
Számos piknikezőhelyre padokat helyeztek ki. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Névadási pályázatot hirdetett a székelykeresztúri polgármesteri hivatal, a könyvtár és a kistérségi szövetség: a Dávid Ferenc-lakónegyedben található, Nagy-Küküllő menti forrás mellé piknikezőhely épül, és ezúton keresnek mindkettőnek nevet.
2018. július 06., 14:052018. július 06., 14:05
Emellett a helyszín keletkezésének, történetének kitalálását és életre keltését is szorgalmazzák. A legfeljebb kétoldalnyi terjedelmű irományokat a helyi könyvtárhoz lehet beadni szeptember 28-áig. A pályázók oklevélben és könyvjutalomban részesülnek majd, és a legjobbnak ítélt legenda a kút és a kiülő melletti információs táblára is kikerül.
Maga a projekt – vagy ahogy maguk közt hívják, a kutas projekt – a kistérségi szövetséghez tartozik, amelyhez Székelykeresztúr és hat község társult. A tervek készítése, a kivitelezők megfogadása tavaly kezdődött, azzal a szándékkal, hogy mind a hét településen felújítanak egy-egy forrást, és a környékére pihenőhelyet alakítanak ki. Ez helyszínenként egy sablonra gyártott filagóriából, két asztalból, négy padból, egy csutakszerű ülőkéből, egy rusztikus jellegű információs táblából, egy kopjafaszerű faragott irányjelző oszlopból és szemeteskukákból tevődik össze.
A kistérségi szövetség elnöke, Faluvégi-Bartha Noémi részletesen elmesélte, hol tart jelenleg a helyzet. Eszerint legelőrehaladottabb állapotban a városi pihenőpont van, ahol majdnem minden elem a helyére került, kivéve a szemeteskukákat, no meg persze az információs pannót, ami a névadási pályázat sikerétől függ.
Egy további kiülő épül a Románandrásfalva községhez tartozó Kissolymos felső határában, a keresztúri halastavaktól átvezető út mentén, egy magaslaton, ahonnan mindkét falu látszik. Valószínűleg Solymosok kútja lesz a neve, a helyi legendából kiindulva. A fa kellékek már megérkeztek, az önkormányzat át is vette azokat, de az útjavítás miatt a munkálatok megtorpantak, így későbbre marad a felszerelésük.
Az Újszékely községhez tartozó Székelyszenterzsébeten a falu régi kútja, egy gémeskút köré épül majd ki az egész, a filagória már fel van állítva, és az ott található betonvályút most alakítják át asztallá. Ezek mellett lesznek a padok és az információs tábla. A kút elnevezését valószínűleg a falu legendás névadójához kapcsolják majd.
A Szentábrahám községhez tartozó Firtosmartonosban a kultúrotthon előtti kutat újítják fel. A filagória már áll, a kerítés megvan hozzá, információink szerint a padokat most szerelik. Etéden a Csaba kútját renoválják, de ott nem lesz filagória, mivel erdő szélén van, helyette viszont több padot helyeznek ki, akár a község más pontjára is.
Siménfalva községben Nagymedeséren lesz a falu kútja, melynek szomszédságában már felépült a filagória, és a továbbiakban a padok, asztalok kerülnek sorra.
mert a helyi önkormányzat több pénzzel szállt be. A Bánatos királylány kútja a határban, majdnem a híd alatt lesz, pontosabban oda vezetik le egy közeli forrás vizét. Mint a kistérségi szövetség elnökétől megtudtuk, a kivitelezés sorrendjében először a bútorzat lett meg, a padok és asztalok lebetonozását viszont helyi szinten a településeknek kellett megoldaniuk. Az asztalosmunka székelykeresztúri műhelyben készült, a vasszerkezetű szemeteskukák fonott része siménfalvi mesterek munkája.
A projekt nagy részét Hargita Megye Tanácsa támogatta mint tagszervezet az éves tagdíjával, ehhez jött még a szövetség két éve e célra elkülönített önrésze, kibővülve az érintett községek hozzájárulásával. Egy pihenőpont kiépítése hozzávetőlegesen tízezer lejbe került. Faluvégi-Bartha Noémi elmondta, az önkormányzatok késlekedése miatt már többször is halasztani kellett a munkálatokat, de reményei szerint nyár végére befejezik, és még idén használni lehet a pihenőhelyeket.
Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben, hozzávetőleg egy éven belül teljesen működőképes lesz a védelmi rendszer – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását célzó Bolojan-tervet! című bizalmatlansági indítványt.
Kelemen Hunor szerint egy életképes alternatívát is fel kellene mutatniuk azoknak, akik meg akarják buktatni a kormányt.
A felszerelt sótalanító berendezések folyamatosan működnek, hiszen a Kis-Küküllő vize most is több sót tartalmaz, mint kellene. Az Aquaserv igazgatója a Székelyhonnak elmondta, hogy fel vannak készülve a Korond-patak esetleges áradására.
A Hargita Megyei Törvényszék első fokon húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte P. Zoltánt, aki a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly elkövetett emberölés miatt került a vádlottak padjára. Az ítélet nem jogerős.
Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni.
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára.
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem véletlen, hogy a kormányválság „éppen most robban ki, amikor a katonák, rendőrök, titkosszolgálatok előjogai kerülnének terítékre”. A Bolojan-kormányról május 5-én szavaznak a parlamentben.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző „korrupt rendszer” és egy reformpárti irányzat áll szemben egymással.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását – írja az Agerpres.
szóljon hozzá!