Légiósok, rabszolgák és ferencesek Mikházán

•  Fotó: Gáspár Botond

Fotó: Gáspár Botond

Ismét római légiósok, gladiátorok, valamint kézművesek és rabszolgák lepték el a mikházi Csűrszínházat, de idén a településen tartózkodtak a reneszánsz-kori ferencesek is. A 2R fesztivál ez úttal is gazdag időutazást kínált.

Gáspár Botond

2014. augusztus 24., 13:222014. augusztus 24., 13:22

2014. augusztus 24., 13:462014. augusztus 24., 13:46

A tavaly először „repítették” az érdeklődőket az ókorba a Maros Megyei Múzeum munkatársai partnerszervezeteikkel, idén viszont már a reneszánszkorba is elkalauzolták azokat, akik szombaton kilátogattak Mikházára. A rendezvény célja, hogy megismertessék és népszerűsítsék a Római Birodalom egykori határvédelmi rendszerének a Nyárádmentén húzódó szakaszát, a mikházi egykori katonai tábort, a fürdőt, valamint a ferences kolostort, illetve a régészeti ásatások során előkerült történelmi értékeket.

Az elképzelés szerint a teljes limest – beleértve az erdélyi, székelyföldi szakaszt is – az UNESCO világörökségének részévé nyilváníthatják, erre azonban csak a kutatások előrehaladtával, az ismeretek bővítésével kerülhet sor. Éppen ezért a szervezők megígérték, jövőre is megszervezik, sőt tovább bővítik a rendezvényt, hiszen népszerűvé vált, nemcsak a környező falvakból, hanem Marosvásárhelyről és Szovátáról, valamint átutazóban levők is ellátogattak, és van még mit megmutatni.

Augusztus 23-án az arénát légiósok, gladiátorok és pankrátorok vették birtokba, és bemutatták, hogyan küzdöttek az életükért vagy a dicsőségért a harctereken, illetve a nagyurak szórakoztatása végett a római korban, de vallási szertartást is ismertettek. A „római császár” többek között elmondta, milyen feltételeknek kellett megfelelniük a fiúknak, férfiaknak, hogy beállhassanak katonának, mi volt a gladiátorok kitüntetése, milyen taktikákat és fegyvereket használtak a harcmezőn. A szép számú érdeklődő betekintést kapott a római fűszerek és illatszerek, írásbeliség, színház, szövöde, ékszer- és játékbaba-készítés, mozaikozás, kőfaragás, festészet, fodrászat, kovács-, szabó és keramikus műhely kínálatába is, megízlelhette a fűszeres borokat, tartottak rabszolga-vásárt is, az egyetlen fennmaradt ókori szakácskönyv, Apicius leírásai alapján készült étkek és édességek pedig folyamatosan várták a „város népét” – sikerüket pedig az jellemezte legjobban, hogy percek alatt elfogyott a kemencében sült fokhagymás vagy édes kenyér, fokhagymás-hagymás-köményes túrókrém, csirkemelles zöldségleves.


Nagy sikert aratott a fesztivál reneszánsz programja is, ahol a ferences kolostor hétköznapjaiba tekinthettek be a résztvevők, volt gyógynövényes sarok, ötvöstárgy- és rózsafüzér-készítő, valamint kódexmásoló műhely is. Mindezek mellett fellépett a Codex régizene-együttes.

A rendezvényt felvonulás nyitotta és zárta (utóbbin fáklyával a kézben vonult a tömeg), kiállításokat tartottak többek között azokról a modellekről, amelyek az állagmegőrzést célzó építményeket mutatják be, Gulliver-perspektívából lehetett megtekinteni a rómaiakat, illetve az eddig feltárt római leleteket, és a ferencesek ritka könyveit is közszemlére bocsájtották. Továbbá három nyelven tartottak idegenvezetés a kolostortemplomban, a római régészeti lelőhelyen, valamint a kultúrházban berendezett restaurátor-műhelyben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Hirdetés
2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
2026. április 02., csütörtök

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz

A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz
2026. március 31., kedd

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség

A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség
Hirdetés