
Egy készülék a Hargita megyei húszból. A drog hatása alatt vezetőket hivatott kiszűrni
Fotó: Borbély Fanni
Ha tudatmódosító szerről van szó, legtöbb esetben kannabiszt fogyasztó sofőrőket kapott el a rendőrség, de az „étlapon” szerepel még amfetamin, metamfetamin és kokain is. Tavaly 1878, idén eddig 305 drogtesztet végeztek Hargita megyében; tavaly 43, idén öt esetben igazolódott be a drogfogyasztás.
2025. március 12., 15:142025. március 12., 15:14
Hargita megyében most már húsz drogtesztkészülék áll a rendőrség rendelkezésére, hogy kiszűrjék azokat a sofőröket, akik tiltott szerek hatása alatt vezetnek – közölték a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság csíkszeredai székhelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón.
Sebastian Buzilă, a közlekedési rendőrség vezetője számadatokat is megosztott az eddigi ellenőrző akciók eredményeiről:
tavaly 1878 sőfőrt teszteltek le, 67 esetben vonták vissza 72 órára a jogosítványt, és 43 esetben igazolódott be a biológiai minták alapján a szerfogyasztás ténye. Esetükben büntetőeljárás indult.
Idén eddig 305 sofőrt vizsgáltak, 13 esetben lett pozitív a helyszíni drogteszt, és végül öt járművezető vérében és vizeletében mutatták ki a drogfogyasztást.
A leggyakoribb a kannabiszfogyasztás, de amfetamin-, metamfetamin- (kristály), THC- és kokainfogyasztó sofőrőket is kiszúrtak.
Az e-SIGUR rendszer bevezetésével több mint húsz eszköz áll a Hargita megyei rendőrség rendelkezésére, hogy párhuzamosan több helyszínen figyeljék a forgalomban lévőket – Iordan Ștefan Mircea parancsnok szerint ezzel jelentősen visszaszoríthatják a gyorshajtást. Tőle tudjuk, hogy
Hamarosan útadóellenőrző kamerákat is felszerelnek különböző helyszínekre.
Tavaly 146 bűntetőeljárás indult online csalási ügyben, több mint kétszázezer eurót csaltak ki Hargita megyei károsultaktól – osztotta meg Călugăru Marius Constantin, a rendőrség bűnügyi nyomozóegységének munkatársa. Azt is hozzátette, hogy egyre több ilyen esetet regisztrálnak, holott minél több platformon hirdetik,
Az is elhangzott, hogy kétfajta csaló van:
egyszerű tolvaj, aki különböző számítógépes programokkal, alkalmazásokkal (például Anydesk, Team Viewer) átveszi a kontrollt az áldozat telefonja, számítógépe fölött, és hozzáférve a banki alkalmazásokhoz, lenyúlja a pénzt.
A másik fajta csaló már rafináltabb, az emberek naivitását, tájékozatlanságát használja ki, és azt a vágyát az embernek, hogy gyorsan meggazdagodjon. Így például különböző hamis kötvényeket, részvényeket, befektetéseket, nyereményeket ajánlanak az áldozatoknak, gyakran ismert emberek, vállalatok nevét használva fel az átveréshez.

Legyen óvatos, körültekintő azzal kapcsolatban, hogy milyen linkeket nyit meg, illetve kiknek enged hozzáférést személyes adataihoz, hiszen az internetes csalások száma jelentős – hívja fel a figyelmet a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Sokan gondolják azt – tévesen –, hogy az internetes csalók leginkább a fiatalokat célozzák meg, hiszen ők aktívabb felhasználói a digitális világnak. Az idősebb korosztály sokszor még kiszolgáltatottabb helyzetben van.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás