
Vitát eredményezett a ballagás dátuma a Márton Áron Főgimnáziumban. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Sokkolta a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium szülői bizottságát, ahogyan az iskola igazgatója eljárt a ballagás időpontjának kiválasztása ügyében. A lapunknak elküldött, az igazgatónak címzett levélben úgy fogalmaztak, hogy a tanintézet vezetője önkényesen, az iskola szabályzatának megsértésével döntött a kicsengetési ünnepség időpontjáról. Ennek okán a bizottság 12 tagja lemondott a tisztségéről. Ezzel szemben Varga László igazgató kitart az igaza mellett, szerinte jogszerűen járt el.
2023. január 20., 21:012023. január 20., 21:01
„Valósággal lesokkolt bennünket. Számunkra megalázó, hogy a sajtóból kell értesüljünk a végleges döntésről. Ez a nyilatkozat egyértelműen azt üzeni, hogy iskolánk vezetőségét nem érdekli a gyerekek, szülők, a tanárok és a vezetőtanács kérése” – reagált a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium szülői bizottsága a tanintézet igazgatójának a Székelyhonon megjelent nyilatkozatára.

Keresztbe húzhatja több iskola ballagási ünnepségi terveit a tavaly év végén megjelent egyik kormányrendelet. Sok helyen a végzősök utolsó tanítási napjára, azaz június 2-ára tervezték a kicsengetést, azonban ezt a napot munkaszüneti nappá nyilvánították.
A csütörtökön megjelent cikkünk nyomán többen is a lapunknak, illetve a közösségi médiában fejezték ki felháborodásukat, a Márton Áron Főgimnázium június másodikai ballagási dátumának május 25-re való áthelyezése kapcsán.
A nekünk is elküldött dokumentumban úgy fogalmaztak, hogy megdöbbenéssel olvasták a Márton Áron Főgimnázium igazgatójának nyilatkozatát, amelyet a Székelyhon tett közzé. A szülők rámutattak, hogy
A szülők szerint az igazgató messzemenően megsérti a szabályzatot.
Fotó: Veres Nándor
– fogalmaztak az igazgatónak címzett levélben. Hozzátették, számukra nagy csalódás, ahová alakult a ballagás időpontjának meghatározása, éppen ezért azonnali hatállyal egységesen benyújtják felmondásukat.
Varga Lászlóval, a Márton Áron Főgimnázium igazgatójával még azelőtt beszéltünk, hogy tudomásunkra jutott volna a szülői bizottság döntése. Arra kérdeztünk rá, visszatér-e döntésére, amely konfliktust eredményezett.
– válaszolta. Korábban ugyanis határozottan leszögezte, hogy május 25-e marad a kicsengetés dátuma, merthogy június 2-át munkaszüneti nappá nyilvánították. Varga László utalt az előző cikkünkben idézett, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium igazgatójának nyilatkozatára – miszerint számos eljárást kell végigcsinálni, amíg döntés születhet egy ilyen ügyben –, ennek kapcsán úgy fogalmazott:
Hozzátette: ennél vannak komolyabb problémák is, amelyre koncentrálni kell, például a felkészülés az érettségi vizsgára.
– jegyezte meg. Hozzátette, a döntését kiközölte az érintett diákoknak és rajtuk keresztül a szüleiknek. Azt is kiemelte, hogy az iskola jogszerűen járt el. „Tovább már vélemény kérdése, hogy helyes volt-e, bölcs volt-e, de nem érdemes a diákok körében zavart kelteni, uszítani” – szögezte le. Szerinte ezt az ügyet nincs, amiért tovább folytatni, mert nem lesz más verdikt.
Fotó: Veres Nándor
Demeter Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetője megkeresésünkre a Márton Áron Főgimnázium ballagási dátuma körül kialakult konfliktushelyzet kapcsán úgy nyilatkozott:
A ballagás megtartása ugyanis opcionális, a tanintézeteket nem kötelezik erre a jogszabályok. „Minden iskola akkor és úgy szervezi meg, ahogyan azt az iskolai közösség jónak látja” – jegyezte meg.
Fotó: Veres Nándor
Tódor Imre, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium szakszervezeti megbízottja pedig úgy nyilatkozott megkeresésünkre, hogy objektív okok miatt nem vehetett részt a hétfői (január 16-i) iskolai szintű vezetőtanács-ülésén, amelyen amúgy is csak kizárólag megfigyelőként lehetett volna jelen. „Így nem tudhatom, hogy ott milyen érvek és ellenérvek hangzottak el.” A vezetőtanácsi ülésen tárgyalt kérdésről egyébként előző cikkünkben Szőke Domokos önkormányzati képviselő, vezetőtanácsi tag számolt be. Mint most
„Mivel nem vehettem részt a gyűlésen, így előzetesen, a vezetőtanács elnökének kérésére írásban fejeztem ki véleményemet a 2. napirendi ponttal, azaz az idevágó jogszabály alapján szabaddá nyilvánított január 23-ai és június 2-i szabadnapokkal kapcsolatosan, valamint ezeknek a napoknak a pótlási tervével, az ezzel járó előterjesztett lehetséges kombinációk elfogadásáról és támogatásáról” – fejtette ki. Korábban írtuk ugyanis, hogy a vezetőtanácsnak egyeztetnie kell a szakszervezettel is az alkalmazottak munkaszüneti napjának és annak pótlási módjának ügyében.
Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatójától megtudtuk, június 2-án tartják a ballagási ünnepséget, mint ahogy azt ősszel leszögezték. „Nem lehet úgy dönteni, hogy mindenkinek jó legyen, ha más dátumra módosítanánk, a szülők háborognának, ha a munkaszüneti napon tartjuk, akkor az alkalmazottak joga csorbul” – magyarázta. Hozzátette, a legnagyobb baj az, hogy nincs egy biztos tanévszerkezet már tanév elejétől, hanem menet közben folyton változtatják, így nem lehet előre tervezni. Mint ahogy ez most is megtörtént, de mivel már ősszel a szülőknek június 2-át jelölték meg kicsengetési dátumként, figyelembe veszik azt, hogy azok is erre a napra készültek, éttermeket foglaltak le, így nem változtatnak ezen a dátumon.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
15 hozzászólás