Hirdetés
Hirdetés

Saját lányát molesztálta egy férfi

Képünk illusztráció •  Fotó: Pál Árpád

Képünk illusztráció

Fotó: Pál Árpád

Tetten értek, majd őrizetbe vettek szombaton egy szászrégeni férfit a rendőrök, aki a saját fiatalkorú lányát molesztálta – olvasható a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleményében.

Székelyhon

2024. március 17., 18:192024. március 17., 18:19

2024. március 17., 19:352024. március 17., 19:35

A rendőrök előzetes nyomozás révén érték tetten az 51 éves férfit, aki molesztálta kiskorú lányát saját otthonukban. A hatóságiak a tettenérést követően azonnal őrizetbe vették az illetőt, hogy kihallgassák, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásba helyezését. A bűncselekményről a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságot is értesítették.

Hirdetés

A nyomozás ügyészi felügyelet alatt folytatódik nemi erőszak gyanújával, az eset minden körülményének feltárása érdekében.

Frissítés

A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának utólagos közlése szerint a bíróság harmincnapos előzetes letartóztatási parancsot adott ki az 51 éves férfi ellen. A rendőrség ügyészségi felügyelet mellett házkutatást is fog tartani a szóban forgó férfi otthonában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kijött az első előzetes Christopher Nolan Odüsszeia-filmjéhez

Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.

Kijött az első előzetes Christopher Nolan Odüsszeia-filmjéhez
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Lemondott Daniel David tanügyminiszter

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.

Lemondott Daniel David tanügyminiszter
Lemondott Daniel David tanügyminiszter
2025. december 22., hétfő

Lemondott Daniel David tanügyminiszter

2025. december 22., hétfő

Ne érjen meglepetésként: ez fog történni a nyugdíjakkal 2026-ban

Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.

Ne érjen meglepetésként: ez fog történni a nyugdíjakkal 2026-ban
2025. december 22., hétfő

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző

74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.

Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző
Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző
2025. december 22., hétfő

Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző

2025. december 22., hétfő

Új úti cél: Varsóba indul járat a brassói repülőtérről

Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.

Új úti cél: Varsóba indul járat a brassói repülőtérről
2025. december 22., hétfő

Pénzügyi engedmény a tanügyben

Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.

Pénzügyi engedmény a tanügyben
Pénzügyi engedmény a tanügyben
2025. december 22., hétfő

Pénzügyi engedmény a tanügyben

Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Tömbházak csendjét megzavaró téli rituálé: medvebőrbe bújt dobosok tánca

Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.

Tömbházak csendjét megzavaró téli rituálé: medvebőrbe bújt dobosok tánca
2025. december 22., hétfő

Fiatal nő holttestét emelték ki a marosvásárhelyi turbinaárokból

Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.

Fiatal nő holttestét emelték ki a marosvásárhelyi turbinaárokból
2025. december 22., hétfő

Éppen szentestére érkezhet meg a havazás

A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.

Éppen szentestére érkezhet meg a havazás
Éppen szentestére érkezhet meg a havazás
2025. december 22., hétfő

Éppen szentestére érkezhet meg a havazás

Hirdetés