Magyarzsákod: zsákfaluból ritkán indul két irányba az út

Az Újlaki tetőn át Székelykeresztúr irányából Maros megyébe jutunk, Zsákodról Keresztúr felé Hargita megyébe. A falutól az újlaki halastóig mindössze hét kilométer a távolság. Nappal romantikus, idegennek este vállalhatatlan.

Pár évtizede nem szerepelt a térképemen Magyarzsákod. Mígnem egy nyárra szüleim elszegődtettek az egyházi zene avatott tudorához, a szépemlékű, ditrói születésű, Véckén szolgáló Gál Alajos plébánoshoz. Nyári egyetemnek hívtuk a plébánia nagytermében minden reggel szigorúan elkezdett képzést. Öt kántoriskolás és teológus fiú tanult még a csoportban. A nyári délutánokon bőven jutott időnk faluzni, rúgni a port. Szorgalmas, nyitott, befogadó és nagyon szerethető embereket ismertem meg.

A nénik reggel és este vederszám loccsintottak vizet az útra a kapuik előtt, így védve a portól a kerti veteményt, virágokat és a gyümölcsfákat.

Volt egy zsákodi csoporttársunk, aki gyalogszerrel érkezett falusi akadémiánkra, hazafelé, ha szerencséje volt, fel- felkapaszkodhatott az „alkalmira”, a szénahordó lekötő rúdjára, vagy egy félvágás szekérre. Láttuk, arra van Zsákod, amerre por eltakarja a hazatérőt. Nem csoda, ha műút és közlekedési eszközök híján eltelepedett, aki munkát talált a városokban.

A „rögös út” maradt, de nem az országhatárok felé… Akit kötött a rög, reménykedett.

A gyermekeket iskola- vagy falugondoki busz vitte iskolába; nem volt már közös terük az utca pora, a völgy mesés zugai. Fellazultak a gyökerek. Nem zsákodi sors ez, százszámra sorjáznak a valaha ezret is meghaladó lélekszámú, ma elöregedő székelyföldi falvaink.

A közös emlékezet megőrizte a zsákodi származású, Hegedűs Sándor újságíró, politikus, országgyűlési képviselő tevékenységét, aki a Széll-kormány kereskedelemügyi minisztere volt 1899–1902 között. Tudta, mit jelent az út, a nevéhez kötik ma is a falubeliek, hogy

az akkor Udvarhely vármegyéhez tartozó Magyarzsákod számára megnyílt az újlaki tetőn való, gyors átkelés lehetősége a keresztúri járásba és Segesvárra.

Változott az ország- majd a megyehatár, ám a lelki kötődést nem térképészek rajzolják. A hétvégén hazatérő autók jórészt hargitai rendszámúak.

„A régi magyar világból való”, gyönyörű vidéken átvezető szerpentines utat mi is kipróbáltuk. Helyi vezetőnk büszkén emlegette Hegedűs Sándort, akinek emlékszobát is berendeztek a maiak az unitárius parókia udvarán álló épületben. Az erdei útról viszont tudják, nem ilyen volt új korában. Járható, de egy kis közös akarattal átjárhatóbb lenne a megyehatár. Hogy mikor? Egy jó futamodásnyi, némi kapaszkodásnyi a távolság.

Gyulakuta felé hamarabb tágult a látóhatár, szélesedett ki az út. Néhány éve, Zsákodra menet mi is ezt választottuk. Na, de Vécke után az a bakarasznyi köves út, végeérhetetlennek tűnt. Sötétben, visszafelé még annál is hosszabbnak. Amikor Balázs Sándor unitárius lelkésztől, aki önkéntes falugondnoki szolgálatot is teljesít, hallottuk, hogy egy óra alatt ott leszünk Zsákodon, hitetlennek tűnt. Aztán átsuhantunk a községközponttól, Véckétől a zsákod-végi falutábláig tartó, világító útburkolatú vadonatúj műúton.

A lelkész felhívta a figyelmünket a sorra megújuló házfrontokra.

Hihetetlen hozadéka van máris az útkorszerűsítésnek – summázta. A halmozottan hátrányos helyzeten nagyot fordított az aszfaltozógép.

Bajnoczki Domokos bácsi, a katolikus egyházközség – amelyet oldallagosan látnak el Véckéről – gondnoka. Fájlalja, hogy nem kerül gazda a régi katolikus iskolának, amely fénykorában a környék büszkesége volt. Bárki mással is beszéltünk, kiemelték: Orbán Balázs is foglalkozott vele a Székelyföld leírásában. Domi bácsi meggyőződése, hogy

az útviszonyok miatt senki nem látott ennek a kitűnő falazatú, de más tetőt igénylő épületnek a rendbetételében lehetőséget. Ennek híjával a székelyföldi egyházi oktatás egyik fontos öröksége válik enyészetté.

Vallja: aki falun született, megszokta, hogy verejtékesebben kell dolgozni. Ő maga nem volt el a faluból. 73 évesen is traktorozik. Tapasztalata: aki szeret dolgozni és azt a munkát végzi, amit jó kedvvel tesz – ha nincs természeti csapás – kijövedelmező. Négy gyermeke Segesváron él, de ottlétünkkor is mindannyian otthon voltak két éve megözvegyült édesapjuk takaros és virágos udvarán. Az elmenni vagy maradni kérdés Domi bácsi szerint attól függ, ki hogyan ragaszkodik a faluhoz; a határhoz, ahol gabonát tud termelni és munkájának van eredménye. Az aszfaltozás reményt hozott a faluba.

– nyomatékosította. Reméli, hogy megéri, hogy Héjjasfalván át juthasson el övéihez Segesvárra, a 134-es számú megyei úton, amely „összeköt Hargitával”, és azokat akikkel közös a történelmi utunk.

Deák Margit és János nem is mentek volna Zsákodra nyugdíjasként, ha nem éreznék választott otthonuknak. A tanító házaspár 21 évig Balánbányán tanított, 15 tanévet Gyimesfelsőlokon.

János „hamarabb vezetett tehenet, mint kocsit”, így költöztek a csendes Zsákodra.

Kertészkednek, szőlőt művelnek, állatokat tartanak. Két gyermekük Székelyudvarhelyen él, de van „hová haza jöjjenek” – mosolygott Margit. És mert a szívük Hargita megyéhez húzza, a Székelyhon híradásait elsőkként olvassák.

Hegedűs Tivadar szeme csillog, amikor az új útról kérdezzük. „Hátha meglendül a falu. Eddig vertük szét az autót. Nehezen mentünk el itthonról. Most mindössze fél órányira van Marosvásárhely, Segesvár is. Arany nekünk az aszfalt. Hátha költöznek is vissza, gyarapodjon a falu!” Feleségével ők a visszatelepedők közé tartoznak. A család 1977-2010 között Segesváron lakott. Építész-gépészként aztán háztartási gépjavítóként dolgozott. Most ugyanabban a házban laknak, ahol született. „Vékonyan gazdálkodnak”, állatokat tartanak.

Hegedűs Béla alpolgármester, az unitárius egyházközség gondnoka előrelépésnek érzi az aszfaltozást. Rossz, köves út volt, harminc éve várnak erre.

– fogalmazott. A helybéli hitelével biztosít: „Szemmel láthatóan megváltozott a falu arcképe.” Bízik benne, hogy felszámolódik az elhanyagoltság és a természetes közeg magához húzza a városiakat is.

A járványhelyzet és a karantén is bebizonyította, jó és könnyebb ilyenkor falun élni.

Magyarzsákodon forgatják az első magyar filmet Jézus életéről

Poór István rendező önerőből készít filmet Jézus életéről a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek helyszíne a szépséges völgyben megbúvó falu Maros megyében. Hasonló személyes vállalással készítette el A funtineli boszorkány című játékfilmet.

Mivel az első magyar Jézus élete-film forgatása a helyszínen zajlott, úgy érezte: ünnepelnek. Az elhagyatott, háttérbe szorított, 230 lelkes falu népével együtt felemelőnek érzi és

büszkék is arra, hogy ők lesznek honi tájaik szereplői az Eucharisztia című produkcióban. 

A Marosvásárhelyen élő Miklós Zoltán a dédnagyapja házát javítja. Elhagyatott volt, 2000-től már törődött a sok testvér az örökséggel. Az udvari „füstös vackorfát már csak a héja tartotta össze”, a ház is maholnap összedőlt volna. Amikor ideje van és hétvégente is ott tanyázik.

Balázs Sándor eddig sokat buzdította a zsákodiak „a kicsik, de nem kisebbek” jelszóval. Hiszik és érzik is. Nem csak halottak estéjére járnak haza az eltelepedettek.