Hirdetés
Hirdetés

Nem engedik el az idősek kezét, mindenben besegítenek

Tóth Anna, az idősgondozó ágazat igazgatónője ismerteti, mit tud nyújtani a Diakónia Alapítvány •  Fotó: Diakónia Keresztyén Alapítvány

Tóth Anna, az idősgondozó ágazat igazgatónője ismerteti, mit tud nyújtani a Diakónia Alapítvány

Fotó: Diakónia Keresztyén Alapítvány

A Brassó megyei Ürmösre és Apácára is kiterjeszti otthongondozói szolgálatát a Diakónia Keresztyén Alapítvány, így már összesen 69 településen lesznek az idősek segítségére mindennapi gondjaikban. Egészségügyi alapellátást nyújtanak, segédeszközöket kölcsönöznek, kisebb háztartási teendők elvégzésével segítenek, gyógyszert íratnak fel és váltanak ki, vagy akár be is vásárolnak.

Bodor Tünde

2023. november 02., 17:342023. november 02., 17:34

Tóth Anna, a Diakónia idősgondozó ágazatának igazgatója közölte az örvendetes hírt: a munkaügyi és szociális védelmi minisztériumtól 543 ezer lejes támogatást nyertek a nyugdíjasoknak szánt kistérségi szociális szolgáltatásokra. Pályázatuk a „nemzeti érdekeltségű projektek” (a román rövidítésből adódóan ún. PIN-eknek) kategóriájába illeszkedik, a minisztérium ugyanis több évnyi tétlenség és csend után idén hirdette meg pályázatát, kifejezetten az időseket célzó szociális szolgáltatásokra.

Kistérségi házibeteg-gondozásra pályáztak

A Diakónia Ürmöst és Apácát Nagyajtával összekapcsolva pályázott a kistérségi házibeteg-gondozásra, hiszen az új nagyajtai hídon már könnyen és gyorsan elérik a másik két falut.

A pályázati támogatásnak köszönhetően még egy ápolót és asszisztenst tudtak alkalmazni a Nagyajtán már dolgozó kollégák mellé, illetve egy szociális munkást is alkalmaztak, de egy autót is tudtak vásárolni.

Ráadásul – az eddigi gyakorlattól eltérően – e három faluban egy évig szinte ajándékba kapják az ellátást az érdekeltek, hiszen a minisztérium 12 hónapig 85 százalékban fizeti a költségeket, csak a fennmaradó részt kell állniuk az igénylőknek. Egyébként már eddig is legalább felerészben az önkormányzatok finanszírozták az ellátást.

A kistérségi ellátás központja Nagyajtán lesz, ugyanis ott az unitárius egyház már korábban a Diakónia rendelkezésére bocsátotta a holland testvérgyülekezet segítségével felújított egykori kántori lakot, kifejezetten szociális szolgáltatások céljára.

Ez annál is inkább jól jött az alapítványnak, mivel a pályázáshoz feltétel volt egy meglévő székhely.

Könnyebb elviselni az időskor nehézségeit, ha szakszerű ellátásra lehet támaszkodni •  Fotó: Diakónia Keresztyén Alapítvány Galéria

Könnyebb elviselni az időskor nehézségeit, ha szakszerű ellátásra lehet támaszkodni

Fotó: Diakónia Keresztyén Alapítvány

Az otthongondozói szolgálatba újonnan bekapcsolt két faluban már korábban több alkalommal ismertették a Diakónia munkatársai az ellátás mibenlétét, két nyelven is, hiszen ott többségben van a román lakosság. Ezután a polgármesteri hivataltól és a háziorvostól kapott ajánlások alapján házról házra járva is elbeszélgetnek az idősekkel, felajánlják a segítségüket, igyekeznek megnyerni a bizalmukat, és „erősen remélik, hogy egy év odaadó és tisztességgel elvégzett munka után az önkormányzatok igényelni fogják a program folytatását, és felvállalják annak legalább 50 százalékos társfinanszírozását” – reménykedett Tóth Anna.

Hirdetés

Az ajtaiak már ismerik a Diakónia által nyújtott ellátást, hiszen több erdővidéki faluban (Vargyason, Baconban) de Baróton és környékén is évek óta jelen van az alapítvány, az apácaiak és ürmösiek számára sem teljesen ismeretlen, hiszen sokakat fűznek rokoni szálak az erdővidéki falvakhoz. Novembertől tehát a Diakónia idősgondozó ágazata 22 közigazgatási egységben, 69 településen van jelen, túlnyomórészt Kovászna megyében; a rá háruló nehéz feladatot összesen 45 fős személyzettel látja el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Mit tartogat 2026? – Játékra hív a Székelyhon

Mit hoz az új év: békét vagy bizonytalanságot? Spórolást vagy utazást? A Székelyhon január közepén egy gondolatébresztő, ugyanakkor szórakoztató játékkal várja olvasóit a Facebookon.

Mit tartogat 2026? – Játékra hív a Székelyhon
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Gyorsan terjed az influenza: többszöröse az esetszám az elmúlt évek átlagának

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szerint felgyorsult az influenza terjedése Romániában, ezért a szakembereik azt javasolják, hogy a védőoltásra jogosultak haladéktalanul oltassák be magukat.

Gyorsan terjed az influenza: többszöröse az esetszám az elmúlt évek átlagának
2026. január 12., hétfő

Böjte Csaba hirdet igét a keresztény zenefesztiválon Marosvásárhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg a Nincs más név újévi keresztény zenefesztivált Marosvásárhelyen január 17-én 17 órától a Kultúrpalota nagytermében.

Böjte Csaba hirdet igét a keresztény zenefesztiválon Marosvásárhelyen
2026. január 11., vasárnap

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Négy székelyföldi városban vetítik premier előtt a Magyar mennyegző című filmet

Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.

Négy székelyföldi városban vetítik premier előtt a Magyar mennyegző című filmet
2026. január 11., vasárnap

Egy hét alatt 313 SIS-jelzés hatálya alatt álló személyt azonosítottak a rendőrök az ország területén

A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.

Egy hét alatt 313 SIS-jelzés hatálya alatt álló személyt azonosítottak a rendőrök az ország területén
2026. január 11., vasárnap

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében

A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

A legtragikusabb balesetek helyszínén ellenőriztek a rendőrök

A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.

A legtragikusabb balesetek helyszínén ellenőriztek a rendőrök
2026. január 11., vasárnap

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet

Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet
2026. január 11., vasárnap

Rekordszámú, 121 bajbajutotton segítettek a hegyimentők egy nap alatt

Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.

Rekordszámú, 121 bajbajutotton segítettek a hegyimentők egy nap alatt
Hirdetés