Ami Károly hercegnek is ízlett, másnak sem lehet rossz

A középkori vár területe ugyan nem túl nagy, mégis időigényes rátalálni a csütörtöki vásár helyszínére. A szászföldi hagyományos termékeket kínálók standjait a június 5-én leköszönt városvezetés ugyan befogadta, de a várfal mellé, a Szűcsök bástyája közelébe száműzte. Már a harmadik helybéli vállvonogatásán vagyunk túl, amikor a turisztikai információs központ egyik munkatársa útba tud igazítani.

Látogatómentes, csendes, kövezett kis utcákon haladunk végig, amíg megtaláljuk a vásárosokat. Délelőtt 11 óra körül van, de a portékájukat kínáló termelőkön kívül még senki nem tévedt a helyszínre. „Még szerencse az idegenvezetőkkel!” – mondogatják többen is, majd bővebben is kifejtik: van néhány idegenvezető, aki a vár látványosságai mellett a vásárba is elkalauzolja turistáit. Az idegenek általában vásárolnak, a hazaiak inkább bámészkodnak. Még így is jobb, minthogy keresztbe tegyenek a lelkes termelőknek. Ugyanis a városháza példáját néhány környékbeli lakó is követi, aki az asztaloknak, sátraknak fenntartott helyen parkolja gépkocsiját. Még véletlenül sem harmincéves Daciák, hanem fekete színű, fekete ablakos BMW-k és Audik állják a vásárosok útját.

„Károly hercegnek is nagyon ízlett!” – kínálja a Brassó megyei Rádoson készült többféle túrós lepényét Adina Boldijar, utalva arra, hogy a Szászföldet gyakran látogató brit trónörökös mindig vásárol a hagyományos recept szerint készült helyi termékekből. Hasonló reklámfogást alkalmaz Georgiana Arz is, aki a közeli Erkedről hozta be almapálinkáját és bodzaszörpjét. A legnagyobb becsben mégis az apja által szedett szarvasgombáját tartja, melynek ötven euró kilója. Az ár csak egy járatlan számára tűnhet óriásinak, a gurmandok tudják, mennyit ér az idomított kutyák által előkotort ínyencség.

Különleges posztópapucsaival Tanţa Lupu a Brassó megyei Szászfehéregyházáról érkezett. Termékei nem olcsók, nyolcvan lejnél kezdődnek. De, mint mondja, azon túl, hogy kényelmesek, szépek, színesek, rendkívül egészségesek. A posztóban például az embernek nem izzad a lába, a papucs téli változata pedig zoknit sem igényel, olyan meleg. A posztóból készült lábbelik sikeréről a tavaly eladott mintegy ezer pár tanúskodik. Igaz, többnyire külföldi megrendelőknek… Egy pár elkészítése mintegy négy-öt órát vesz igénybe, de a Károly herceg által egyre ismertebbé vált faluból egyre több asszony állt neki posztópapucsokat gyártani. A kezdeményezők ma már érdekvédelmi egyesületbe tömörültek, így jobban tudják értékesíteni a portékájukat.

Szintén kézimunkáját kínálja Maria Neagu is, aki a Szeben megyei Almakerékről hozza a párnáit. Nem áltatja magát azzal, hogy a segesváriak vásárolnák meg a szebbnél szebb példányokat; az euróban kifüggesztett árakkal kimondottan a távolabbról érkezett turistákat célozta meg.

A legtöbb román árus arról mesél, hogy a falubeli szász asszonyoktól lopta a szakmát vagy a receptet. A hagyományok folytatói egy percig sem tagadják, hogy finomságaikhoz évszázados szász receptet használnak, kézimunkáikat szász minták alapján készítik.

 A hétről hétre rendezett vásárba magyar kézművesek is be szoktak nevezni. Fodor Sándor a Medgyes mellőli Szászalmádról érkezett. Egyike annak az öt magyarnak, aki a háromszázötven lelkes falut lakja. Házi süteményeket és kecskeszőrből készült különböző méretű keféket hozott. „Tizenöt éve, amióta csődbe ment a medgyesi üveggyár, szakmát váltottam. Ma már keféket készítek, de csakis természetes szőrből. Az alapanyagot nehéz beszerezni, de van rá igény, mert egy ilyen portéka sokkal többet tart, mint az a kínai, amit az üzletekben árulnak” – mondja a kefekötő.

Máthé József a szomszédos Székelyföldről érkezett szőtteseivel Segesvárra. Standját sokan csodálják meg, de kevesen vásárolnak. A férfi kisgalambfalvi otthonában öt szövőszéket is működtet, Segesvárra inkább kedvtelésből jár, éppen csak az útiköltsége térül meg. Az az igazság, hogy az emberek többsége nem szőnyeget venni látogat ki a vásárba, sokkal inkább a gyomrukra gondolnak.

 A szervező Eminescu Trust Alapítványnak az a kimondott célja, hogy a vásárosok csak eredeti, hagyományos, házi termékeket kínáljanak. „A giccs eleve ki van zárva!” – szögezi le Adela Chivărean szervező, aki az árusokkal egyetemben azt fájlalja, hogy az önkormányzat nem engedte az óratorony vagy a városháza közelébe őket. A város új alpolgármestere, Tóth Tivadar szerint a helyszínen még lehet változtatni, egyeztetés kérdése az egész.

Petru Oprean doktor nem először jár a vásárban. Mindenkit ismer, és mindenki ismeri. Nem csak a rendelőjéből, a vásárból is, ahova nagy karimás szalmakalapjával hétről hétre visszatérőnek számít. Mint mondja, az unokájának vesz olyan finomságokat, melyeknek íze a nagyanyja konyhájára emlékezteti. Oprean is méltánytalannak tartja, hogy a városháza kiszorította az árusokat a várfal mellé. „Segesvárnak büszkének kellene lennie, hogy ilyen termelők jönnek ide, nem hogy sarokba állítsa a szó szoros értelmében! Bezzeg az óratorony mellett lehet kínai cuccokat árulni…” – jegyzi meg keserű szájízzel a doki.