
Több munkagéppel és alkalmazottal, nagyobb ütemben dolgoznak a csíkszeredai vasútállomáson
Fotó: Gecse Noémi
Egy ideig leállt, majd fokozott erővel indult újra a munka a csíkszeredai vasútállomáson – a peronok megemelését végző cég illetékese szerint az előírt határidőre végeznek a feladattal.
2018. július 04., 11:312018. július 04., 11:31
2018. július 04., 11:312018. július 04., 11:31
Félidőnél tart a csíkszeredai vasútállomás magasított peronjainak kialakítása, a helyszínen viszont az látszik, hogy a munka fele még nem készült el. Jelenleg a második és harmadik vágány között alakítják ki a vasbeton tartófalat, amelyre az előregyártott betonelemeket helyezik el az előírt magasságban. A kezdés óta eltelt három hónap során elkészült a harmadik és negyedik sínpár közötti fal, utána viszont májusban egy többhetes szünet következett, és a munka leállt.
– erről biztosított a kivitelező brassói cég munkatelep-vezetője, aki maga is nemrég vette át az irányítást. Hozzátette, a korábbi kettő helyett most hét munkagép dolgozik, és a munkások száma is nagyobb.
Mint megtudtuk, korábban kisebb zavart okozott, hogy az eredeti elképzeléseken módosítani kellett, mivel azt tervezték, hogy két vágány mellett a meglévő előregyártott betonelemeket is felhasználják a megemelt peronokhoz. Viszont kiderült, hogy a régi elemek három különböző méretben készültek, így erre nem alkalmasak. Ezért tervmódosítást kértek, és ennek megfelelően minden peron járószintjét új betonelemekből alakítják ki, a most még helyszínen levő régiek addig is lehetővé teszik a közlekedést. A munkavezető szerint
Fotó: Gecse Noémi
Az állomásépület előtti első peron szintje 55 centiméterrel lesz magasabban a vasúti síneknél – ez az egyetlen, amelyik majd teljesen akadálytalan le- és felszállást biztosít az utasok számára. A másik három – az első és második, a második és harmadik, illetve a harmadik és negyedik sínpár közötti – peron esetében a járószint 25 centiméterrel haladja majd meg a sínek magasságát, így ott továbbra is felfelé, illetve lefelé kell lépni, ha nem is olyan nagyot, mint most.
A munkálat irányítója azt is elmondta, az állomás előtti lámpaoszlopokat, világítótesteket korszerűbbekre cserélik ki – ennek érdekében csíkszeredai alvállalkozót is bevonnak – ugyanakkor az első és második vágány közötti részen is elhelyeznek ezeknél kisebb, a megvilágítást biztosító lámpákat. A legmagasabb peronon pedig biztosítva lesz az esővíz elvezetése, az állomás előtti szakaszon védőkorlátot szerelnek fel, egyúttal új padokat és szemeteskosarakat is elhelyeznek.
– tisztázta korábban a Román Vasúttársaság Brassói Területi Igazgatóságának vezetője, Ioan Pintea. Mint ismertette, egy olyan mértékű emeléshez, amilyet például Tusnádfürdőn végeztek, legalább három méter szélességű peronra van szükség, viszont a vágányok között Csíkszeredában sokkal kevesebb hely van.
Fotó: Gecse Noémi
„Ha két vonat halad el az egymás melletti sínpáron ellenkező irányban, a túl keskeny peronon álló utasokat elsodorhatják” – emlékeztetett. Itt
Még több pénz kellene
A mostani beavatkozás költségeit, több mint 2 millió lejt a Román Vasúttársaság (CFR) saját jövedelméből biztosítja. Négy évvel ezelőtt még az állomás épületének felújítását is tervbe vették, és kivitelezési szerződést is aláírtak ennek érdekében. A tervezés során elvégzett szakértői vizsgálat azonban megállapította, hogy az épület megerősítésre szorul, amelynek költsége jóval nagyobb, mint a felújításhoz rendelkezésre álló összeg, amely azóta is hiányzik.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!