
Meg vannak számlálva a károkat okozó medvék napjai? Az elkövetkező hónapokban kiderül. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Elfogadta másodjára is a parlament az RMDSZ azon törvényjavaslatát, miszerint a jövőben a települések határán kívül is be lehet avatkozni a veszélyes medvék ártalmatlanítása érdekében – adja hírül közleményben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sajtóosztálya.
2022. június 22., 14:202022. június 22., 14:20
2022. június 22., 14:232022. június 22., 14:23
„Az RMDSZ volt az első politikai alakulat, amely felvállalta és kimondta, hogy a több éve tartó, nem megfelelő medvepopuláció menedzsmentjének eredményeként
Éppen ezért tavaly nyáron Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter javaslatára egy olyan sürgősségi kormányrendeletet fogadott el a kormány, amely lehetővé tette az azonnali közbelépést a település határain belül medvetámadás esetén. A parlamenti eljárásban az RMDSZ frakciója úgy módosította a törvényt, hogy az a település határain kívülre is érvényes legyen, azonban a képviselőházi szavazást követően az államelnök a törvénytervezet újratárgyalását kérte.
– mutatott rá Könczei Csaba, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője a törvénytervezet vitáját követően.

Még mindig várja a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület vezetősége a kilövési engedélyt, hogy ártalmatlaníthassa a Patkafalva határában pásztorra támadó medvét. Azóta már többször látták a csorda közelében a problémás nagyvadat.
A medvék túlszaporodása évek óta kiemelt problémát jelent,
– olvasható az RMDSZ tájékoztatásában.
Könczei Csaba a törvénytervezet vitáján elhangzó beszédében azt is kiemelte, hogy az érvényben levő sürgősségi kormányrendelet alapján

Többször látták kószálni a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn azt a nagy nőstény medvét, amelyet kedden hajnalban fogtak be a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület munkatársai a helyszínen. Már az is megvan, hogy milyen csalit kell használni.
A medvék azonnali eltávolítása egy rövid távú, de szükséges megoldást jelent. A medvepopuláció menedzsmentjét tudományos alapokra kell helyezni, de az emberi élet védelme elsődleges.
A Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium dolgozik a hosszú távú megoldáson is: tavaly elindította azt a projektet, miszerint genetikai vizsgálatokkal felméri a romániai barnamedvék populációját. Mindemellett a finanszírozási szerződés lehetővé teszi az első komoly beavatkozási intézkedések végrehajtását:
Menhelyet hoznak létre a sérült medvék gondozására és rehabilitációjára a faj védelmében, és tájékoztató kampányt is indít a minisztérium, hogy hatékonyabbá tegye az ember–medve konfliktusok megelőzését – emlékeztetnek a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban.

Úgy tűnik, hogy helyet változtatott az a medvecsalád, amely Bethlenfalva határába fészkelte be magát korábban.
A Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter által kidolgozott sürgősségi kormányrendelet, amely a településeken teszi lehetővé az azonnali beavatkozást a veszélyes medvék esetében, érvényben van, a településeken kívül a beavatkozást a jelenlegi törvény szabályozza, amely az államelnöki kihirdetés után, a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép érvénybe.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!