A napokban adják át Balavásár község hulladékválogató és -átrakóállomását. A kezdetben rózsaszínben lefestett, aranybányának ígért projekt két éve elkészült, ám néhány munkahely létesítésén kívül szinte semmilyen előnyt nem jelent a településnek a községvezető szerint. Sagyebó István polgármester azt sem tartja kizártnak, hogy az állomás működtetési jogát megnyert cég növelni fogja a szemétdíjat. A lakók nagyobb hasznát vették volna az ivóvíz- és csatornahálózat kiépítésének, mondja.
2014. március 20., 11:132014. március 20., 11:13
2014. március 20., 11:342014. március 20., 11:34
Két éve készült el a közigazgatásilag Balavásárhoz tartozó Kend határában az a hulladékválogató-
és -átrakóállomás, amely kormánypénzből, a megyei hulladékgazdálkodási terv részeként valósult
meg, és amelyet a napokban adnak át a Maros Megye Tanácsának. Sagyebó István polgármestertől megtudtuk, az állomás egy kisebb régiót kell kiszolgáljon, amely Szovátától Kóródszentmártonig, Zágorig illetve Csatófalváig terjed, és olyan félreeső falvak is beletartoznak, mint Vécke és Havad.
Egyelőre a régió szemetét az ákosfalvi állomás szállítja el, ezért évente a lakosoknak 20 lejt kell
fizetniük. A község polgármestere úgy véli, ez az összeg emelkedni fog, mert amikor a megyei önkormányzat kihirdeti a balavásári átrakóállomás működtetési jogát megnyert céget, arra még sok
beruházás vár. Kérdésünkre, hogy az ákosfalvi példát követve, miért nem tömörültek egyesületbe, és mérettetik meg magukat a közbeszerzési eljáráson, hogy a község működtesse az állomást, Sagyebó István azt válaszolta, azért, mert nem biztos, hogy megnyerik a versenytárgyalást.
Ökológiai teher
Ezenkívül ahhoz, hogy az állomás valóban működőképes legyen, még sok mindenre szükség van:
szállítóeszközökre, rakodógépekre, mérlegre, konténerekre és nem utolsósorban személyzetre. „A
hulladékgazdálkodás nagy tételben üzlet, de egy ilyen kis régióban nagyok az önköltségek. Igazán
nyereséges csak egy monopolhelyzetbe került cégnek lehet” – véli a község vezetője.
Sagyebó István utólag nincs meggyőződve afelől, hogy a hulladékválogató és -átrakóállomás
megvalósítása jó ötlet volt. A lakosok szempontjából is hasznosabb lett volna a víz- és csatornarendszer kialakítása, amire pályáztak is, eddig sikertelenül. Az állomásnak a község sem örül, különösen azért, mert a szemétszállító autók egy műemléképület előtt haladnak majd el.
„Természetesen nem egy hagyományos értelemben vett szemétdomb lesz, viszont a szélmozgások következtében kellemetlen szagok terjenghetnek a levegőben, nem beszélve arról, hogy a község lakosainak is ugyanannyiba fog kerülni a szemétdíj, mint a régióhoz tartozó bármelyik más településen – akkor pedig minek vállalni ez az ökológiai terhet?” – kérdez rá egykori döntésükre a polgármester. Majd hozzáteszi, hogy a lakosok közül még sokan hordják a szemetüket a határba, holott fizetik a szemétdíjat.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.
Egyházi épületek udvarára, a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával fúrnak közkutakat Kis-Küküllő menti településeken, így próbálva kivédeni a tavaly előállt nehézségeket, amikor hónapokig nem volt megfelelő ivóvize a lakosságnak.
Kokkolinonak, az állatkert anyamedvéjének, illetve Jimmynek, Dömének és Dömzsinek idén is „letesztelték” az időjós-tehetségét. A népi hiedelem úgy tartja, ha február 2-án a medve meglátja a saját árnyékát, akkor még hosszú télre számíthatunk.
szóljon hozzá!