
Bereczki Kovács Attila a bánkfalvi málnaültetvényén
Fotó: Gecse Noémi
Ötven áron termeszt különböző gyümölcsöket, de elsősorban gyümölcsfeldolgozónak vallja magát Bereczki Kovács Attila. Az öt éve Csíkbánkfalván élő vállalkozó mindeddig csak a falusi élet előnyeit tapasztalta meg.
2017. május 20., 15:462017. május 20., 15:46
A marosvásárhelyi származású Bereczki Kovács Attila már öt éve él Csíkbánkfalván – mint fogalmazott, tömbházlakóból lett kezdő falusi. Csíkszeredába költözése után, amikor különböző vezetékek értékesítésével foglalkozott,
Rövid keresgélés után sikerült megtalálni a most már otthonául szolgáló telket.
– mosolyodott el. Megjegyezte, amiatt nem tartja magát „rendes falusinak”, mert többek között nem tud sem takarni, sem fát vágni, ahogy kapálni sem.
Kiköltözésük után ültetett pár gyümölcsfát, mert a vásárolt telken nem volt egy sem, aztán gondolta, hogy jó lenne pár bokor ribizli, málna, berkenye. Most már mintegy 50 árnyi területen huszonhárom féle gyümölcsöt termeszt (18 már termőre fordult) – ismertette.
Megjegyezte ugyanakkor, nem ment minden probléma nélkül, hiszen a szeder minden évben kifagyott, úgyhogy most egy fagyálló fajtával próbálkozik. A bio módon termesztett fekete ribizlivel is több gondja volt már, a köves földet, a klímát nem igazán szerették az eddig kipróbált fajták, úgyhogy keresi még azt, amelyiket termeszteni tudna. Földet is vásárolna még tövismentes hecserli termesztésére, de egyelőre nem találni eladó parcellát a szomszédságukban.
Kiemelte, habár Csíkszéket nem tartják föltétlen gyümölcstermő vidéknek, mégis sokfélét lehet itt termeszteni. Ő maga olyan fajtákat keresett, amelyek fagyállóak, nem kell permetezni, nincs sok kártevője, így került látókörébe a berkenye, a fanyarka, illetve a szibériai mézbogyó. Kiemelte,
Mivel ezelőtt nem foglalkozott mezőgazdasággal, gyümölcstermesztéssel, így a szükséges tudást könyvekből, internetről, képzéseken szerzi meg. Emiatt is csatlakozott a nemrég alakult Ribes Egyesülethez, ahol több tapasztalt bogyósgyümölcs-termesztő is tag, így sok hasznos információval segíthetik egymást szükség esetén – a betegségek felismerésétől egészen a fagyriadó előtti teendőkig.
Fotó: Gecse Noémi
Gyümölcs fogyasztásra, értékesítésre
Tisztázta, kezdetben saját használatra termesztette a gyümölcsöket, hogy nyár elejétől egészen a következő év tavaszáig, míg az utolsó alma is el nem fogy, legyen saját termesztésű gyümölcs a családnak. A terméstöbbletet egy ideje értékesíti: a málnát és a vörös ribizlit termelői bizonylattal a piaci árusoknak adja el, a berkenyéből, fekete ribizliből, homoktövisből és az almából gyümölcslevet présel. „Mindig meglep, amikor azt mondják, nem lehet eladni a gyümölcsöt, én úgy tapasztalom abból hiány van a piacon” – mutatott rá. Mint mondta, tavaly az általa értékesített málna mellett csak a romák által szedettet árulták a csíkszeredai zöldségpiacon.
Három éve egy gyümölcsprést is beüzemelt, akkor még a térségben nem volt ehhez hasonló. A prés kapacitását eddig le tudták fedni, így egy kis saját márkát is bejegyeztetett Bereczki Kovács Attila. A leveket Marosvásárhely és Brassó közötti településeken értékesíti, az elsődleges felvásárlók magánszemélyek, de mellettük egyre több vendéglátó egység is tesz megrendeléseket, illetve a Petry üzletlánc 11 boltjában is kaphatók a Natúr+ gyümölcslevek.
Rámutatott, ő elsősorban feldolgozóként tekint magára, hiszen nem termel nagyban – s a termesztésben egyébként is azok vannak előnyben, akik gyermekkoruk óta vidéken nevelkedtek, láttak mindenféle kultúrát, ismerik a mezőgazdasági teendőket.
A vállalkozó meglátása szerint jövedelmezők lehetnek a kis gyümölcsösök, zöldségesek is. Ha két hét késéssel is, de Csíkban is megterem a retek, zöldhagyma, fokhagyma, a sárgarépa, a fűszernövények, ahogyan a melegebb vidéken. Talán az lehet a gond, hogy
A vidékiek megszokták, hogy saját használatra termelnek, s úgy gondolják, hogy ezt mindenki meg is teszi, miközben a városiaknak mindent a helyi piacról kell beszerezniük, ahol csíkszéki termelőt alig, vagy ritkán látni.
– fejtegette.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.
A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.
Értesítsék a helyi rendőrséget vagy az éjjeli menedékhelyet, ha hajléktalan embereket észlelnek az utcán – hívja fel a marosvásárhelyiek figyelmét a polgármesteri hivatal, tekintettel a következő napok rendkívül alacsony hőmérsékletére.
A központi költségvetési intézmények tartozása tavaly novemberben 28,05 százalékkal 859,4 millió lejre nőtt az októberi 671,1 millió lejről – derül ki a pénzügyminisztérium szombaton közzétett adataiból.
Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden bizonnyal még egy ideig velünk maradnak, hiszen a bőséges szilárd csapadék után még napokig kitartó dermesztő hideg érkezett a térségbe.
szóljon hozzá!