A „kutyabőrös” polgármester

Több mint két évtizede ismerem a mezőpaniti polgármestert, jobbára úgy, hogy „én vagyok, Misi, a veres szakállas” – így szokott ugyanis bejelentkezni a telefonon, utalva rőtes arcdíszére. Bartha Mihály a napokban bejelentette – nem indul a következő helyhatósági választásokon a polgármesteri székért. Hogy miért nem, azt csak később indokolja.

Néha makrancos

Megkérdeztem, milyennek látja magát így öt mandátum után. „Néha makrancos ember vagyok, de mindig mérlegelem a dolgokat döntéshozás előtt. A döntés embereket érint, így aztán nem lehet, nem szabad hebehurgyáskodni” – magyarázza az előbbieket, s még hozzáteszi: nyerő típus, s ez valószínű attól van, hogy szereti a népét, szereti a szülőföldjét. Azután a decemberi események után (a \'89-es évre utalt, szerk. megj.) elsőként tette ki a piros-fehér-zöld zászlót Mezőpanitban. Aztán \'89 december 25-től tagja lett a romániai magyarok érdekvédelmi szervezetének. „Gálfalvi Gyurival megalapítottuk az RMDSZ-t” – emlékezik azokra a forró napokra, majd ugrik egyet az időben. \'90 decemberében egy barátjával jöttek hazafelé a városból, s meglátták, hogy a községháza táblája csak egynyelvű. Hát levették „s én golyóstollal felírtam a község nevét két nyelven” – meséli, mosolyogva az akkori szalmaláng-lelkesedésen. A dolognak meg is lett a böjtje – a barátját pár hónapra bezárták. Szerette volna, ha községben létrehoznak egy piacot.

„Vásárhelytől Mezőbándig nem volt egy állat- és termékpiac az útvonalon, s ez valahogy sehogy sem volt rendben. Én állat-egészségügyi technikus vagyok, tudom mit jelenthet ennek az övezetnek, meg a községnek egy ilyen vásár. Akkor mondtam – nem baj, majd polgármester leszek, s megcsinálom én” – akkor kezdődött el a sorozat. Jelöltette magát függetlenként a polgármesteri tisztségre, aztán az (Zonda, meg Kelemen) Attilák meggyőzték – induljon RMDSZ színekben. Indult. És nyert. Akkor négy ellenfele volt. 2000-ben három, 2004-ben ismét négy, 2008-ban kettő, 2012-ben kettő. Legutóbb 73,15 százalékkal nyert.

A kaláka fölöttébb hasznos voltáról

Hogy az eltelt húsz év alatt mi minden változott a községben, azt csak úgy futólag leltározzuk. Akkor még természetes volt, hogy a községházától száz méterre már nem volt aszfalt. Ma már szinte mindenütt van, minden ide tartozó faluban. És most ez a természetes. És az is természetes, hogy két év alatt – 2006-tól 2008-ig – felhúztak egy szép, új, 1000 négyzetméter alapfelületű községházát. Óvodákat, iskolákat, napköziket építettek, egészségügyi rendelőt Mezőpanitban, Csittszentivánban, Székelykövesden, Mezőbergenyében. És lett gazdakör, gépkör, szarvasmarhatartók egyesülete (naná, ha mezőgazdasági alapképzésű a polgármester, jegyzem meg, mire ő udvariasan hárít – nem ezért), Csittszentivánban és Bergenyében alkotótábor. Van egy mondás – Előre panitiak!, ami a hajdani kötélhúzások emlékét őrzi.

Mostanra nem a panitiak, de a csittszentivániak, harcóiak, bergenyeiek és kövesdiek (Székely) mind előre mennek. Aszfalton és villanyfényben, mert már az is van nekik és járdán, ami a hatvanas, hetvenes években ismeretlen fogalom volt errefelé, vagy csak mutatóban akadt belőle. Ebből 35 kilométert építettek kalákában. A Székely-Mezőségen hagyománya van a kalákázásnak, s ez rendkívül hasznos. „Az emberek magukkal hozták a múltból ezt a közösségi szellemet, ami mindenkit megmozgat, ha kell még hegyeket is. Így sikerült sok mindent magunknak megvalósítanunk, úgymond önerőből” – mondja a polgármester. S ha minden jól megy, idén áprilisban a községközpont rácsatlakozik a Vásárhely-Mezőbánd ivóvíz fővezetékére is. Kilencvenhattól szervezik a falutalálkozókat a községközpontban, tizenöt éve Szentivánban, hat éve Bergenyében, tavalyelőttől Harcón – s valahogy ez is a kaláka-szellemet idézi. Hogy voltak fiaskók is? Naná, hát hol nincsenek? – okít a polgármester. A Kádár Márton Általános Iskola jól megírt fejlesztési pályázattal jelentkezett a gyulafehérvári központban. Nem bírálták el a javukra. Így aztán megcsinálták a fejlesztést önerőből. „A földek és erdők birtokleveleit sem sikerült mind kiállítani, s az is lehet, hogy sokszor nem megfelelően kommunikáltunk az emberekkel, de úgy érzem, döntéseimmel soha nem ártottam senkinek. És soha nem voltam híve az idegen beruházások támogatásának, mindig vigyáztam arra, hogy a megyei út eltérőjétől idegen ne nyerjen teret a községben ” – sommáz Bartha Mihály. Omlanak rám a számok, adatok, de mert soha nem voltam ezek híve, inkább más, emberibb dolgok felé kanyarodunk.

Helyzetbe a fiatalokat

És elérünk a találkozás lényegéhez – az eddigi sikeres választások után miért döntött úgy, hogy nem indul a helyhatósági választáson hatodszorra? „Úgy gondolom, hogy húsz év polgármesterkedés elég nyomot hagy az ember életében, amiből élni lehet tovább, másrészt pedig én komolyan gondolom, hogy fiatalítani kell, helyzetbe kell hozni az újabb nemzedéket. Ezért gondoltam, hogy át kell adni a széket egy fiatalabb embernek – ő maga is távol van még a korhatári nyugdíjtól – egy fiatalabb csoportnak” –  magyarázza. (Aztán csak úgy magánban – legalább ezután több időm lesz az unokákkal foglalkozni.) Na persze, az élet nem áll meg. Tanácsadóként szeretné kamatoztatni az eddig szerzett tapasztalatokat, kapcsolatokat a Székely-Mezőség végvára vagy kapuja – Mezőpanit hasznára. Na és emellett indulna a megyei tanácsba képviselőjelöltként. Mert a közösségi-közéleti munka olyan, hogy ha egyszer belekóstoltál, nem tudsz leállni. Meg nem is szabad addig, amíg képes vagy arra, hogy a szülőfölded embereit szolgáld.

Az a kutyabőr...

Megpendítem: úgy tudom, hogy kutyabőrös nemes. Nemigen tudok olyan polgármesterről, aki nemeslevéllel rendelkezne... „Nagyságos Apafi fejedelmünk adott nemesi levelet – kutyabőrt – egyik felmenőmnek 1675-ben, bizonyos Magyari alias Izsák Jánosnak. Ez megvan ma is” – mondja, és mutatja is a nemeslevelet. Na persze, polgármester nem ettől lett. De, hogy segített neki a választási harcban, és igen különös módon, az igaz. „Az egyik választás alkalmával kitudódott, hogy nemeslevelem van, s egyik rosszakaróm – mert kinek nincs legalább egy ilyen? – egy kis ironikus verset fabrikált erről. És terjesztette is. Az eredmény – jóval több szavazatot kaptam, mint amennyire számítottam. Köszönet érte a felmenőimnek!” – meséli nevetve a polgármester. Aztán még hozzáfűzi – és nem is ezért a nemesi levélért lett huszár. Azt már mondta, hogy hagyományőrző és -tisztelő. „Szeretem és tisztelem a székely ruhát, mindent, ami népem dicső múltjához kötődik. Ezért lettem tagja a marosvásárhelyi 9-es hagyományőrző honvéd huszárezrednek. Ennek Mezőpanitban kilenc tagja van” – majd elmondja azt is, hogy ünnepélyes alkalmakkor, megemlékezéseken, évfordulókon magukra öltik a huszáregyenruhát, s lóra ülnek.

A halott katona nem ellenség

Emlékeztetem, hogy azt mondta: igyekezett, hogy a megyei út eltérőjétől idegen ne nyerjen teret a községben. Mégis akad néhány idegen Panitban. Van két sír, amelyekben német katonák nyugszanak. Egyik a Nyáras-tetőn, a másik a temetőben. És gondozzák is őket, úgy tudom, hogy az ő kezdeményezésére. „Az egészen más. Azok a katonák, akik a második világháború alatt itt estek el, nem hibásak. Háborúba küldték őket, nem önszántukból jöttek, itt elestek, s ki tudja, hogy hol siratja őket egy német család, szülők, testvérek, gyermekek, unokák. Hát ezért, emberbaráti szeretetből javasoltam, hogy gondozzuk a sírjaikat. S a panitiak becsülettel teszik is ezt” – magyarázza. Szerencsére, mióta a magyar államelnök kimondta, hogy a halott katona nem ellenség, egyre többen látják be a nagy igazság valóságtartalmát. Egyébként a német katonasírokkal van egy mulatságos története. Évekkel ezelőtt két újságíró járt Panitban, hallottak a sírokról, s kérték, vigye el őket oda. Elindultak az ő Daciájával, s az eső miatt vízmosássá vált szekérúton kapaszkodtak felfelé, amikor a Dacia felborult. „A két újságíró rettenetesen megrémült, pedig senkinek nem lett baja” – meséli s jót nevetünk a történeten. Én kicsit halkabban, ugyanis a két újságíró közül az egyik – naná, hogy az, amelyik kevésbé rémült meg... – én voltam. De azért, miután a traktor kihúzott az útból, csak felmentünk a sírokig.