
Fotó: Kristó Róbert
Karácsony előtt számos tanintézménynek utalt ki pénzt a kormány, miután az oktatási infrastruktúra javítására irányuló kormányzati beruházások egész évben szinte teljesen hiányoztak. Csíkból 15 tanintézmény szerepel a listán. Az összegek többségét az adósságok rendezésére fordítják, és ezért el tudják költeni idejében.
2009. december 21., 14:212009. december 21., 14:21
2009. december 21., 15:522009. december 21., 15:52
Fotó: Kristó Róbert
Bizonyára meglepetésként érte az érintett tanintézmény-vezetőket a kormány pénzkiutalása, hisz a tanügyi kormányberuházások idén szinte teljesen leálltak. A Hivatalos Közlönyben múlt héten megjelent kormányrendelettel Hargita megyei iskoláknak is utaltak ki pénzt. Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója elmondta, a kormányhatározat első mellékletében 10, a másodikban 22 Hargita megyei iskola szerepel. Az első mellékletben szereplő tanintézmények a tanfelügyelőségen, a másodikban szereplők pedig a helyi önkormányzatokon keresztül kapják meg a pénzt, amely még az idén megérkezik. Kérdésünkre, hogy sikerül-e a pénzt még az idén elkölteni, vagy fennáll a veszély, hogy az év végéig hátralévő rövid idő miatt már nem lesz erre lehetőség, és ezért vissza kell majd adni, Csukás Levente azt válaszolta, hogy a listán többnyire olyan tanintézmények vannak, amelyeknek adósságuk van már, így az összegek nagy része az adósságok kifizetésére fog irányulni, és el lehet költeni.
A tanfelügyelőségeken keresztül érkező összegeket felsoroló első mellékletben Csíkból két tanintézmény, a csíkszeredai Liviu Rebreanu Általános Iskola és a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskolaközpont szerepel 40.000 illetve 30.000 lejjel. A második mellékletben Csíkszeredából két tanintézmény, a Székely Károly Iskolaközpont (fotó) és a Kós Károly Iskolaközpont van benne 145.000 illetve 90.000 lejjel. A térségből 130.000 lejt utaltak ki a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskolának, 95.000 lejt a csíkkozmási Boga Alajos Általános Iskolának, 100.000 lejt a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskolának, 65.000 lejt a csíkszentmihályi Arany János Általános Iskolának, 90.000 lejt a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskolának, 90.000 lejt a madéfalvi óvodának, 90.000 lejt a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskolának, 65.000 lejt a jenőfalvi óvodának, 150.000 lejt a csíkszentimrei iskolának az óvoda számra, 150.000 lejt a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskolának és 95.000 lejt a kászonaltízi Lukács Mihály Általános Iskolának.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.