
Autómentes iskolautcákat szeretnének a reggeli érkezés idejére a Lábbusz program kezdeményezői
Fotó: Haáz Vince
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
2025. szeptember 11., 13:072025. szeptember 11., 13:07
A lábbusz úgy működik, mint egy „gyalogbusz”, az általános iskolás tanulók együtt haladnak az iskola felé egy előre meghatározott útvonalon, felnőtt önkéntesek felügyelete mellett.
Az őszi Lábbusz program idén az Iskolautca nevű kezdeményezés része, és ezúttal két marosvásárhelyi tanintézmény – a Mihai Viteazul és a Dacia általános iskolák –, illetve a szászrégeni Alexandru Ceuşianu Általános Iskola vesz részt benne. Szeptember 22. és október 24. között bármelyik diák csatlakozhat a Lábbusz csoporthoz az egyik előre kijelölt útvonalon, osztálytársak és önkéntes kísérők társaságában.
– legalábbis ebben reménykednek a kezdeményezők.
Szászrégenben a Petru Maior tér és a Kórház utca egy-egy része lesz lezárva az autós forgalom elől reggel 7.40 és 8.05 között. Marosvásárhelyen egyelőre csak annyi biztos, hogy a Dacia-iskola mellett futó Borona utcát zárják le reggelente.
Ezen az utcán amúgy is csak tíz-tizenöt autó szokott áthaladni, míg a forgalmas Árvácska utcán – ahol maga az iskola található – közel kétszáz autó is megfordul a reggeli csúcsban, és mindig forgalmi dugó alakul ki itt reggelente. Ennek lezárását viszont nem engedélyezték. A Mihai Viteazul-iskola melletti Haladás utca esetében még bizonytalan a helyzet, mert a rendőrség mindeddig nem adta meg a szükséges engedélyt – mondta el a Székelyhonnak Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány vezetője.
A továbbiakban arra is keresik a megoldást, hogy miként lehet megszervezni a tavaszi projektben részt vett iskolák esetében is a Lábbusz programot, erre ugyanis egyelőre még nincs keret. Az anyagi ráfordítás azért lenne fontos, hogy a kísérők kapjanak némi juttatást, tájékoztató szóróanyagokat készítsenek, és a gyerekeket motiváló apró ajándékokra is szükséges költeni az elején – tudtuk meg Gál Sándortól.
Fotó: Haáz Vince
A Marosszéki Közösségi Alapítvány tervei között szerepel úgynevezett kiss and ride (csókolj és utazz) helyek kialakítása, amelyek olyan rövid ideig használható megállóhelyek, ahol az autós utasokat tehetnek ki vagy vehetnek fel – általában vasútállomások, metrómegállók, iskolák, repülőterek közelében működnek ezek a nyugati országokban. Nálunk még fejtörést okoz ezeknek a kialakítása.
– fogalmazott az alapítvány vezetője.
A Marosszéki Közösségi Alapítvány kezdeményezésében Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala és Szászrégen Polgármesteri Hivatala is partner. A projektet az Európai Unió ERASMUS+ programja támogatja. A programhoz való csatlakozáshoz szükséges kitölteni a kérdőívet, ahol a marosvásárhelyi vagy a szászrégeni útvonalakkal, menetrendekkel és szabályokkal kapcsolatos információk is megtalálhatók.
Ideiglenesen egyirányúsítják hétfőtől a Cuza Vodă utcát Marosvásárhelyen az útfelújítási munkálatok miatt.
Közúti balesethez riasztották szombaton kora este a tűzoltókat Szászrégenben: egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről. A járműben hét ember – három felnőtt és négy gyermek – utazott, mind megsérültek.
Baleset miatt áll a forgalom Jedd és Kebele között: egy mikrobusz hat utasát kell sérülések miatt ellátni.
Tarlótűz ütött ki pénteken Náznánfalván, ahol húsz hektárnyi tarló égett le, de a tüzet végül sikerült megfékezni.
Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.
Őrizetbe vettek egy 67 éves marosvásárhelyi férfit, aki lelőtt egy macskát egy általa törvényesen birtokolt, sűrített levegős fegyverrel – közölte pénteken a Maros Megyei Rendőrség sajtóosztálya
Három, 15 és 17 év közötti fiatalt vettek őrizetbe pénteken Marosvásárhelyen. A gyanú szerint egy 85 éves nő válláról lopták el a táskáját a Kövesdombon.
Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.
Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.
Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.
szóljon hozzá!