Hirdetés
Hirdetés

Ráirányítják a figyelmet a türelemre, a szabadságra és a hitre

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Erdély első fejedelmének, János Zsigmondnak a születésnapján, július 7-én kelt útra Székelyderzsből az a tizenöt lovasból és négy kísérőből álló zarándokcsapat, akik két hét alatt négyszázötven kilométer utat tesznek meg a vallásszabadság 450. évfordulójának évében. A több évszázados nemzeti és felekezeti együttélés előtt tisztelegnek.

Molnár Melinda

2018. július 07., 13:352018. július 07., 13:35

Az 1568-as vallásszabadság-törvény kihirdetésének évében a július 7–21. zajló lovas emlékzarándoklat résztvevői olyan erdélyi és magyarországi lovasemberek, akik azért keltek útra, hogy Erdély történelemmel átitatott terein átkelve tisztelegjenek a több évszázados nemzeti és felekezeti együttélés előtt, emléket állítsanak János Zsigmond fejedelemnek, és ráirányítsák a figyelmet az erdélyiség eszméjére.

Az eseménysorozat ötletgazdái Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi és Kelemen Levente homoródoklándi unitárius lelkészek voltak. A zarándokcsapat, a bevett vallások elvén vegyes felekezetű. Útjuk során

érintik a katolikus, a szász illetve magyar evangélikus, a református és az unitárius felekezetek egy-egy jelentősebb gyülekezetét.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Hirdetés

A négyszázötven kilométerre tervezett zarándoklat fő állomáshelyei: Bözöd, Marossárpatak, Mezőzáh, Torda, Szind, Mészkő, Székelykő, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Vízakna, Oltszakadát, Fogaras, Olthévíz és Székelyzsombor. Július 21-én Oklándon ér véget a zarándoklat, ahol emlékjel-hagyás, ünnepi fogadás és műsor várja majd a résztvevőket.

Galéria

Indulás előtt, péntek este a székelyderzsi unitárius vártemplomban zarándoklatindító istentiszteletet tartottak. A vallási és történelmi út lelki vezetője, Demeter Sándor Lóránd kérdésünkre elmondta: minden reggel hat órakor indulnak majd, kivételt képezett a székelyderzsi útra kelés, mert ott hét órakor harangoznak, és annak hangja kíséretében akartak kimenni a faluból. A lovasok közül négyen helybéliek, ugyanennyien kecsetiek. A szegedi és budapesti lovasok mellett székelyudvarhelyi, oklándi, marosvásárhelyi és sárpataki származásúak szegődtek az emlékzarándok-csoporthoz.

Mindannyiuk legkedvesebb bibliai részét, egyházi énekét, zsoltárát és népdalát tartalmazza a meglepetésként készített zarándoknapló. A résztvevők ennek alapján szerre tartják majd a reggeli indító áhítatokat. Ugyanakkor tartalmazza az útvonalról, a történelmi helyekről szóló alapinformációkat, a zarándokzsoltárokat is a füzet, amelyben személyes élményeknek is helyet hagytak.

Lesznek nagyobb távolságok is, napi hatvan kilométeres lovaglási szakaszok.

Délben pihenőt tartanak, este pedig megérkeznek a lovas csapatok, huszárközösségek által biztosított szálláshelyekre. A kiemelten fontos történelmi helyeken megállnak, és díszalakzatban tisztelegnek a lovas zarándokok. Többnyire nem főúton haladnak és a nagyvárosokat is elkerülik.

A kísérőautók viszik a nagyobb csomagokat és a lovak ellátmányát. A nyeregtáskába pedig a napi szükségletek kerültek. Az útvonalat digitális térkép mutatja. A zarándoklat technikai koordinátora Demény Elemér, a kecseti Lófő Lovascsapat vezetője. Kétfős forgatócsoport is csatlakozott a zarándokcsoporthoz.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Szombaton reggel mi is részesei voltunk a készületnek: a lovak felnyergelésétől az utolsó eligazításokon át az egy lóerő első próbájáig. Némelyik hátas igazi táncos kedvében volt, de sem az igeolvasás sem az útravaló szarukürt-jel alatt nem rakoncátlankodtak.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Mire elült a reggeli harangszó, patkódobogás, a zarándokzászlók lobogása és a hozzátartozók Isten segítsen! kívánsága, majd integetése jelezte az indulást.

1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Antal Árpád a kormányválságról: nincsenek véletlenek

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem véletlen, hogy a kormányválság „éppen most robban ki, amikor a katonák, rendőrök, titkosszolgálatok előjogai kerülnének terítékre”. A Bolojan-kormányról május 5-én szavaznak a parlamentben.

Antal Árpád a kormányválságról: nincsenek véletlenek
Hirdetés
2026. április 29., szerda

PNL-alelnök a kormányválságról: egy korrupt rendszer áll szemben egy reformpárti irányzattal

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző „korrupt rendszer” és egy reformpárti irányzat áll szemben egymással.

PNL-alelnök a kormányválságról: egy korrupt rendszer áll szemben egy reformpárti irányzattal
2026. április 29., szerda

Lemondtak tisztségeikről a PSD politikusai

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását – írja az Agerpres.

Lemondtak tisztségeikről a PSD politikusai
2026. április 29., szerda

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében

Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében, szerdára virradóra.

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül

A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül
2026. április 29., szerda

Nem adott egyértelmű választ az elnök arra a kérdésre, hogy támogatja-e Ilie Bolojant

Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.

2026. április 29., szerda

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről

A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
2026. április 28., kedd

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter
2026. április 28., kedd

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást

Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást
Hirdetés