Átpolitizáltak a szobraink

A nemrég elindított szobormentő kampány részeként szervezték meg a Lopott szobrok, gazdátlan értékek című kerekasztal-beszélgetést a marosvásárhelyi Bolyai Klubban kedden este. A találkozón képzőművész, esztéta, egyetemi tanár és két politikusok is boncolgatták a Marosvásárhelyen tapasztalható aggasztó köztéri szobor-helyzetet.

Orbán János művészettörténész felvázolta, hogy a nyáron készült egy műemlékek topográfiája projekt, amelyből kiderült, 51 köztéri emlékünk van, és ebből háromnak nyoma veszett. Ez késztette a Vásárhely.ro csapatát is, hogy kampányt indítson a köztéri szobrok megmentéséért, amelynek része volt a kedd esti kerekasztal-beszélgetés is.

Pál Péter képzőművész elvi síkon közelítette meg kérdést. Szerinte sajnos szoborháború folyik Marosvásárhelyen, amelynek az a célja, hogy a közösségek saját jelképeiket felállítsák: ha egy román szobrot felállítanak, akkor kell cserébe egy magyar is, és persze fordítva. „Rosszabbnál rosszabb szobrok születnek ilyen elgondolásból. Közben pedig attól vagyunk boldogak, hogy a miénk, és nem az esztétika számít” – vélekedett Pál Péter. A képzőművész hiányolja azokat az esztétikai elgondolásból születendő műveket, amelyek olyan igényből születnek, hogy legyen a téren valami, ami az embereknek tetszik. Ebből nagyon kevés van Vásárhelyen, pedig a hatvanas-hetvenes években születtek ilyenek, amelyeknek egy jó része már el is tűnt.

Gagyi József antropológus, egyetemi tanár kifejtette, a szobrokkal mindig a központot akarják elfoglalni, azzal jelölik meg a területüket a közösségek. Azzal azonban, hogy a város megnőtt, új lakótelepek alakultak ki. Mi történik azokkal, akik ezekbe a negyedekbe költöznek be, s nem a központban laknak? – tette fel a kérdést az egyetemi oktató, aki szerint szintén élhető szobrok kellenének a lakótelepekbe is.

Kelemen Attila Ármin újságíró arról beszélt, hogy amikor Marosvásárhelyre jött, rögtön érezte, hogy itt a tér nem intim. „A politikum eldöntheti azt, hogy a közteret olyan térnek tekinti, ahol viselkedni kell, vagy olyan térnek, amelyen az emberek élhetnek. Ahol viselkedni kell, ott magasztos dolgokat kell gondolkodni, gyönyörködni kell a szélben. Ha visszaadjuk az embereknek a teret, akkor élményt kell adni, mozgási lehetőséget, interakciót. A szobrok itt megvannak, de nincs például egy kis park körülöttük, hogy az embereknek történeteik legyenek ott. Most ha szobrokról beszélünk, hatalomról beszélünk” – jegyezte meg Kelemen Ármin Attila, aki nagyon hiányolja a kortárs művészeti kérdéseket a közterekről, amelyeket már nem is lehetne szobroknak nevezni.

Miután a döntéshozók kaptak néhány tippet a szoborkérdésben, elmondták ők maguk is, Marosvásárhelyen hogyan lehet manapság felállítani egy szobrot. Kiderült, nincs semmilyen bírálóbizottság, amely esztétikai, esetleg urbanisztikai szempontból megkérdőjelezhetné egy szobor felállítását. Ezért történhet meg az is, hogy fel akarnak állítani egy Decebal-szobrot, pedig semmilyen történelmi esemény nem indokolja ezt – mutatott rá Soós Zoltán Marosvásárhely önkormányzati képviselője. A szintén jelenlévő alpolgármester, Peti András rámutatott egy ilyen ügyben sem sokat tudnak tenni, mert kisebbségben vannak a testületben, s a szabályozás hiánya vezethet oda is, hogy egy háborús bűnösnek is szobrot akarnak állítani például.

A jelenlévők mindannyian egyetértettek abban, hogy szükség lenne egy olyan bírálóbizottságra, amelyben művészek és építészek dolgoznának együtt nem csak a felállítandó szobrokon, hanem azokon a tereken is, amelyekbe kerülnének a jövendőbeli alkotások.