
Fotó: Veres Nándor
Sokak számára az ősz egyet jelent a megfázásos, influenzás megbetegedések kezdetével, amiből aztán tavaszig ki sem lábalnak. Éppen ezért sokan próbálják ilyenkor mindenféle multivitaminnal és egyéb csodaszernek titulált készítménnyel felturbózni a szervezetüket, arra gondolván, hogy megelőzik a betegségeket. De vajon van értelme az agyonvitaminozásnak? Rosszat vagy jót teszünk vele? Saját magától nem kéne működnie az immunrendszerünknek? Erre kerestünk válaszokat.
2016. november 10., 12:582016. november 10., 12:58
Lorenzovici Anna háziorvos szerint mint legtöbbször, most is középen van az igazság. „Való igaz, hogy minden nátha, minden vírus, amivel találkozik a szervezetünk, erősíti az immunrendszert, mert amikor már másodlagosan találkozunk ugyanazzal a vírussal, a szervezetünk jobban tud védekezni ellene” – magyarázza a háziorvos. Hozzáteszi, ezért van az is, hogy amikor bölcsődébe vagy óvodába kerül a gyerek, újra meg újra megbetegszik, eltarthat ez az állapot akár egy évig is, amíg a szervezetük a legtöbb vírussal találkozik, de a következő évre már jóval ellenállóbb lesz a kis óvodás. Akinek pedig nagyobb testvére van, az már a közösségbe kerülés előtt megismerkedhet a vírusokkal, ugyanis a nagy testvér hazahozza azokat. Ilyenkor a kicsi már jobban bírja az óvodát „Úgyhogy bár rettegnek az emberek a betegségektől, kétségbeesnek, hogy állandóan beteg a gyerek, gondoljunk arra, hogy ezek a betegségek úgy működnek, mint egy-egy vakcina. Az orvosok a rendelőkben is azért nem kapnak el mindent, mert nagyon sokféle vírussal találkoztak már” – tette hozzá Lorezovici Anna.
Amikor már megvan a betegség – bár az immunrendszerünk működik, előbb utóbb legyűri a betegséget –, olyankor érdemes megtámogatni kicsit az immunrendszert. De akkor is fölösleges egy rakás vitamint bevenni – állítja Lorenzovici Anna, aki szerint a C-vitamin, a sok folyadék és a pihenés hármasa gyorsítja leginkább a gyógyulást. „Ilyenkor szoktam felírni az ágyba bújást, meseolvasást, -nézést a gyerekeknek is, mert ha nem ugrabugrálnak, gyorsabban végzi a dolgát az immunrendszer is” – fogalmaz a háziorvos. Emellett pedig a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres levegőzés is nagyon fontos.
Hozzáteszi, a C-vitaminnál is érdemes figyelni, mert bár betegség esetén egy felnőtt embernek 1000 milligrammnyi C-vitaminra van szüksége, a szervezet egyszerre csupán 30-50 milligrammot tud felhasználni, éppen ezért érdemes vagy olyan, úgynevezett retard C-vitamint bevenni, amely fokozatosan szívódik fel, vagy az ilyen nagy csipkebogyó-kivonatú tablettákat érdemes apró darabokra tördelni, s mondjuk háromóránként bevenni belőle egy darabot. A Zink az, ami ilyenkor még segíthet, meg mostanság a D-vitamint ajánlják az orvosok. „Magyarországon nemrég jelent meg egy kutatás, amelyben a felnőttek és a gyerekek D-vitaminszintjét is vizsgálták, s kiderült, hogy súlyosan D-vitaminhiányos a populáció. Ott már tudják ezt, sokan szedik is, a felnőttek is 2000 egységet, nálunk azonban még csak a csecsemőknek ajánlják. Aztán lassan mi is felzárkózunk” – mondja Lorenzovici doktornő, aki a nagyobb gyerekeinek is adja a D-vitamint, de ő maga is szedi.
„Én azonban nem vagyok híve az agyonvitaminozásnak, a számos multivitaminnak. A vitaminok túladagolásának mindenféle mellékhatása is lehet. Az egyik legalapvetőbb, hogy megdobja az étvágyat, és túl sokat eszik a gyerek, ezért duci is lehet. De például a D-vitamin túlzott használata is felborítja az kalcium-anyagcserét, valamint hipercsontosodást okoz” – hozta fel a példát a háziorvos.
Óvoda előtt ugyanakkor még egy-egy vakcinát szoktak ajánlani, ami jól immunizálja a gyereket. „Például a Pneumococcus elleni védőoltás nagyon beteg gyerekek esetében is működni szokott, miután bekapták, a rendelő felé sem jöttek. Ezt ajánlja a minisztérium is, de eddig nem volt keret rá, most 2017-től talán minden gyerek megkapja majd, de meglátjuk. Ha meg kell venni, nem olcsó, 250 lej volt utoljára” – mondta az orvos.
Télen sok városban a kerékpárutakra tolják a havat, hiszen ilyenkor kevesen használják őket, a törvény pedig tiltja is a jeges úton való biciklizést. Székelyföldön így a bringautak gyakran olvadásig járhatatlanok maradnak.
A tűzhelyen felejtett egy lábast egy idős segesvári férfi, erős füstöt okozva ezzel. A tűzoltók két esetkocsival vonultak a helyszínre csütörtök este.
Ismét Marosvásárhelyen lép fel a The Golden Voices of Gospel amerikai gospelkórus, Dwight Robson afroamerikai baptista tiszteletes vezetésével. A koncertre január 11-én 18 órától kerül sor a Kultúrpalotában.
Rendkívüli zongoraestre várják a komolyzene kedvelőit január 12-én, hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Az est kizárólagos szólistája Bogányi Gergely, világhírű magyar zongoraművész lesz.
A diák- és egyetemista bérletek érvényesek valamennyi metropoliszövezeti járatra Marosvásárhelyen és környékén. Akik még nem váltották ki, megtehetik a Mihai Eminescu Művelődési Házban hétfőnként.
A télies időjárásra való tekintettel fokozott óvatosságot javasolnak a hegyimentők a következő napokban Maros megye hegyvidéki térségeiben.
Folyamatosan zajlik a hóeltakarítás Marosvásárhelyen, ahol szintén újabb havazás volt a közelmúltban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hótérképe szerint Maros megyében jelenleg 10 centiméter feletti a hóvastagság.
Megkezdődött a karácsonyfák elszállítása Marosvásárhelyen. A lakásokból kikerülő természetes fenyőfákat a köztisztasági szolgáltató ütemezetten gyűjti be, a zöldhulladék elszállításával együtt – közölte a polgármesteri hivatal.
Közösségi összefogással igyekeznek segíteni a sóváradi Berecki Zsoltnak, aki akut limfoid leukémiával küzd. Vasárnap Kibéden szerveznek jótékonysági koncertet.
Csütörtökön, január 8-tól ismét várja vendégeit a marosvásárhelyi Mircea Birău Városi Uszoda, de idéntől többe kerül a belépőjegy ára mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek számára.
szóljon hozzá!