Védőállványokat helyeztek el a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium előtt, ugyanis az omladozó vakolat már veszélyeztette a járókelők épségét. Várni kell még a felújításra, amelyből az is kiderülhet, hogy az egykori római katolikus zárda államosítása után a kommunista hatóságok megsemmisítették-e vagy csak befalazták a háromszögű oromzaton lévő szobrocskát.
2014. február 27., 15:492014. február 27., 15:49
2014. február 27., 15:492014. február 27., 15:49
A Szűz Máriát és kisdedét ábrázoló alkotás egyesek emlékezete szerint fülkeszobor, mások azt állítják, hogy mindössze egy féldombormű. Szintén az ’50-es évek elején tűnt el az épület homlokzatáról Fogarassy Mihály püspök aranyozott címere is, akárcsak a különböző építészeti elemeket ékesítő keresztek.
Szüleink, nagyszüleink és a még életben lévő idősebb marosvásárhelyiek emlékezetére hagyatkozva próbáltunk utánajárni, hogy is nézett ki az egykori római katolikus leányiskola, a mai Művészeti Gimnázium homlokzata. Úgy tűnik, az államosítás és az azt követő jelképrombolási akció óta eltelt több mint hatvan esztendő elhomályosította az emlékeket. Egyesek ma is tudni vélik, hogy az egykori Szentgyörgy utcai épület homlokzatán, egy kis árkádban ott állt a Szűzanya és gyermeke fülkeszobra.
Mások mindössze egy féldomborműről beszélnek, de akad olyan idősödő személy is, aki Jézus szobrot emleget. A város egykori főépítésze, a 92 éves Keresztes Gyula emlékszik a fülkére és az azt ékesítő alkotásra. Bár eltávolítása nem az ő „fennhatósága” alatt történt, úgy tudja, a kőművesek levették a szobrot, de a fülkéje megmaradt és mindössze egy fal takarja. A két lábon járó műépítészeti lexikonként ismert Gyula bácsinak azonban fogalma sincs, mi történhetett a szoborral. A város másik katolikus iskolájában, a II. Rákóczi Ferenc Főgimnáziumban tanuló fiú öregdiákokat tömörítő Sanctus Emericus Egyesület vezetőjének, Kis Dénesnek nincs tudomása arról, hogy valami is mindig létezne a fal mögött.
A teljes riport a Vásárhelyi Hírlap február 28-ai számában lesz olvasható.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!