
Fotó: Gábos Albin
Kiszállást szervez Csíkszentmárton községbe az RMDSZ Csíki Területi Szervezete az Eurotrans Alapítvánnyal együttműködve, hogy segítsék az érdeklődőket olyan, a magyar állam nyújtotta lehetőségek megragadásában, mint például a honosítás – hívja fel a figyelmet az RMDSZ Csíki Területi szervezete.
2024. február 01., 08:152024. február 01., 08:15
2024. január 31., 16:192024. január 31., 16:19
A Csíkszentmártonba kiszálló illetékesek a honosítási kérelem benyújtásában, a házasság, születés, haláleset vagy válás anyakönyveztetésében is segítik a községben érdekelteket, akik emellett a személyazonossági igazolvány igényléséről is tájékoztatást kaphatnak, valamint az anyasági és életkezdési támogatással kapcsolatos kérdésekben is felvilágosítják őket igény szerint. Utóbbi esetében ugyanis
Az anyasági támogatás egyszeri szociális juttatást jelent, amelyet az édesanya magyar állampolgárságú gyermekének születését követő hat hónapon belül igényelhet.
Emellett a fiatalok életkezdési támogatása, azaz az úgynevezett babakötvény is elérhetővé vált a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok számára.
Az érdeklődők február 6-án, 8-án, illetve 13-án 12 és 14 óra között a csíkszentmártoni polgármesteri hivatal tanácstermében adhatják le a különböző eljárásokhoz szükséges irataikat. A dossziék összeállítása minden esetben díjmentes. Érdeklődni az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének székházában (Csíkszereda, Mihai Eminescu utca 2/A szám) vagy a Magyar Ügyek Házában lehet hétköznapokon 9 és 16 óra között, illetve telefonon a 0759 528 533-as telefonszámon.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
szóljon hozzá!