Megbüntettek egy juhászt, mert a fertőzött terület biztonsági zónájában legeltetett

Megbüntettek egy juhászt, mert a fertőzött terület biztonsági zónájában legeltetett

Juhnyáj legel a fertőzött zóna környékén

Fotó: Erdély Bálint Előd

Több olyan juhász is van, aki télen, a törvény által tiltott időszakban is kihajtja a mezőkre a rá bízott nyájat, károsítva ezáltal a vadállományt és a mezőgazdasági területek tulajdonosait is. A probléma ugyanakkor fokozódik Udvarhelyszéken, hiszen a sertéspestissel fertőzött zónában is kószálnak juhok.

Fülöp-Székely Botond

2020. január 27., 22:282020. január 27., 22:28

A törvény szerint december 6-a és április 24-e között tilos a jószágokat kihajtani a legelőkre – kivéve a pásztor által bérelt vagy a tulajdonban lévő területeken –, de vannak olyanok, akik a jogszabályt figyelmen kívül hagyva mégis megteszik ezt – fejtette ki lapunknak Mărmureanu-Bíró Leonárd, a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület igazgatója. Mint mondta,

a juhászok rendszerint azzal védekeznek, hogy meg kell mozgatniuk az állatokat,

nem tarthatják mindig egy helyen, de ezt akkor sem kellene mindennap. Persze emellett az élelmezésükön is spórolni szeretnének, amiről már kevésbé beszélnek.

Idézet
Nem azok hajtják ki például a juhokat, akik csak néhány jószágot tartanak, hanem inkább azok, akik több százat. Ennyi állat élelmezése ugyanis több pénzbe kerül

– fogalmazott a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület igazgatója.

Jelentős büntetések

A legtöbb törvényszegővel annak ellenére is nehéz szót érteni, hogy 3000–6000 lejes büntetéssel sújthatják őket a hatóságok. Utóbbira pedig voltak is példák az elmúlt időszakban.

„Mi minden évben kimegyünk, elmondjuk a juhászoknak a kötelezettségeiket, és erről papírt íratunk alá velük. Ezután rendszerint többször is figyelmeztetjük őket, hogy törvényszegést követnek el, de vannak, akik ebből sem értenek. Mi nem akarjuk, hogy bárki is büntetésben részesüljön, de végső lépésként muszáj értesítenünk az erdőőrséget. Az öregek régen is tudták, hogy télen nem szabad legeltetni, és ezt be is tartották, most pedig törvény van erre, mégsem érdekel ez egyeseket” – így a szakember.

Károsítják a gazdákat

A földeken legelő nyáj nagy kárt okozhat a területalapú támogatásokért pályázó gazdáknak, akik emiatt önhibájukon kívül pénztől eshetnek el – magyarázta Mărmureanu-Bíró. A vadászok ellenzik is az állatok kihajtását, hiszen a kecskék és juhok rendszerint megeszik a fákról lehullott makkot és egyéb táplálékot, amit a vadak sínylenek meg. Egy másik probléma, hogy

az éhes pásztorkutyák megtámadják a nyulakat, őzeket.

„Sok esetben nem kapják el a vadakat, de már az is probléma, ha meghajtják azokat. Már most vannak olyan részek, ahol nem találni vadakat a kecskék vagy juhok legeltetése miatt” – közölte az igazgató.

Terjeszthetik a pestist

Sajnos olyan juhászok is vannak, akik a sertéspestis miatt bevezetett korlátozásokat is figyelmen kívül hagyják, vagyis Gyepes környékén is legeltetnek – magyarázta az egyesület vezetője. Egyrészt tudni kell, hogy a háziállatok patáikon vihetik tovább a kórt, akár a lakott területekre is, másrészt az őrzőkutyák lakmároznak az elpusztult állatokból, és így terjesztik a betegséget.

„Noha mi az elmúlt időszakban nem találtunk fertőzött vaddisznótetemeket a környéken, ez nem jelenti azt, hogy nincsenek. Tudni kell ugyanis, hogy az állatok a sűrűben rejtőznek el, amikor már nagyon megbetegedtek, és ott fognak elpusztulni. Mivel a fertőzött zónában – Gyepes nyolc kilométeres körzetében, szerk. megj. – hajtóvadászatot sem szabad rendezni, a vadőrök nehezebben bukkannak az elhullott állatokra, egy kutya viszont könnyedén kiszagolja azokat” – magyarázta a szakember.

A fertőzött zónában egyébként az elkövetkező két évben nem volna szabad kihajtani az állatokat, függetlenül attól, hogy az évnek milyen időszakában vagyunk. Legutóbb éppen a pestises terület biztonsági zónájában – amely a fertőzött térségtől számítva egy további 15 kilométeres sugarú kört tesz ki – kapott büntetést egy juhász. Noha utóbbi részen e hónap 15-e után megszüntették a sertéspestissel kapcsolatos korlátozásokat, a vadászati törvény továbbra is tiltja a legeltetést április 24-éig.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 26., kedd

Három medve járt Székelykeresztúr egyik utcájában, Ro-Alerten riasztották a lakókat

A székelykeresztúri Berde Mózes utcában három medve miatt riasztották a lakosságot a Ro-Alerten keresztül kedden este.

Három medve járt Székelykeresztúr egyik utcájában, Ro-Alerten riasztották a lakókat
2024. március 26., kedd

Erdővidék daloló tehetségeit keresik

Nép- és könnyűzenei énekversenyen csillogtathatják meg rátermettségüket a gyerekek és ifjú művészek az idén első alkalommal megszervezett Erdővidéki Tehetségkutatón.

Erdővidék daloló tehetségeit keresik
Erdővidék daloló tehetségeit keresik
2024. március 26., kedd

Erdővidék daloló tehetségeit keresik

2024. március 26., kedd

Példamutató életükkel szolgáltak rá a magyar állami kitüntetésre

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott magyar állami kitüntetéseket adták át Csíkszeredában kedden azoknak az erdélyieknek, akik tehetségükkel és szorgalmukkal, példamutató életükkel szolgálták Magyarországot, a magyar nemzetet.

Példamutató életükkel szolgáltak rá a magyar állami kitüntetésre
2024. március 26., kedd

Egy lépéssel közelebb a Zabolát és Barátost összekötő út újjáépítéséhez

Tíz kilométeres megyei útszakasz korszerűsítésére pályázott Kovászna Megye Tanácsa az Anghel Saligny fejlesztési kormányprogram keretében.

Egy lépéssel közelebb a Zabolát és Barátost összekötő út újjáépítéséhez
2024. március 26., kedd

Kampányszagú rendezvényre hívta a sajtót, vitává fajult az esemény

Előválasztási kampányeseményre készült Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós polgármestere, ám végül egy rögtönzött köztéri vita alakult ki, mivel egy helyi vállalkozó is megosztotta a meglátásait a polgármester terveivel kapcsolatban.

Kampányszagú rendezvényre hívta a sajtót, vitává fajult az esemény
2024. március 26., kedd

Fontos változás történt a választói névjegyzékbe történő felvételnél

Az európai parlamenti és önkormányzati választásokat megelőző időszak eseménynaptára volt Ráduly István háromszéki prefektus havi sajtótájékoztatójának egyik kiemelt témája, tekintettel arra, hogy azt nemrég hagyta jóvá a kormány.

Fontos változás történt a választói névjegyzékbe történő felvételnél
2024. március 26., kedd

Csíkszeredai VKT: a politika nem az eljárásokról és a politikusokról szól

Az RMDSZ Csíkszeredai Szervezetét működtető VKT elnöke és négy elnökségi tagja – Korodi Attila (elnök), Bors Béla, Sógor Enikő, Ábrahám Előd és Szikszai Tamás – reagált az előválasztást követelő négy önkormányzati képviselő korábbi nyílt levelére.

Csíkszeredai VKT: a politika nem az eljárásokról és a politikusokról szól
2024. március 26., kedd

Szintet lép a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ: négy oktatási intézetet hoznak létre

Gazdasági és karrierfejlesztési, vidékfejlesztési, műszaki és innováció, illetve egészségtudományi oktatási intézeteket hozott létre a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK), hogy magasabb szintű, hatékonyabb munkát végezhessenek.

Szintet lép a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ: négy oktatási intézetet hoznak létre
2024. március 26., kedd

Felborult üzemanyag-szállítóval kapcsolatos gyakorlatot végeznek Korondon

Tűzoltósági gyakorlatot tartanak a 13A jelzésű országút korondi szakaszán március 28-án, csütörtökön délelőtt 11 órától – hívja fel a lakosság figyelmét a korondi polgármesteri hivatal Facebook-bejegyzésben.

Felborult üzemanyag-szállítóval kapcsolatos gyakorlatot végeznek Korondon
2024. március 26., kedd

Elkezdődik a hulladékudvar építése Székelyudvarhelyen

Elkezdik az új hulladéklerakó kialakítását Székelyudvarhelyen, ahová a lakosság önkéntesen viheti majd leadásra a szelektíven gyűjtött szemetet. A kivitelezési határidő ez év vége – olvasható a polgármesteri hivatal oldalán.

Elkezdődik a hulladékudvar építése Székelyudvarhelyen
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM