
Csép Andrea: fontos, hogy kétévente ne citálják a bizottság elé a fogyatékkal élőket
Fotó: Haáz Vince
Elfogadták azt a rendeletet, amely kimondja, hogy a súlyos fogyatékkal élő gyermekek esetében ha két, egymás utáni ellenőrzésen a egészségi állapotuk nem változott, akkor 18 éves korig kaphatják meg a fogyatékosságot igazoló iratot. Erről és hasonló döntésekről, illetve tervekről számolt be Csép Andrea, az RMDSZ család- és szociális ügyi szakpolitikusa.
2021. július 22., 17:142021. július 22., 17:14
A képviselőház munka- és szociális ügyekért felelős szakbizottság alelnökeként Csép Andrea csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy munkája során tapasztalta:
Kihangsúlyozta: a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságok, de a polgármesteri hivatalok szociális munkásai is pontosan tudják, hogy az állam milyen módon próbálja támogatni a fogyatékkal élőket, segíteni családjaikat, ezek az információk azonban nem mindig jutnak el az érintettekhez, ezen a téren még fejlődésre van szükség.
A szociális ügyekkel foglalkozó parlamenti képviselő beszámolt arról, hogy elfogadták azt a rendeletet, amely kimondja, hogy a súlyos fogyatékkal élő gyermekek esetében,
Eddig ugyanis két évente a bizottság elé kellett vonuljanak, hogy megnézzék, javult-e esetleg az állapotuk. Ez a rendelet július 5-én lépett életbe és szeptember 3-ig kell megjelentetni az alkalmazási előírásait, és csak azután alkalmazható.
Csép arról is beszélt, hogy szeretnék, ha a fogyatékkal élő felnőttek esetében is egy hasonló rendeletet fogadnának el, hiszen például az, akinek mindkét lába le van vágva, az nincs miért kétévenként izgalommal és félelemmel a bizottság elé vonuljon, hogy meghosszabbítsák a fogyatékossági besorolását, hiszen nyilvánvaló, hogy állapota nem fog, nem tud javulni. De arról is beszélt, hogy
A Maros megyei parlamenti képviselőtől azt is megtudtuk, hogy azok az állami és magán szociális otthonok alkalmazottai, akik tavaly, a szükségállapot idején be kellett költözzenek két hetes időszakokra az intézményekbe, veszélyességi pótlékra jogosultak. Ezt a rendeletet korábban elfogadták, de eddig nem vagy nem mindenhol ültették gyakorlatba. Most azonban van egy határidő is:
A munkáltatók a megyei kifizetési és szociális ügynökségekhez (AJPIS) kell benyújtsák a pótlékra jogosultak névsorát, azon személyekét, akik két hétre beköltöztek az otthonokba, hogy vigyázhassanak a gondozottakra.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
szóljon hozzá!