
Hargita Megye Tanácsának épületében és környékén elérhető vezeték nélküli internethálózat
Fotó: Gecse Noémi
Elsősorban a polgármesteri hivatalokban és iskolákban van elérhető ingyenes vezeték nélküli internethálózat Csíkszéken – derült ki a polgármestereknél érdeklődve. Az elöljárók azt is elmondták, hogy noha több esetben is hasznosak lehetnének a közterületeken, közintézményekben a wifihozzáférési pontok, a megnövekedett mobilinternet-használók száma miatt ez nem föltétlen prioritás.
2018. január 20., 12:312018. január 20., 12:31
Az Európai Unió Tanácsa még októberben hagyta jóvá, hogy az Európai Unió a polgármesteri hivatalokban, könyvtárakban, parkokban és egyéb nyilvános helyeken elérhető ingyenes wifihozzáférési pontok létesítését finanszírozza – számolt be a testület sajtószolgálata még tavaly. Azt is közölték, hogy e jóváhagyás által már 2018 elején megnyílhat az erre vonatkozó pályázatok benyújtásának lehetősége. Ennek kapcsán
illetve a térségi önkormányzatok terveznek-e élni az említett vagy hasonló pályázati lehetőséggel.
Kedves Róbert, Csíkszenttamás polgármestere elmondta, településükön egyelőre csak az önkormányzat épületében és annak környékén használhatnak ingyenesen vezeték nélküli internethálózatot a helybéliek. S habár elképzeléseik szerint még a központi parkjukban jól jöhetne egy ilyen szolgáltatás, ám mivel
Csíkszentsimon polgármestere arról számolt be, hogy jelenleg esetükben is csak a polgármesteri hivatalban használható ingyen wifi, de már tervezik további létesítményekben is annak elérhetővé tételét. Kozma István továbbá kifejtette, a tavasz folyamán indítják el községi könyvtárukat, ahol szintén biztosítanak vezeték nélküli internetet az oda látogatóknak. Azt is előre bocsájtotta, hogy mivel nem nagy anyagi befektetés az említett hálózat biztosítása, a helyi kultúrotthonok felújítása után azokban is elérhetővé teszik a wifit, máshová viszont nem tervezik hozzáférési pontok létrehozását. Annak ellenére, hogy kulturális intézményeikben szükségesnek látják e fejlesztést, az elöljáró megjegyezte, hogy napjainkban egyre többen használnak okostelefont és mobilinternetet, illetve
Az önkormányzat épülete mellett a helyi könyvtárban és iskolákban is van ingyenes wifielérhetőség Gyimesfelsőlokon, de ez nem jelenti azt, hogy a teljes község le lenne fedve – osztotta meg velünk Pap Imre. A helyi polgármester tájékoztatott arról is, hogy
A továbbiakban is nyitottak erre, és amennyiben lehetőségük lesz rá, újra leülnek erről tárgyalni. Érdeklődésünkre ő is elmondta, hogy a községben sokan nemcsak vezetékes internetet, hanem mobilinternetet is használnak.
Van wifi a kászonaltízi önkormányzat épületében és a helyi iskolákban is, azok azonban nem nyilvánosak – tudtuk meg András Zoltántól. A községvezető hozzátette, amiatt nem engedélyezik bárki rákapcsolódását az említett hálózatokra, mivel azok nem bírnák meg a túl nagy terhelést. Elmondása szerint az önkormányzat alkalmazottai által használt internet gyakran akadozik, és volt rá példa, hogy le is állt. Ennek tükrében úgy látja a polgármester, hogy
Ha erre van technikai lehetőség és a pályázati feltételeknek is megfelelnek, mindenképp élnének egy ilyen beruházást finanszírozó pályázattal.
Amit a pályázati lehetőségről tudni lehet
Mint arról az Európai Unió Tanácsa sajtóközleményében korábban beszámolt, az Európai Unió külön alappal támogatja, hogy 2020-ig mintegy 6000, eddig ingyenes wifivel le nem fedett településen építsenek ki hotspotokat a közösségi élet helyszínein – azzal a céllal, hogy mindenki ingyenesen, jó minőségű internethez férjen hozzá. Az erre a célra elkülönített teljes összeg 2019-ig elérheti a 120 millió eurót, amelyet földrajzilag kiegyensúlyozott módon terveznek szétosztani az uniós országok között. Tisztázták azt is, hogy önkormányzatok, kórházak és más közintézmények pályázhatnak az új wifihozzáférési pontok létesítésére igényelhető támogatásra, amennyiben az új hozzáférési pont nem egy már meglévő magán- vagy közszolgáltató által biztosított hasonló internethozzáférési lehetőséggel párhuzamosan jön létre. A közintézményeknek emellett vállalniuk kell, hogy legalább három éven keresztül lehetővé teszik az internethozzáférést. A pontos kiválasztási feltételeket az Európai Bizottság dolgozza ki, és ugyancsak a bizottság irányítja majd a rendszer működését.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
1 hozzászólás