Az Újlaki tetőn át Székelykeresztúr irányából Maros megyébe jutunk, Zsákodról Keresztúr felé Hargita megyébe. A falutól az újlaki halastóig mindössze hét kilométer a távolság. Nappal romantikus, idegennek este vállalhatatlan.

Pár évtizede nem szerepelt a térképemen Magyarzsákod. Mígnem egy nyárra szüleim elszegődtettek az egyházi zene avatott tudorához, a szépemlékű, ditrói születésű, Véckén szolgáló Gál Alajos plébánoshoz. Nyári egyetemnek hívtuk a plébánia nagytermében minden reggel szigorúan elkezdett képzést. Öt kántoriskolás és teológus fiú tanult még a csoportban. A nyári délutánokon bőven jutott időnk faluzni, rúgni a port. Szorgalmas, nyitott, befogadó és nagyon szerethető embereket ismertem meg.

Volt egy zsákodi csoporttársunk, aki gyalogszerrel érkezett falusi akadémiánkra, hazafelé, ha szerencséje volt, fel- felkapaszkodhatott az „alkalmira”, a szénahordó lekötő rúdjára, vagy egy félvágás szekérre. Láttuk, arra van Zsákod, amerre por eltakarja a hazatérőt. Nem csoda, ha műút és közlekedési eszközök híján eltelepedett, aki munkát talált a városokban.

A gyermekeket iskola- vagy falugondoki busz vitte iskolába; nem volt már közös terük az utca pora, a völgy mesés zugai. Fellazultak a gyökerek. Nem zsákodi sors ez, százszámra sorjáznak a valaha ezret is meghaladó lélekszámú, ma elöregedő székelyföldi falvaink.

Kicsi Zsákod nagy szülötte

A közös emlékezet megőrizte a zsákodi származású, Hegedűs Sándor újságíró, politikus, országgyűlési képviselő tevékenységét, aki a Széll-kormány kereskedelemügyi minisztere volt 1899–1902 között. Tudta, mit jelent az út, a nevéhez kötik ma is a falubeliek, hogy

Változott az ország- majd a megyehatár, ám a lelki kötődést nem térképészek rajzolják. A hétvégén hazatérő autók jórészt hargitai rendszámúak.

„A régi magyar világból való”, gyönyörű vidéken átvezető szerpentines utat mi is kipróbáltuk. Helyi vezetőnk büszkén emlegette Hegedűs Sándort, akinek emlékszobát is berendeztek a maiak az unitárius parókia udvarán álló épületben. Az erdei útról viszont tudják, nem ilyen volt új korában. Járható, de egy kis közös akarattal átjárhatóbb lenne a megyehatár. Hogy mikor? Egy jó futamodásnyi, némi kapaszkodásnyi a távolság.

A kiút

Gyulakuta felé hamarabb tágult a látóhatár, szélesedett ki az út. Néhány éve, Zsákodra menet mi is ezt választottuk. Na, de Vécke után az a bakarasznyi köves út, végeérhetetlennek tűnt. Sötétben, visszafelé még annál is hosszabbnak. Amikor Balázs Sándor unitárius lelkésztől, aki önkéntes falugondnoki szolgálatot is teljesít, hallottuk, hogy egy óra alatt ott leszünk Zsákodon, hitetlennek tűnt. Aztán átsuhantunk a községközponttól, Véckétől a zsákod-végi falutábláig tartó, világító útburkolatú vadonatúj műúton.

Hihetetlen hozadéka van máris az útkorszerűsítésnek – summázta. A halmozottan hátrányos helyzeten nagyot fordított az aszfaltozógép.

„Arany nekünk az aszfalt”

Bajnoczki Domokos bácsi, a katolikus egyházközség – amelyet oldallagosan látnak el Véckéről – gondnoka. Fájlalja, hogy nem kerül gazda a régi katolikus iskolának, amely fénykorában a környék büszkesége volt. Bárki mással is beszéltünk, kiemelték: Orbán Balázs is foglalkozott vele a Székelyföld leírásában. Domi bácsi meggyőződése, hogy

Vallja: aki falun született, megszokta, hogy verejtékesebben kell dolgozni. Ő maga nem volt el a faluból. 73 évesen is traktorozik. Tapasztalata: aki szeret dolgozni és azt a munkát végzi, amit jó kedvvel tesz – ha nincs természeti csapás – kijövedelmező. Négy gyermeke Segesváron él, de ottlétünkkor is mindannyian otthon voltak két éve megözvegyült édesapjuk takaros és virágos udvarán. Az elmenni vagy maradni kérdés Domi bácsi szerint attól függ, ki hogyan ragaszkodik a faluhoz; a határhoz, ahol gabonát tud termelni és munkájának van eredménye. Az aszfaltozás reményt hozott a faluba.

Kertészkednek, szőlőt művelnek, állatokat tartanak. Két gyermekük Székelyudvarhelyen él, de van „hová haza jöjjenek” – mosolygott Margit. És mert a szívük Hargita megyéhez húzza, a Székelyhon híradásait elsőkként olvassák.

Hegedűs Tivadar szeme csillog, amikor az új útról kérdezzük. „Hátha meglendül a falu. Eddig vertük szét az autót. Nehezen mentünk el itthonról. Most mindössze fél órányira van Marosvásárhely, Segesvár is. Arany nekünk az aszfalt. Hátha költöznek is vissza, gyarapodjon a falu!” Feleségével ők a visszatelepedők közé tartoznak. A család 1977-2010 között Segesváron lakott. Építész-gépészként aztán háztartási gépjavítóként dolgozott. Most ugyanabban a házban laknak, ahol született. „Vékonyan gazdálkodnak”, állatokat tartanak.

Jó itt élni!

Hegedűs Béla alpolgármester, az unitárius egyházközség gondnoka előrelépésnek érzi az aszfaltozást. Rossz, köves út volt, harminc éve várnak erre.

korábban írtuk

Magyarzsákodon forgatják az első magyar filmet Jézus életéről

Poór István rendező önerőből készít filmet Jézus életéről a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek helyszíne a szépséges völgyben megbúvó falu Maros megyében. Hasonló személyes vállalással készítette el A funtineli boszorkány című játékfilmet.

Mivel az első magyar Jézus élete-film forgatása a helyszínen zajlott, úgy érezte: ünnepelnek. Az elhagyatott, háttérbe szorított, 230 lelkes falu népével együtt felemelőnek érzi és

A Marosvásárhelyen élő Miklós Zoltán a dédnagyapja házát javítja. Elhagyatott volt, 2000-től már törődött a sok testvér az örökséggel. Az udvari „füstös vackorfát már csak a héja tartotta össze”, a ház is maholnap összedőlt volna. Amikor ideje van és hétvégente is ott tanyázik.

Balázs Sándor eddig sokat buzdította a zsákodiak „a kicsik, de nem kisebbek” jelszóval. Hiszik és érzik is. Nem csak halottak estéjére járnak haza az eltelepedettek.