
Jövő júniusig pihen a Medve-tó
Fotó: Haáz Vince
Meglepetéseket okozott az idei nyár Szovátán, és nem feltétlenül kellemeseket, főleg a szállodaiparban érdekelteknek. Borúlátásra nincs ok, a polgármester szerint egész évben szezon van Szovátán, és ősszel is fesztiválokkal várják a turistákat.
2025. szeptember 17., 21:012025. szeptember 17., 21:01
A nyár utolsó sugarait is kihasználták Szovátán, a Medve-tóban még szeptember 14-én is fürdőztek, és a vendéglátóhelyek is tárt kapukkal fogadták azokat, akik legalább hétvégére eljöttek a településre, sétálni, feltöltődni. A nyári idényt hivatalosan is bezárták, a tapasztaltakról beszélgettünk a fürdővállalat szakemberével és a polgármesterrel.
Fülöp-Nagy János Róbert, a fürdővállalat üzemeltetési igazgatója a Székelyhonnak elmondta, ha az idei évet veszik figyelembe, akkor
az első pár hónap, áprilisig, hozta az előző évi eredményeket, ami a szállodai foglalásokat illeti.
Májusban volt egy 5,5 százaléknyi visszaesés,
júniusban egy 3 százalékos,
és júliusban, amikor már igazi nyári idényről beszélhetünk, akkor a tavalyi évhez képest 9,5 százalékos elmaradás volt.
Augusztusban már jobbak voltak a foglalások, egy százalékkal meg is haladták a tavalyi, hasonló időszakban mért eredményt.
„Így, ha csak a nyári szezonról beszélünk, akkor júliusban az előző évhez képest jelentős elmaradást tapasztaltunk, míg augusztusban több foglalás volt, mint egy évvel korábban.”
A Tivoli-tóhoz is érdemes ellátogatni
Fotó: Haáz Vince
A szakember a visszaesést elsősorban a gazdasági megszorításoknak, az áfaemelésnek tulajdonítja, úgy értékelve, hogy
megfontoltabban költik a pénzüket. De a vakációs utalványok átszervezése miatt is csökkent a szállodai szobák foglaltsága, és ezt a számok is alátámasztják: a tavalyi évhez képest idén negyven százalékkal kevesebben fizettek vakációs utalványokkal.

A fő turistaszezon lejártával nagy veszteségeket könyvelhetnek el Parajdon az idegenforgalomból élők; elnéptelenedés fenyegeti a községet a májusi bányakatasztrófát követően. A helyiek úgy érzik, a politikum magukra hagyta őket.
A parajdi bányakatasztrófa is befolyásolhatta a szállóvendégek számának csökkenését, de csak kis mértékben. „Nem volt számottevő azon vendégeink száma, akik nálunk szálltak meg és a parajdi bányába mentek kezelésre. Általában a mi vendégeink számára egy egész napos program volt Parajd meglátogatása és a sóbánya, de annál több nem. Azonban a Medve-tó látogatottságát, az eladott jegyeket már jelentősebben befolyásolta a parajdi bánya bezárása.
Tavalyhoz képest a Medve-tó fizetős vendégeinek száma 32 százalékkal csökkent.”
Ez télen-nyáron nyitva van
Fotó: Haáz Vince
Fülöp-Nagy János Róbert arról is beszélt, hogy a szeptemberi hónap elég jól indult, de még nincs vége, és egyelőre úgy tűnik, hogy az októberi sem lesz rossz, ami a szállodai foglalásokat illeti. Az év utolsó két hónapjáról egyelőre nem tud nyilatkozni, hiszen az előző években is nagyon sokan az utolsó pillanatokban foglaltak szállást.
„Tavaly ősszel, amikor elkészítettük az idei költségvetést, nem erre számítottunk. Ez nem azt jelenti, hogy gondok lennének most, hanem csak azt, hogy az idei év nem olyan, amilyenre gondoltunk” – mondta megfontoltan az illetékes.
Fülöp-Nagy János Róbert
Fotó: Haáz Vince
Fülöp László szovátai polgármester optimistán mondta a Székelyhonnak, hogy nem járt le a szezon, mert évek óta arra törekednek, hogy a fürdővárosban egész évben szezon legyen, egész évben jöjjenek a turisták és érezzék jól magukat. Úgy értékelte, hogy a nyári hónapokban is szép számmal voltak vendégek a városban, és erősnek nevezte a szeptembert, hiszen sok turista van még mindig Szovátán, kihasználják a szép időt.
„Dübörög az élet Szovátán. Készülünk az október elejei Tökfesztiválra és a közkedvelt Spartan sporteseményre” – sorolta az elöljáró.
A szekerezést sokan szeretik
Fotó: Haáz Vince
Színes program a Tökfesztiválon
A Visit Szováta Turisztikai iroda vezetője Bereczky Dana a Székelyhonnak elmondta, hogy az ősz egyik fénypontja az immár tizedik alkalommal megszervezett Tökfesztivál lesz. Idén október 10–12. között színes programokkal várják a turistákat is a háromnapos eseményre. Pénteken délelőtt a legkisebbeket a Libavonat együttes szórakoztatja, este Szalonna és Bandája indítja az estét, majd DJ Pici by Pikowatt biztosítja a hangulatot. Szombaton este a Directia 5 lép színpadra, őket pedig Mangorise követi. Vasárnap a népzenéé és néptáncé a főszerep: színpadra lép a Tücsökraj népi zenekar és a Sirülők néptáncegyüttes. A részletes programot itt lehet követni.
Fotó: Haáz Vince

Igazi vakációs hangulat fogadott a hétvégén Szovátán, ahol a teraszok tele voltak, a standok zsúfoltak és a magyarok és románok mellett elég sok külföldit is hallottunk beszélgetni. Nemcsak a vendégek száma, az árak is magasak voltak.
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Van látnivaló
Fotó: Haáz Vince
A szép időt sokan kihasználják
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Ősszel is szép Szováta
Fotó: Haáz Vince
Lángra kapott egy személyautó Marosludason péntek este. A helyi tűzoltókat riasztották a tűz eloltásához.
A marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyet egy 32 éves férfi vezetett, jogosítvány nélkül. Eljárást indítottak ellene.
Tetten értek egy 20 éves és egy 23 éves fiatalt, miközben éppen több mint 1,2 kilogramm kannabiszt adtak át. A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei kezdeményezték 30 napos előzetes letartóztatásukat.
Nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 24 és egy 27 éves férfit csütörtökön a Maros megyei rendőrök.
Zárolták Marosvásárhely számláit, ezért a városháza új beszerzéseket nem indíthat, a tervezett kiadásokat pedig felülvizsgálja. A hivatal szerint a lépés ki nem fizetett számlákhoz kapcsolódik, miközben egyes állami támogatások sem érkeztek meg időben.
A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.
Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.
Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.
Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.
szóljon hozzá!