
Fotó: Cătălina Irena Lucas Facebook-oldala
Nyolc kidobott kutyakölyköt talált egy nő a napokban az előpataki erdő szélén. A szépmezői állatmenhelyen elutasították, így egyelőre ő gondozza, és a hatóságok közbenjárásáig gazdát keres az ebeknek. A hasonló esetekben kiróható bírságokról is érdeklődtünk.
2023. március 16., 21:032023. március 16., 21:03
Cătălina Irena Lucas Facebook-oldalán tette közzé, hogy kedden az előpataki erdő szélén talált nyolc 6–8 hetes kiskutyát, amelyeket azonnal otthonába vitt és vízzel, illetve élelemmel látott el. Mivel azonban már két kutya gazdája, nem tudja felnevelni a kis „jövevényeket”, ezért a 112-t hívva az állatvédőket próbálta elérni, elmondása szerint sikertelenül. A szépmezői állatmenhelyen elutasították, arra hivatkozva, hogy az ebeket nem Sepsiszentgyörgy területén találta.
– írta közösségi oldalán a nő.
Mivel a kiskutyák nincsenek mikrochipezve, kevés az esély arra, hogy megtalálják és felelősségre vonják a kölyköket kidobó felelőtlen gazdát. A törvény értelmében a helyi önkormányzatoknak kötelességük a kóbor ebek befogásáról gondoskodó személlyel vagy szervezettel való szerződéskötés, ezért a rendőrség felszólítja az előpataki illetékeseket, hogy szállítsák menhelyre a kiskutyákat vagy keressenek örökbefogadó gazdikat.
Március elején kezdődött Háromszéken az a kampány, amelyben a kutyatulajdonosok kötelezettségeit, illetve ezek mulasztása esetén a büntetéseket ismertetik.
„Célunk, hogy minden településen legalább ötven háztartást felkeressünk. Fontos, hogy az információ minél több emberhez eljusson. Ha szabálytalanságot észlelünk, felszólítjuk a tulajdonosokat, és határidőt szabunk a hiányosságok pótlására.
– részletezte a Kovászna megyei állatrendőrség vezetője.
A törvény értelmében a kutyatulajdonosok 3–12 ezer lej közötti bírsággal sújthatók, amennyiben kutyakölyköt dobnak ki, nem oltatják be házőrzőiket; a mikrochip hiánya miatt pedig 5–10 ezer lej közötti büntetést kockáztatnak. Szintén
„Háromszéken mindössze 5–10 százalék körül áll az ivartalantás” – hangsúlyozta Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület alelnöke. Hozzátette, a megfelelő menedéket, élelmet és vizet nem biztosító kutyatartókat ugyancsak 3–12 ezer lejre büntethetik.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
szóljon hozzá!