruhákat és oltártáblákat ne csókolgassák, s az oltárra fel ne menjenek.

  • Alamizsnát és pénzt az oltárra soha ne tegyenek, mert onnan könnyen eltűnik, hanem pénzt csakis a perselyekbe tegyenek, vagy nagyobb adományokat személyesen adjanak át a sekrestyében levő szerzetes atyának. (...)

  • Oltárokon vagy padokon gyertyát égetni nem szabad, és tartózkodjanak a hívek a szabadban levő szent helyeken is a fölösleges gyertyaégetéstől, hanem inkább adják át az e célra szánt gyertyákat a sekrestyében, hogy azok az istentiszteletek alatt hasznos módon égjenek el.

  • Szent helyeket, falakat, padokat összefirkálni, neveket felírni vagy késsel bevésni nem illik, nem szabad.

  • A pénzét mindenki jól tegye el, mert tolongások alkalmával azt könnyen elvesztheti, sőt ki is lophatják azt. (...)

  • Nem illik a gyónószék körül tolakodni, a gyónóhoz közel állani. Lelkedre vedd, ha a gyónó miattad nem meri elmondani vétkeit, és rosszabbul megy haza, mint jött.

  • Nem illik áldozás után hirtelen fölkelni, netalán kiüssed a pap kezéből az áldoztató kelyhet. Várd be, míg a pap két lépést elhaladt. (...)

  • Nem illik több processziónak versenyt kiáltani, egymás szent énekén különböző hangokkal keresztül harsogni. Templomban csak egyfélét szabad egyszerre énekelni. Ha pedig gyónnak, úgy csöndben kell imádkozni.

  • Tilos, és érvénytelen annak a búcsújárása, aki bűnös módon, pörrel, haraggal jött el hazulról. Mindig kérdd ki házastársad, szülőd engedelmét. Tilos annak is, aki otthon adósságait nem akarja törleszteni, sőt kicsalt pénzzel még növeli azokat. Tilos annak, ki az elidegenített jószágot nem adja vissza, vagy vonakodik a rágalmat visszavonni. Haszontalan annak, akinek haragosa van otthon, s nem akar vele kibékülni. Haszontalan annak, aki igen sok munkát hagyott otthon, és így zavart, rendetlenséget okozott az otthonvalóknak...

  • Hazamenet vigyázz, el ne fecséreld azt a kincset, melyet sok fáradsággal, búcsújárással szereztél. Ezeket a szabályokat tartsd be, édes jó székely Testvérem... Ahogy betartod, úgy veszed hasznát.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 08., kedd

Itt az új Dacia Spring, amivel ki lehet tűnni a városban

Megérkezett az új Dacia Spring, amely a gyártó szerint „csak egyetlen részletet tartott meg a régi Springből: a nevét”.

Itt az új Dacia Spring, amivel ki lehet tűnni a városban
Hirdetés
2026. szeptember 08., kedd

Magyarország kiutasított tíz orosz diplomatát, Moszkva kemény választ ígér

A kormány kiutasított tíz orosz diplomatát Magyarországról – jelentette be a külügyminiszter kedden délelőtt a Facebook-oldalán.

Magyarország kiutasított tíz orosz diplomatát, Moszkva kemény választ ígér
2026. szeptember 08., kedd

Megtaláltuk azt az életmódbeli mutatót, amiben Románia az EU élmezőnyében van

Közzétette legfrissebb eredményeit az elhízottságról az Európai Unió Statisztikai Hivatala, az Eurostat. A szeptember elején ismertetett adatok a 2025-ös évre vonatkoznak.

Megtaláltuk azt az életmódbeli mutatót, amiben Románia az EU élmezőnyében van
2026. szeptember 08., kedd

Csak úgy váltogatta az autókat a Romániába menekült gyanúsított, mielőtt elfogták

Még agy autót elkötött, aztán vett is egyet, mielőtt elkapták a rendőrök azt a moldovai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopott egy autót Bulgáriában, amit végül egy Mehedinţi megyei erdő közelében hagyott menekülés közben.

Csak úgy váltogatta az autókat a Romániába menekült gyanúsított, mielőtt elfogták
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Hetvenhárom szórványbeli iskola magyar kisdiákjai vehetnek részt délutáni oktatásban Erdélyben

Hetvenhárom szórványbeli iskola magyar kisdiákjai vehetnek részt délutáni oktatásban Erdélyben a hétfőn elkezdődött új tanévben az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja révén.

Hetvenhárom szórványbeli iskola magyar kisdiákjai vehetnek részt délutáni oktatásban Erdélyben
2026. szeptember 07., hétfő

Orbán Anita: előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében

Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében – közölte Orbán Anita, Magyarország külügyminisztere hétfői Facebook-bejegyzésében.

Orbán Anita: előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében
2026. szeptember 07., hétfő

A védelmi tanács szerint az USA katonai jelenlétének megerősítése stratégiai befektetés Románia biztonságába

Az Egyesült Államok ű katonai jelenlétének megerősítése stratégiai befektetés Románia biztonságába – közölte hétfőn az elnöki hivatal a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése után.

A védelmi tanács szerint az USA katonai jelenlétének megerősítése stratégiai befektetés Románia biztonságába
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár Magyarországon

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár 1901 óta – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár Magyarországon
2026. szeptember 07., hétfő

A tűzvész óta kézzel válogatják a hulladékot a lécfalvi lerakónál, ez azonban nem hatékony

A lécfalvi hulladékválogató csarnok leégése után kézzel válogatják Kovászna megye szelektív hulladékát, ez azonban csak rövid távon működhet. Hogy hogyan tovább, arról három héttel a tűzeset után még mindig nincs határozott elképzelés.

A tűzvész óta kézzel válogatják a hulladékot a lécfalvi lerakónál, ez azonban nem hatékony
2026. szeptember 07., hétfő

Megölte a nagyanyját, életfogytiglani börtönbüntetést kapott

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki két évvel ezelőtt megölte a nagyanyját a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Girincsen – közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel hétfőn.

Megölte a nagyanyját, életfogytiglani börtönbüntetést kapott
Hirdetés