
Fotó: Népszámlálás.ro
Az előzetes becsléseket felülmúlva mintegy 700 ezer magyar töltötte ki sikeresen a népszámlálási kérdőívet a május 27-ig tartó online szakaszban, ez az országos átlagot meghaladva mintegy 67 százalékos magyar részvételi arányt jelent – derül ki a Népszámlálás.ro sajtóközleményéből.
2022. május 31., 14:402022. május 31., 14:40
Az országos szinten beküldött kérdőívek számát mintegy 11 millióra, azaz 58 százalékos részvételi arányra becsülik, a statisztikai intézet 8,9 millió érvényesített kérdőívet fogadott el, a fennmaradt 2,1 millió érvénytelenített kérdőív hiányosan, vagy többszörösen beküldött, valamint üres lakásokat bejelentő űrlapokra vonatkozik.
„A rendelkezésünkre álló adatok alapján azt feltételezzük, hogy mintegy 700 ezer romániai magyarnak sikerült érvényesen kitöltenie a népszámlálási kérdőívet az első szakaszban” – mondta el Barna Gergő szociológus, a cenzus magyar tájékoztató és támogató kampányának koordinátora, így a becsült magyar részvétel az országos átlag feletti, 67 százalékos. Ebből mintegy 300 ezret egyénileg otthonról, és több mint 400 ezret az összeírópontokon regisztráltak.
A közlemény értelmében a hét jelentős magyar lakossággal rendelkező megye jól teljesített az országos besorolásban:
65%-ot meghaladó részvételi aránnyal Bihar a negyedik, Kolozs az ötödik, míg Maros megye a hatodik helyen végzett, Szilágy megye a tizenkettedik, Szatmár pedig a tizenharmadik helyezéssel fejezték be az online fázist, 60%-ot meghaladó részvétellel. A lakosság számát és a kitöltött kérdőívek arányát figyelembe véve az országban Brassó megyében éltek a legtöbben a lehetőséggel, 74,1 százalékuk töltötte ki az online kérdőívet.
Ugyanígy köszönet illeti meg a mintegy 3 ezer önkéntes »népszámost« és települési felelőst, aki helyi szinten segédkezett az összeírásban” – értékelte a kampánykoordinátor a közös munka eredményességét.
A népszámlálás következő szakasza azon személyeke vonatkozik, akik nem éltek az önkitöltés lehetőségével, vagy érvénytelen űrlapot küldtek be, őket júniusban számlálóbiztos keresi fel otthonaikban.
Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
1 hozzászólás