A Pro Urbe díj a második legrangosabb kitüntetés, amit a városi tanács odaítélhet egy arra érdemes személynek – közölte a Vigadó dísztermében megtartott ünnepség felvezetőjeként Bartos-Ménessy Kinga moderátor.

Kézdivásárhely tavaly jelölte meg június 28-át a város napjává annak apropóján, hogy 460 éve ekkor nyerte el ma is használatos megnevezését, ezért időzítették erre a napra a Pro Urbe díjátadó ünnepséget is – tette hozzá.

Kiss László színművész szavalatát, valamint Dimény Kata és Gáspár Álmos zenés produkcióját követően az előterjesztők egyike, Szöllősi Tamás Kovászna megyei önkormányzati képviselő méltatta a díjazottat. Értékelése szerint „dr. Borcsa János személyében Kézdivásárhely egy olyan kiváló embert tüntet ki Pro Urbe díjjal, aki sohasem puszta munkahelyi kötelezettségnek tekintette munkáját, hanem szakmai tudását felelősséggel adta át és alkalmazta, bárhol is élt, dolgozott, aktívan hozzájárulva a közösség szellemi táplálásához.”

Példaértékű és inspiráló

A díszoklevél és -érme átadása előtt Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester domborította ki a kiemelkedő közíró, irodalomkritikus, publicista és helytörténeti búvárkodó érdemeit, „akinek munkássága példaértékű és inspiráló”.

Tevékenységéről szólva az elöljáró fontosnak tartotta kiemelni, Borcsa János sok energiát fordít arra, hogy a város kulturális élete pezsgő és változatos legyen.

„Az irodalom megbecsülését vélem kiolvasni...”

Végül maga a díjazott köszönte meg sajátos vallomással a kitüntetést, amelyben kifejtette, számára az két dologról tanúskodik. „Egyrészt az irodalom megbecsülését vélem kiolvasni az igen tisztelt képviselő-testület döntéséből, másrészt pedig megerősít abban a nézetemben, hogy az irodalomnak tétje van életünkben.”

A szülőhelyhez való kötődését is fontosnak tartotta megindokolni, mondván,

Befejezésképpen egy intelmét osztotta meg a népes hallgatósággal: „ne válasszuk szét egymástól az emberség és a magyarság vezéreszméjét, s akkor talán el tudjuk fogadni, hogy számunkra a világ közepe éppen ott van, ahol tevékeny jelenlétünket állhatatos munkával próbáljuk kiteljesíteni, s ezáltal végső soron a közjót szolgálhatjuk.”