Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van

A magyarországi ötvenhatos forradalomról könyvtárnyi anyag született az elmúlt negyedszázad alatt. A pesti srácok emléke legendává magasztosult, a forradalom és szabadságharc alatti összefogás, egység példaként áll minden magyar előtt, máig kísért az üszkös, fagyos Budapest rémképe, ahol az orosz tankok között hallgattak a harangok.

Történészek állapították meg: a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizette a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki. A téma szakavatott ismerője, Tófalvi Zoltán történész, újságíró több kötetben foglalkozott az \'56-os események erdélyi vonatkozásaival. Az általa feltárt adatokat is felhasználtuk összeállításunkban.

A forradalom kitörésének napján illő, hogy a marosvásárhelyi mártírok emlékének is áldozzunk néhány percet.

A Marosvásárhelyen 102 évvel ezelőtt, 1912. szeptember 22-én született Dudás József a bécsi döntés után azért telepedett át az akkori Magyarországra, hogy folytathassa műegyetemi tanulmányait, Romániában nem érezte biztonságban magát. Tagja volt annak a küldöttségnek, amely 1944 szeptemberében, Horthy Miklós megbízásából létrehozta az első összeköttetést Moszkva és Budapest között. Ezért 1946-ban a kommunista hatalom vallatta is. A háború után tagja lett a Kisgazda Pártnak, aztán évekig a recski munkatáborban raboskodott. 1956. október 24-től egy fegyveres csoport tagja, október 28-án csoportja tagjaiból alakult meg a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány. Október 30-án csoportjával elfoglalta a Szabad Nép székházát és nyomdáját, akkor Függetlenség, október 31-én Magyar Függetlenség címen önálló lapot adott ki. A legradikálisabb forradalmárok közé tartozott. November másodikán megszállta a Külügyminisztérium épületét, ám Nagy Imre hadserege ezt visszafoglalta, Dudást letartóztatták, de már másnap szabadon engedték. A forradalom november 4-i leverése után Újpesten szervezte az ellenállást. A Kádárhoz hű erők 1957 januárjában letartóztatták. A marosvásárhelyi Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János (Szabó bácsi), a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19-én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet.

A börtönbeli sorstársak szerint Dudás Józsefet és Szabó Jánost agyonverték cellájukban. Dudás exhumálásakor a csontjait súlyosan töredezettnek találták. Mindketten az Új-köztemető 301. parcellájában nyugszanak.

Megjegyzendő, hogy a Corvin közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar-örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra.

Preisz Zoltán ugyancsak Marosvásárhelyen született 1925. szeptember 27-én. A nyilas uralom idején munkaszolgálatra hívták be, novemberben Budapesten tíz év börtönre ítélték államfelforgatás, nemzetvezető-gyalázás és szökés vádjával. Decemberben megszökött és a háború végéig bujkált. 1945-ben belépett a rendőrségbe, nyomozó lett. 1950-ben létszámfelettiként főhadnagyi rangban szerelték le, akkor szerszámlakatosi szakmájában helyezkedett el. 1954-ben vesztegetés, zsarolás és egyéb vádak alapján nyolc év börtönbüntetésre ítélték. 1956. november 1-jén szabadult ki a tiszapalkonyai börtönből. Azonnal Budapestre utazott, ahol másnap beállt a Szabad Nép székház fegyveresei közé. Társait rávette, hogy tartóztassák le Sarkadi István ügyészt, aki perében a vádat képviselte, november 4-én Sarkadit agyon is lőtték. A második szovjet támadást követően fegyveres és futárszolgálatot látott el a Szabad Nép székházban. November végén Ausztriába szökött, december 30-án hazajött Magyarországra. 1957. január 2-án tartóztatták le. Ügyét másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa tárgyalta Molnár László elnökletével, szervezkedés vezetéséért, gyilkosságért és egyéb cselekményekért 1957. május 7-én halálra ítélték. 10-én kivégezték.

Dr. Kónya István Béla Gyergyószentmiklóson született ugyan (1915. június 4-én), de Marosvásárhelyen dolgozott ügyvédként. Mivel felesége nagymultú földbirtokosi családból származott, kénytelen volt elhagyni munkahelyét. Előbb hazaköltözött Gyergyószentmiklósra, aztán Kézdivásárhelyen telepedett le, letartóztatásakor (1957. november 1.) Szentkatolnán könyvelőként dolgozott. Támogatta Szoboszlai Aladár elképzeléseit. Tagja lett a konspiratív szervezetnek. A Szoboszlai Aladár vezette árnyékkormányban ő lett volna a belügyminiszter.

A Kolozsvári III. Hadtest hadbírósága hazaárulás vádjával 1958. május 30-án halálra és személyi vagyona elkobzására ítélte. A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma 1958. július 24-én az alapfokon hozott ítéletet helybenhagyta. A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én a kegyelmi kérvényt visszautasította. A halálos ítéletet 1958. szeptember 1-jén a szekuritáté temesvári börtönében végrehajtották.

A mezőmadarasi Báró Huszár József földbirtokos (1913. március 9. – 1958. szeptember 1.) Nagy múltú, gazdag arisztokrata családból származott. 1949-ben kényszerlakhelyre, Marosvásárhelyre telepítették. Mivel a kommunizmus ádáz ellenségének vallotta magát, állandó jelleggel figyelte a román titkosrendőrség, a szekuritáté. 1952-ben Aradra költözött, ahol megismerkedett Szoboszlay Aladárral, aki bevonta a kommunizmus megdöntésére irányuló szervezkedésbe. Az 1956. augusztus 26-ra tervezett államcsíny kísérlet idején neki kellett volna a forradalmárokat Bukarestbe, az Északi Pályaudvarra kalauzolni. 1957. szeptember 16-tól 1958. április 18-ig vallatták. 1958. május 30-án a Kolozsvári III. Hadtest hadbírósága a Román Népköztársaság belső és külső biztonsága elleni szervezkedés, hazaárulás vádjával halálra ítélte. A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma 1958. július 24-én az alapfokon hozott ítéletet helyben hagyta. A halálraítélt kegyelmi kérvényét a Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én visszautasította. A halálos ítéletet 1958. szeptember 1-jén a szekuritáté temesvári börtönében hajtották végre.

Orbán Károly földbirtokos Mezőmadarason született 1888. július 6-án a család 1517-ben épült kúriáján. Oxfordban felső kereskedelmi akadémiát végzett. 1949. március 2-ről 3-ra virradó éjszaka Marosvásárhelyre kényszerlakhelyre hurcolták. Előbb angol nyelvleckék adásából, majd könyvelésből tartotta fenn magát.

Huszár József révén az elsők közt került kapcsolatba a Szoboszlay-féle szervezkedéssel. Az ő feladata lett volna Marosvásárhelyen kirobbantani a fegyveres felkelést. A Szoboszlay Aladár által tervezett árnyékkormányban ő lett volna a külügyminiszter. 1957. november 23-án vették őrizetbe. A kolozsvári III. Hadtest hadbírósága Macskássi Pál elnökletével tárgyalta az összeesküvők ügyét. Orbán Károlyt halálra ítélték. Az ítéletet a Legfelsőbb Katonai Törvényszék Kollégiuma helybenhagyta, a kegyelmi kérvényt a Nagy Nemzetgyűlés elnöksége elutasította. A halálos ítéletet 1958. szeptember 1-jén szintén a szekuritáté temesvári börtönében végrehajtották.

Orbán Károlyról kevesen tudják, hogy édesanyja, Zeykfalvi Zeyk Sarolta 18 éves korában édesapjával Torinóban meglátogatta Kossuth Lajost, s ettől kezdve gyöngéd szálak kötötték az agg Kossuthoz, akivel számtalan levelet váltott. Később férjhez ment Orbán György mezőmadarasi földbirtokoshoz, ebből a házasságból született Károly fiuk. Madarason áll egy sírkő, amin Károly és felmenői – többek között édesanyja – neve is olvasható. A mártírhalált halt Orbán Károly adatait is felvésették a kőre az utódok, annak ellenére, hogy valódi nyughelye (még) ismeretlen.

Ők tehát a hősi halottaink. És mellettük fel kellene sorolni a sok száz meghurcolt, bebörtönzött, megkínzott, kifosztott, ellehetetlenített marosvásárhelyit és megyebelit.