
Benkő József gyűjteménye darabjairól beszél, érdekes történet kötődik valamennyihez
Fotó: Haáz Vince
Benkő József marosvásárhelyi történész-doktorandusz a Don-kanyari áldozatok emlékrendezvényén állította ki a második világháborús gyűjteményének egy részét. Többek között kulacsok, távcsövek, elsősegélynyújtó doboz, periszkóp, sisak, kesztyű, kanál-gép, egyenruha volt látható.
2018. január 18., 22:062018. január 18., 22:06
2018. január 19., 09:092018. január 19., 09:09
Benkő József elmondta, 12 éve gyűjti a relikviákat, hogy majd egy múzeumot hozzon létre a világháborús tárgyi emlékekből. Ahogy érdeklődésünkre elmondta, gyűjtőszenvedélye még kisgyerekkorában gyökerezik, amikor a nagyszülői ház padlásán korabeli, a háborúban készült fényképeket, tábori levelezőlapokat talált. Gyerekként már érdeklődött a múlt iránt, kíváncsi volt arra, hogy történt, aztán megfogalmazódott benne a gondolat:
Fotó: Haáz Vince
Az első tárgyak az alapját képezik a gyűjteményének, ezek között például katonai rohamsisak, szurony, ágyúgolyó hüvely található, katonai fényképek, tábori levelezőlapok, kulacsok, csajkák, amik használatban voltak a háborút követő években és évtizedekben is.
Ritkaságnak számít az egyenruha, a hátizsák, az azonosító cédula. Az ócskapiacra járt az édesapjával, majd egyre többen ismerték és tudták, hogy történelem szakra készül, ez az érdeklődési köre, így megkeresték, szóltak, ha valakinek előkerült ilyen jellegű tárgya, de a barátok, az ismerősök is segítettek a gyűjtésben. Rá nemsokára elkezdett falvakra járni és háborús veteránokkal beszélgetni, interjúzni, az emlékeiket összegyűjteni, azokat megmenteni.
Fotó: Haáz Vince
– magyarázta, hozzátéve, hogy ez a szenvedélye átszőtte a tanulmányait is, az egyetem ideje alatt is ezzel foglalkozott, a mesteri témája is ez volt, illetve most a doktori tézise is ugyanez. „A számomra értékes tárgyaknak a 90 százalékát a háborús veteránoktól kaptam” – hangsúlyozta Benkő József, akivel szívesen beszélgettek a háborút, a fogságot megjárt emberek, akik neki adományozták a fronton használt, vagy a fogságból hazahozott használati tárgyaikat, fényképeiket és dokumentumaikat.
Fotó: Haáz Vince
A cél egy állandó kiállítás létrehozása, hiszen előbb-utóbb elkallódtak volna, megsemmisültek volna ezek a tárgyak. Több mint 600 interjút készített, most Kézdivásárhely és környéke van soron, hátravan Gyergyó és Csíkszereda környéke, és ezzel az egész Székelyföld le van fedve. Ezen kívül még a Partiumban is kutatott és Kolozsváron is, és sok mindent megmentett. „Remélem ezeket sikerül egy állandó kiállításon bemutatni, hogy láthassák és tanuljanak belőle az emberek, hogy többé hasonló ne történhessen meg” – hangsúlyozta a doktorandusz gyűjtő.
Érdeklődésünkre Benkő arról is beszélt, hogy számára nem annyira a tárgyak okoztak meglepetést, hanem sokkal inkább az elmesélt történetek, illetve az, hogy a háborút és hadifogságot megjárt és megöregedett embereket mennyire nem becsüli meg a társadalom.
– mondta.
Fotó: Haáz Vince
A tárgyakkal kapcsolatban elmondta, megtörtént, hogy miután bejárta a fél Székelyföldet és Kolozsvárt, és egy darab egyenruhát sem talált, a szomszédja szólt, hogy van neki egy darabja. Valamennyi tárgynak megvan a saját története, és bár nem lehet egy gyűjtemény teljes, leginkább az erdélyi vonatkozású emlékeket szeretné összegyűjteni, mintegy azoknak állítani emléket, akik itt éltek, harcoltak.
A történetek sokkal érdekesebbek, izgalmasabbak annál, mint amit az ember első látásra gondolna. A tank-lőszerhüvelyből készült váza, pontosabban egy T34-es tanknak a lőszerhüvelyén azt írja, hogy Emlékül 1942-ben Uriból. Préselt papírból készült elsősegélynyújtó táska Csíkszereda környékéről származik, egy német gyártmányú távcső Tordán egy német páncélos belsejéből került használatba, akárcsak az a két pár kesztyű, amelyeket még évtizedekig használtak. Az egyik egy egyszerűbb orosz, a másik egy német darab, amelyet a román hadsereg egyik tisztje használt még sokáig.
Érdekes darabja a gyűjteménynek az osztrák-magyar gyártmányú periszkóp, amit a román csapatok zsákmányolhattak 1916–18 között valahol a Kárpátok vonalán, és mivel ez egy értékes darab volt, a román hadsereg megtartotta, újrafestette és használta a második világháborúban is. Bukarestből került Brassóba és onnan Marosvásárhelyre.
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
szóljon hozzá!