Hirdetés
Hirdetés

Nyitott kommunikációval készült el az új kerékpársáv a székelyudvarhelyi önkormányzat szerint

•  Fotó: Bethlen utcai vállalkozók akciócsoportja

Fotó: Bethlen utcai vállalkozók akciócsoportja

Megkérdeztük, folyamatosan egyeztettünk, megvalósítottuk, most ellene szerveznek tüntetést című közleménnyel reagált Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a Bethlen utcai kis üzletekért szervezendő hétfői tüntetésre. 

Székelyhon

2019. október 11., 15:172019. október 11., 15:17

2019. október 11., 18:032019. október 11., 18:03

A közleményben megfogalmazottak szerint nyitott kommunikációval készült el az új kerékpársáv. „2016. szeptember 19-én a városháza kezdeményezte azt a lakossági konzultációt, amelynek célja az volt, hogy az elkészült mobilitási tanulmány eredményeinek bemutatását követően az elvárások, javaslatok mentén elindulhasson a tervezés és kivitelezés folyamata. Ezen a Stúdió Moziban megrendezett eseményen bárki részt vehetett. A tüntetés szervezői közül senki nem volt jelen a megbeszélésen, azonban a képek is bizonyítják, hogy a Mikrovállalkozók Szövetségének elnöke, Jakab Áron Csaba hozzá is szólt a témához” – olvasható a közleményben. 

korábban írtuk

Zöld várossá tennék Székelyudvarhelyt 2030-ra
Zöld várossá tennék Székelyudvarhelyt 2030-ra

A parkolási lehetőségek hiánya, a központi dugók és a foghíjas tömegközlekedés is sok gondot okoz Udvarhelyen – állapították meg a forgalom újratervezéséről tartott lakossági fórumon. De akkor mi a megoldás, és mire számíthatunk?

Ezt követően önkormányzati határozattal létrejött Székelyudvarhely közlekedési bizottsága annak érdekében, hogy a közlekedésben történő változtatásokat előzetesen véleményezze – írja a közlemény, hozzátéve, hogy

a cél az volt, hogy minél több olyan szervezet képviselője tagja legyen ennek a csoportnak, amelyek fontos székelyudvarhelyi közösségeket képviselnek.

Az önkormányzati képviselők és a polgármesteri hivatal munkatársai, a helyi és az állami rendőrség képviselői mellett így tagjai a munkacsoportnak az Udvarhelyi Anyák, a Szekler Teker, a helyi közszállítást üzemeltető cég, a taxisok, a sofőriskolás oktatók képviselői. „Emellett még meghívtuk tanácskozási joggal a mentőszolgálat, más civil szervezetek képviselőit és a városban ismert közlekedési szakembereket. A munkacsoport többször ülésezett az elmúlt három évben (általában félévente van egy ülés), legutóbb idén szeptember 4-én találkoztak. Ebben az időszakban többször volt napirenden a Bethlen Gábor utca átalakítása, az utolsó találkozón pedig ez volt a legfontosabb napirendi pont” – írja a közlemény. 

Hirdetés

Továbbá 2016-ban éppen a városi RMDSZ, a szervezet akkori helyi önkormányzati képviselője és a Bringázz Udvarhely Mozgalom oszlopos tagja, Jakab Áron Csaba iktatott egy tanulmányt a városházán, amelyben képekkel együtt tesznek javaslatot a város kerékpáros útjainak nyomvonalaira. Ebben a rendőrség épülete és a Kaufland közötti szakaszon pontosan úgy javasolják a sáv kialakítását, ahogyan azt a polgármesteri hivatal kialakította – olvasható.

„Az elmúlt három évben számtalan sajtóanyag is megjelent a városháza szándékairól. Ezért nem értjük és hiteltelennek tartjuk a Székelyhon.ro-n megfogalmazott vádakat, amelyek az előzetes konzultáció hiányát róják fel. Az elmúlt időszakban többször is tárgyaltunk az érintett üzletek tulajdonosaival. A városháza nyitott a vállalkozók segítésére, dolgozunk az árufeltöltéshez szükséges parkolás hatékony megoldásán, ugyanakkor továbbra is úgy gondoljuk, hogy a város legforgalmasabb utcáján nem megengedhető a közterület parkolásra történő használata” – zárja a közlemény. 

korábban írtuk

Tüntetést szerveznek kerékpársáv miatt, a Bethlen utcai kis üzletekért
Tüntetést szerveznek kerékpársáv miatt, a Bethlen utcai kis üzletekért

Tiltakozó megmozdulást szerveznek a Bethlen utcai vállalkozók, mivel a szeptember végén felfestett kerékpárút csődközeli helyzetbe vitte az itteni üzleteket, amely nem csak a cégeket, de több száz alkalmazottat és azok családját is veszélyeztetik – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött felhívásban.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés