Hirdetés
Hirdetés

Rengetegen kíváncsiak voltak a magyarországi sztárokkal előadott operettre

Szulák Andrea •  Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Szulák Andrea

Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Háromszor adták elő, úgyis kevésnek bizonyult a hely a nézőtéren a Budapesti Operettszínház marosvásárhelyi vendégelőadásain. Kálmán Imre A chicagói hercegnő című operettje nemcsak azért különleges, mert több mint százfős megaprodukció, hanem azért is, mert olyan sztárvendégek bizonyították benne, hogy az operett nem poros és ciki, mint Szulák Andrea, Dolhai Attila vagy Dancs Annamari. Közben meg a rendező marosvásárhelyi, az Operettszínház igazgatója is itt tanult a Köteles utcában.

Szász Cs. Emese

2018. szeptember 02., 11:402018. szeptember 02., 11:40

2018. szeptember 02., 11:412018. szeptember 02., 11:41

A Vásárhelyi Forgatag keretében szervezett megaprodukció a Budapesti Operettszínház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház együttműködése révén valósulhatott meg: Kálmán Imre A chicagói hercegnő című előadását pénteken és szombaton háromszor is előadták.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója elmondta, reméli, hogy a Budapesti Operettszínház vendégszereplése csak egy kezdet ahhoz, hogy ezután gyakrabban láthassuk itthon előadásaikat, nem csak ilyen jeles eseményeken, és nem csak Marosvásárhelyen.

Az előadás hazaérkezett

A Budapesti Operettszínház főigazgatója, aki amúgy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett mesterképzést, most pedig szintén ott doktorál, elárulta, hogy A chicagói hercegnő áttörés az elmúlt évek operettjátszásában. Igazi színház, Lőrinczy Attila dramaturg írta át a történetet, különlegessége, hogy három zenekar játszik benne, de a történet is teljesen áthallásos, miután a férfi főszereplő Borisz Sylvária trónörököse, és Rosemary Dragica Moránia hercegnője – aki a szavakból áthallást vél felfedezni napjaink valósága közt, az nem téved: Moránia betűinek keveredéséből Románia olvasható ki.

Hirdetés

„Az előadás hazaérkezett” – állítja annak rendezője, Béres Attila, aki amúgy marosvásárhelyi, és bevallottan nagy öröm számára, hogy egy ilyen megaprodukcióval érkezhetett haza szülővárosába, amelyre roppant büszke, ugyanis úgy véli, nagyon nagy dolog, ami ebben az előadásban az operettel megtörténik.

Dolhai Attila és Béres Attila •  Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Galéria

Dolhai Attila és Béres Attila

Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Az operett nem ciki

Az előadás női főszereplője, Bordás Barbara, aki szubrett lelkű primadonnának vallja magát, s fontos szerepének tartja, hogy a primadonnák humoros oldalát is megmutassa. Az énekesnőként, színésznőként és műsorvezetőként is jól ismert Szulák Andrea is jelentős szerephez jutott az előadásban, úgy véli, a darabban lehetősége van azt a fajta kimaszkolt celebritást, ami őt körülveszi, valaminek a szolgálatába állítania.

„Az operettet hosszú évtizedek óta temetik, különféle kísérletek zajlottak az operett megmentésére, az operett újraértelmezésére. Könyörgöm, az operettet nem kell sem megmenteni, sem újraértelmezni, sem újrafogalmazni.

Idézet
Az operettet megfelelő szakmaisággal kell megtölteni, és jól kell megrendezni, és akkor a közönség soha egyetlenegy másodpercig nem fogja azt érezni, hogy ez avítt, hogy ez ciki, hogy ez poros.

Ez az előadás is rávilágít arra, de nagyon sok civil barátom van, akik a Béres Attila rendezései miatt döbbentek rá arra, hogy az operett tulajdonképpen menő” – dicsérte a marosvásárhelyi rendező munkáját Szulák Andrea.

Dancs Annamari az előadásban •  Fotó: Facebook/Vásárhelyi Forgatag Galéria

Dancs Annamari az előadásban

Fotó: Facebook/Vásárhelyi Forgatag

Dancs Annamari bebizonyította, hogy színésznő lett

Dancs Annamari, aki előbb tinisztárként, majd könnyűzenei énekesnőként sokszor lépett fel annak idején Marosvásárhelyen, elmondta, leírhatatlan érzés számára, hogy a falusi, poros, egérjárta deszkák után ma az Operettszínház énekeseként léphet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadára, az operettszínház igazgatója szerint Annamari bebizonyíthatja a marosvásárhelyi közönségnek, hogy közben színésznő lett.

A Jászai-díjas Dolhai Attila játszotta az előadás főszerepét az egyik szereposztásban, mint elmondta, azért szereti ezt az előadást, mert olyan karaktert kell játszani, amellyel kilép a szépfiúszerepből, egy szélsőséges, kemény fickót játszik, és élvezi ezt a változást, amelyet ez a szerep is kínált.

A Vásárhelyi Forgatag főszervezője, Portik Vilmos rendkívül hálás, hogy ez a nagyvolumenű produkció éppen a Forgatag részeként érkezhetett Marosvásárhelyre, amellyel úgy érzi, szintet lépett a rendezvény.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez

Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez
2026. október 17., szombat

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Hirdetés