Hirdetés
Hirdetés

Saját megtakarításból fejleszt a csíkszentgyörgyi önkormányzat

Megmentenék az enyészettől Csíkbánkfalva valamikori orvosi rendelőjét •  Fotó: Gecse Noémi

Megmentenék az enyészettől Csíkbánkfalva valamikori orvosi rendelőjét

Fotó: Gecse Noémi

Ötmillió lejt fordít megtakarításaiból idén mintegy tíz beruházás tervezésére, illetve kivitelezésére Csíkszentgyörgy önkormányzata. Mivel a szükséges pénzösszegek a rendelkezésre állnak, bíznak benne, hogy a tervek kivitelezése nem húzódik el évekig.

Szabó Kamilla-Mária

2018. március 04., 10:242018. március 04., 10:24

Tavaly decemberben értesítették a csíkszentgyörgyi önkormányzatot arról, hogy a kataszteri munkálatokat uniós forrásokból finanszírozzák, így az addig erre a célra megtakarított pénzüket idén beruházások terveztetésére, kivitelezésére fordítják – avatott be György József. A helyi polgármester azt is hozzátette,

összesen ötmillió lej áll a rendelkezésükre megtakarításaikból, hogy terveiket megvalósítsák.

Az elöljáró bízik benne, hogy több munkálat már idén elkezdődhet, s rövid időn belül be is fejeződhet, hiszen azok finanszírozása nem egy külső intézménytől függ.

Hirdetés

A községvezető a legfontosabb beruházások között említette a csíkbánkfalvi valamikori orvosi rendelő helyreállítását, tavaly ugyanis végérvényes döntés született arról, hogy az épület az önkormányzat tulajdona. Ez a település utolsó olyan középülete, amelyet eddig nem újítottak fel, most ezen mindenképp változtatnának. A polgármester rámutatott, annál is inkább fontos ez a munkálat, mivel

az elmúlt években használatlanul állt épület nagyon leromlott állapotba került, ablakai betörtek, falai elhasadtak, tetőszerkezete, alapja meggyengült.

Jelenleg már készülnek ennek felújítás tervei, az előzetes becslések szerint 1–1,5 millió lejbe kerülhet az épület megmentése, amely felújítása után több funkciót is kapna, turisztikai iroda mellett ifjúsági házként, közösségi térként is működne.

Eközben szintén készülnek a tervek egy csíkszentgyörgyi sportcsarnok építésére. A helyi Gál Sándor Általános Iskola mögötti területre elképzelt létesítményről már korábban is tett említést a polgármester, idén viszont pénzt is különítettek el erre a célra. Így ha elkészülnek a tervek, és lezajlik a közbeszerzési eljárás, hozzá is foghatnak a mintegy kétmillió lej értékű, fa- és fémszerkezetű sportcsarnok építéséhez – amelyben standard méreteknek megfelelő pályán lehetne többek között teremfocizni, kézilabdázni, kosárlabdázni. Nemcsak a szentgyörgyi sportkedvelőkre gondolt az önkormányzat, hiszen terveik közt szerepel Csíkmenaságon egy műgyepes sportpálya létesítése a kultúrotthon melletti területen. Erre mintegy 300 ezer lejt különítettek el – részletezte György József.

A rendelkezésre álló pénzösszegből próbálják a község minél több falvában elvégeztetni a legszükségesebb munkálatokat, így

Csinódban az iskola és kultúrház épületét bővítenék ki egy nagyobb teremmel

– a hozzá járó mellékhelyiséggel, előtérrel –, hogy a jelenleg magánházban tanuló óvodásoknak is legyen megfelelő helyük – tájékoztatott a polgármester. Továbbá elmondta, amíg az ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítése nem valósul meg, addig nem kezelik prioritásként a községi utak aszfaltozását, idén két kisebb útszakaszt mégis felújítanak Újfaluban és Menaságon. A két, pár száz méteres útszakaszra azért kerül aszfaltszőnyeg, mert az előbbiben a rönkszállító kamionok nagy port kavarnak, utóbbi pedig a ravatalozóhoz vezető sáros útviszonyokra jelent majd megoldást.

Kisebb projektek is a tervek közt

További beruházásaik közt szerepel egy kis ifjúsági ház építése Menaságon a helyi fiatalok számára, bővítenék az önkéntes tűzoltó-alakulat felszerelését, illetve vásárolnának egy gyorsabb tűzoltóautót is. Emellett a menasági és csíkszentgyörgyi kultúrotthonok hang- és fénytechnikai felszerelését is kicserélnék, valamint hídépítés és -felújítás is az idei tervek között szerepel – sorolta az elöljáró.

A saját finanszírozású munkálataik mellett, pályázat úton újíttatja fel a Gál Sándor-házat Csíkszentgyörgy önkormányzata. Tavaly szeptemberben aláírták a finanszírozási szerződést, rövidesen pedig meghirdetik a kivitelezés közbeszerzési eljárását is a Gál Sándor-házra, amelyet az önkormányzat az Országos Vidékfejlesztési Program egyik kiírása révén állíttatna vissza eredeti állapotába.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A több mint egymillió lej értékű pályázat által az épület újjáépítése, teljes felújítása is megvalósulhat, illetve a berendezés vásárlásra is jut pénz. A pályázat tartalmazza egy lebontható színpad beszerzését is, így lehetővé válik majd, hogy az épület melletti téren szabadtéri eseményeket is szervezhessenek. A munkálathoz várhatóan még idén nekifoghat a nyertes kivitelező cég.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
2026. szeptember 25., péntek

Holtan találtak rá a Doftánáról eltűnt négyéves kisfiúra

Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.

Holtan találtak rá a Doftánáról eltűnt négyéves kisfiúra
Hirdetés