
Fotó: Tamás Réka
A háromszéki Zágon Polgármesteri Hivatala arra kényszerült, hogy elköszönjön a korábbi vízszolgáltatótól, amely álláspontjuk szerint megszegte a szerződést, amivel nagy gondokat okozott a község lakosságának. Több száz háztartás csak korlátozottan jut most vezetékes ivóvízhez.
2023. június 30., 12:052023. június 30., 12:05
Zágon községközpontban és Papolc faluban június 27-től, Szent László napjától kezdve
„Sok a gond. A nem megfelelő karbantartás miatt a kutak hozama csökkent, majdnem teljesen kiapadtak. Sepsiszentgyörgyi szakemberekhez fordultunk, ők kitakarították az iszapot a kutakból, a lerakodást, de a vízhozamot már nem tudták növelni. A Luxart Kft.-vel 2013 óta volt szerződésünk, most az önkormányzat átvette a vízszolgáltatás és csatornázás ügykezelését” – nyilatkozta Kiss Augustin polgármester.
Mint magyarázta, a község vízellátásának tervezete a 2006–2007-es időszakból való, és műszakilag utcai vízpumpák, vízcsapok működtetésére „szabták”, nem az egyéni fogyasztóknak, nem a háztartások vízellátására.
– számolt be a drámai helyzetről, egyben felróva a volt szolgáltatónak, hogy a helyzet súlyosbodása ellenére sem tudott észszerű, a létszükségletnek megfelelő vízellátási órarendet állítani.
A megoldást új kutak jelenthetnék, amire készül is egy tervezet, de sok a bürokratikus akadály. Székelyudvarhelyi céggel vették fel a kapcsolatot,
A község területén öt közellátási vízkút van, és az elöljáró szerint egyik közelében a talaj alkalmas új fúrásokra, „így hát a remény még él”. Emellett van elképzelésük arra is, hogy
Ha a vízszolgáltatás rendben is lenne, vagy majd rendbe jönne, van egy másik nagy gond: a szennyvíz. Az ülepítő, víztisztító telep fél éve nem működik, így
A polgármesteri hivatal egy évtizeden át fizette az ülepítő áramfogyasztását, a telepet működtető cég volt ennek a jogtalan haszonélvezője. Miután Kiss Augustin elrendelte, hogy az önkormányzat ne fizesse tovább az ülepítő áramfogyasztási költségeit, az érintett cég képtelen volt törleszteni a számlákat, emiatt a villanyáram-szolgáltatás tavaly decemberben megszűnt. Ez a fordulat nyilván feszültségeket kelt a községben, és akadnak, akik az elöljárót okolják a kialakult helyzetért.
Bírósági per is van folyamatban a zágoni önkormányzat és a volt vízszolgáltató cég között. Utóbbi szerint a szerződésbontás azért következett be, mert a helyi tanács nem fogadta el a „díjszabási stratégia dokumentációját”. A polgármesteri hivatal viszont azzal védekezik, hogy a vízszolgáltató nem nyújtotta be hiánytalanul a szükséges iratcsomót, amelynek hiányában a helyi önkormányzati képviselő-testület nem is szavazhatott a tarifákról.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.
Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.
Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) átutalta az áprilisi gyermeknevelési pótlékok (gyerekpénz) kifizetéséhez szükséges összeget.
A heves esőzések és a patakokban felgyűlt hordalék miatt zavarossá vált a csapvíz Kovásznán, Barátoson, Pákén és Orbaiteleken. A szolgáltató ellenőrzi a vízminőséget, és arra kéri a lakókat, hogy a biztonság kedvéért egyelőre ne fogyasszanak belőle.
Romjaiból építették újjá a gyimesbükki Bethlen–Rákóczi-várat az ezeréves határon. A látványos épület péntek déli átadóünnepségének – amelyet a 30-as számú őrház előtt tartottak – az időjárás is kedvezett.
A Colectiv-ügyben elítélt katonai tűzoltók egyikét, Antonina Radut, aki négy évvel ezelőtt, az ítélet kihirdetése előtt elszökött Romániából, bebörtönözték egy moldovai börtönben, ahol a román bíróságok által kiszabottnál enyhébb büntetést fog letölteni.
szóljon hozzá!