Pénzt követel a számvevőszék

Az Országos Számvevőszéknél fellebbezte meg a Hargita megyei önkormányzat azt megyei számvevőszéki döntést, amely szerint 3,9 millió lejt kell visszafizetnie az államkasszába. Ez az az összeg, amit a kormány egy határozattal tavaly év végén kért vissza, mint el nem költött pénzt, de a megyei tanács más önkormányzatokkal ellentétben nem utalta vissza, hanem elköltötte.

Kovács Attila

2009. november 26., 19:412009. november 26., 19:41

A csütörtöki önkormányzati ülésen az MPP-frakció tagjai tették fel a kérdést Borboly Csaba elnöknek, hogy mi a helyzet ebben az ügyben. A kérdésben 40 millió lejes összeg visszafizetését emlegették, ezt az elnök óvodás feltevésnek, a jereváni rádióból származó értesülésnek titulálta. Borboly Csaba az ülés után kifejtette, nem tartják elfogadhatónak a követelést és fellebbezést nyújtottak be. ,,Korábban a miniszterelnök is egyetértett az elköltéssel, a számvevőszék pedig azt mondta, aki nem terepjáróra, jutalmakra, utazásra költötte a pénzt, az rendben van\'\' – mondta az elnök, aki hozzátette, legfennebb aszfaltot, cserepet, téglát adhatnának vissza, mert pénz, az nincs. Beruházásokra költötték, a sikaszói út javítására, a csíkszeredai járóbeteg-rendelő felújítására, a fertőző-és tüdőkórház dokumentációjára. Most a felettes szerv döntését várják az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Kinyitott a zsögödi strand

Telnek a medencék, kinyitott a zsögödi strand. A létesítmény a tavalyi jegyárakkal várja a látogatókat.

Kinyitott a zsögödi strand
Kinyitott a zsögödi strand
2025. június 20., péntek

Kinyitott a zsögödi strand

2025. június 20., péntek

A Múzeumok Éjszakáján ismét életre kel a Mikó-vár

Újra megnyílnak a Mikó-vár kapui a Szent Iván-éjhez legközelebbi szombaton: a Csíki Székely Múzeum idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz. A látogatók sokszínű kínálatra és izgalmas élményekre számíthatnak.

A Múzeumok Éjszakáján ismét életre kel a Mikó-vár
2025. június 19., csütörtök

Minden korosztálynak tartogat meglepetéseket az Etnospot – Múzeumok éjszakája Csíkszeredában

Különleges kulturális eseményre várják az érdeklődőket Csíkszeredában: az Etnospot – Múzeumok Éjszakája szombaton színes, élményközpontú programokkal készült látogatóknak.

Minden korosztálynak tartogat meglepetéseket az Etnospot – Múzeumok éjszakája Csíkszeredában
2025. június 19., csütörtök

Hozzáfognak a csíkszeredai Kós Károly és a Szentkirály utcák felújításához

Aláírták a kivitelezési szerződést a csíkszeredai Kós Károly és a Szentkirály utcák felújítására, így a kivitelező helyi cég hamarosan hozzáfog a munkálatokhoz, amelyeket még ebben az évben szeretnének befejezni.

Hozzáfognak a csíkszeredai Kós Károly és a Szentkirály utcák felújításához
2025. június 18., szerda

Új informatikai rendszert indítanak el a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban

Mintegy 5,6 millió lejből épül ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban egy új informatikai rendszer, amely lehetővé teszi a páciensek adatainak nyilvántartását, ezáltal felügyeletük és kezelésük is hatékonyabbá válik.

Új informatikai rendszert indítanak el a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban
2025. június 18., szerda

Borboly Csaba ügyvédje fellebbezésre készül

Megtámadja az alapfokú bírósági döntést, amely alapján Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsa alelnökét (korábbi elnökét), valamint öt vádlott-társát több mint egymillió lejes kár megfizetésére kötelezi. Az ítéletet szerdán tették közzé.

Borboly Csaba ügyvédje fellebbezésre készül
2025. június 18., szerda

Elévülés miatt felmentették Borboly Csabát, de kártérítést kell fizetnie

A bűncselekmények elévültek, az anyagi felelősség nem. Az alapfokú ítéletet négyszeri halasztás után hozta meg a Maros Megyei Törvényszék.

Elévülés miatt felmentették Borboly Csabát, de kártérítést kell fizetnie
2025. június 18., szerda

Átvenni a Sportklubot? Az évtized feladata előtt áll Csíkszereda városa

Nemcsak a csíkszeredai télisport-infrastruktúrát venné át Csíkszereda városa, hanem a Sportklub összes szakosztályát is. A feladat sokkal nagyobb falat, mint ahogy elsőre gondolnánk. Főleg egy gazdasági válság elején.

Átvenni a Sportklubot? Az évtized feladata előtt áll Csíkszereda városa
2025. június 17., kedd

Szakmai konferencia a minőségi pálinkakészítésről Csíkszeredában

Minden érdeklődő pálinkafőzőt, szakmabelit és gasztronómiai szakértőt várnak a Minőségi pálinkakészítés elnevezésű szakmai konferenciára július 4-én a csíkszeredai megyeházán.

Szakmai konferencia a minőségi pálinkakészítésről Csíkszeredában
2025. június 17., kedd

Csíkszeredában az égbolt beköltözött az egyetem falai közé

Nemcsak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, hanem a hargitai megyeszékhely és a térség is nyert azzal, hogy elkészült az egyetem planetáriuma. Az űrszínház avatóünnepségét kedden tartották.

Csíkszeredában az égbolt beköltözött az egyetem falai közé