
A Kossuth-díjas zenész korábban portálunknak is adott interjút
Fotó: Pinti Attila
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
2026. július 01., 15:492026. július 01., 15:49
A Kossuth-díjas zenész azt írta: az operáció sikeres volt, most a pihenésre és a teljes felépülésre szeretne összpontosítani. Emiatt
Közleményében köszönetet mondott családjának, barátainak és kezelőorvosainak a támogatásért, ugyanakkor elnézést kért mindazoktól, akik Magyarországon és a határon túl várták koncertjeire. Ákos reményét fejezte ki, hogy
Ákos idén januárban Székelyföldön is járt az Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig. című portréfilm vetítéssorozata alkalmából. A csíkszeredai közönségtalálkozón lapunknak adott interjújában egyebek mellett arról beszélt, hogy a film egy küzdelmes alkotói életutat mutat be, és úgy fogalmazott:

Ez a film nem győzköd senkit semmiről, egy küzdelmes alkotói sorsot mutat meg, és nemcsak róla, hanem egy korszakról is szól – véli Kovács Ákos, akivel az Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig. című portréfilm kapcsán beszélgettünk.
Most pedig közleménye végén arra biztatta követőit, hogy éljenek a szűrővizsgálatok lehetőségével, hangsúlyozva a korai felismerés fontosságát.

Hogyan született az Ilyenek voltunk, az Alig hitted, a Dúdolni halkan, a Hello, a Keresd meg a lányt, a Majom a ketrecben, a Végre és megannyi ismert dala? Igen, erről is kérdezhettem volna Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar dalszerző-előadót.
Andrew Tate és testvére, Tristan Tate hétfőn várhatóan egy floridai bíróság elé állnak, miközben a brit rendőrség kiadatásukat kéri egy szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás keretében – jelentette a dpa.
Véget ért az egészségügyi dolgozók hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkja, amelyet a Sanitas Szakszervezeti Szövetség szervezett a közalkalmazotti bértörvény elleni tiltakozásul.
Két közlekedési bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást az elmúlt napokban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy sofőr ittasan és a szükséges jogosítvány nélkül vezetett járműszerelvényt, egy másik alkohol befolyása alatt ült kormány mögé.
Felhőszakadásokra és viharokra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A riasztások a székelyföldi megyékre is érvényesek.
A hétvégén 16 megye 31 településén és Bukarestben avatkoztak be a tűzoltók a viharkárok felszámolására.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn az állami egészségügyi dolgozók a közalkalmazotti bértörvény miatt. A munkabeszüntetés 9-től és 11 óráig tart.
A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.
Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással – írta Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán vasárnap, miután a sakkozó megválasztását javasolta köztársasági elnöknek több közéleti szereplő.
A vasárnapi heves viharok 16 megye 29 településén okoztak károkat, négy országútszakaszon is fennakadások voltak a közlekedésben, 88 gépkocsi pedig megrongálódott – közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
szóljon hozzá!