Hirdetés
Hirdetés

Hiába olcsóbb és hasznosabb egy betegséget korai fázisban kiszűrni, kevés ezekre a jelentkező

Az általános szűrésre 39 éves korig három évente jelentkezhet egy személy, 40 éves kortól pedig már évente a háziorvosánál •  Fotó: Amberusa.com

Az általános szűrésre 39 éves korig három évente jelentkezhet egy személy, 40 éves kortól pedig már évente a háziorvosánál

Fotó: Amberusa.com

Kevés nő tartja fontosnak Hargita megyében, hogy részt vegyen a mell- vagy a méhnyakrák korai felismerését szolgáló ingyenes szűrővizsgálaton, holott volna rá lehetőség. A szolgáltatásokhoz való nehézkes hozzáférés, illetve a szűrőprogramokra juttatott akadozó országos költségvetés is hozzájárul a kevés vizsgált pácienshez. Ugyanakkor, a páciensek a háziorvosi rendelők előtt sem tolonganak, ha az egészségügyi állapotuk általános, ingyenes felméréséről van szó.

Molnár Rajmond

2017. december 14., 11:242017. december 14., 11:24

Az egészségügyi szűrés többek között a súlyos betegségek korai felismerésére szolgál. A kivizsgálás itthoni lehetőségeiről, illetve ennek a fontosságáról dr. Tar Gyöngyivel, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetőjével beszélgettünk.

Elsődleges a szűrővizsgálat

A szakember elmondta, több mint százéves tapasztalat mutatja, hogy

Hirdetés

egészségügyi szempontból sokkal olcsóbb és hasznosabb egy betegséget korai fázisban kiszűrni vagy felfedezni a rá utaló jeleket, mint előrehaladott stádiumban gyógyítani azt.

Utóbbi esetben sokkal többe kerül a tényleges kezelés, illetve ilyenkor sok esetben már a páciens egészségét sem lehet tökéletesen helyreállítani. Mint kifejtette, a tudatos egészségügyi politikát folytató országokban összefüggő és átgondolt egészségstratégiák vannak, amelyek főképp a betegség kiszűrésére alapoznak. Ezekben az országokban államilag támogatott szűrőprogramokat biztosítanak, arra törekednek, hogy a lakosság körében népszerűsítsék azokat, így rávéve őket, hogy időben gondoskodjanak az egészségükről.

Itthoni lehetőségek

Noha Romániában is vannak szűrőprogramok, nincsen túl sok belőlük, ráadásul azokat csak az egészségbiztosítással rendelkező személyek vehetik igénybe.

Általánosságban három programra jelentkezhetnek a páciensek: az általános egészségügyi kivizsgálásra, emellett pedig a mellrák- és a méhnyakrákszűrésre.

Utóbbi kettő úgynevezett specifikus szűrőprogram, amely célzottan csak e betegségek időbeli felfedezésére szolgál.

Háziorvosnál. Számos betegséget kellene szűrni vizsgálatokkal •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Háziorvosnál. Számos betegséget kellene szűrni vizsgálatokkal

Fotó: Veres Nándor

Az általános egészségügyi szűrés azt jelenti, hogy bizonyos időközönként a kivizsgálásra jelentkező személy háziorvosa „tetőtől-talpig” megvizsgálja a pácienst, azaz tulajdonképpen ez egy általános egészségfelmérő vizsgálat. Ennek keretében a háziorvos ha a vizsgálat során felfedez bármilyen rizikótényezőt, fokozottan figyeli azt, alaposan kivizsgálja a beteg szervet, szervrendszert. Ezek alapján pedig további vizsgálatokra küldi a beteget. Az általános szűrésre 39 éves korig három évente jelentkezhet egy személy, 40 éves kortól pedig már évente a háziorvosánál. Itt van egy ajánlás, hogy általában a születésnap körüli időszakban jelentkezzen az illető, de ez nem kötelező. Ez arra szolgál, hogy elossza a vizsgálatokat, a háziorvosi rendelők ne legyenek túlzsúfoltak – magyarázta Tar, hozzátéve, hogy a tapasztalatok szerint nem tolonganak az emberek a háziorvosi rendelők előtt az általános kivizsgálásért.

Népszerűtlen szűrőprogram

Noha a mellrákszűrésre nincs kimondott program szervezve Romániában, viszont az a pácienst, aki ki szeretné vizsgáltatni magát, megteheti azt.

A páciens a háziorvosához fordulhat, ő küldi tovább a szenológushoz vagy más szakorvoshoz, aki lehet sebész, nőgyógyász, endokrinológus, onkológus. Ezek a szakorvosok, illetve háziorvosok is adhatnak küldőpapírt az illetőnek mammográfiás és ultrahangos, bizonyos esetben mágneses rezonanciás vizsgálatokra, amelyek révén kimutatható a betegség.

Ez a folyamat ingyenes az egészségbiztosítással rendelkezőknek, viszont kell számolni várólistákkal.

A megyei közegészségügyi igazgatóság statisztikái szerint e szűrőprogram keretében

2014-ben 87 pácienst diagnosztizáltak mellrákkal, 2015-ben 79-et, 2016-ban pedig 65 személyt. Elhalálozás tekintetében pedig 2014-ben 53-an, 2015-ben 58-an, 2016-ban 12-en haltak bele a betegségbe.

Romániában nincs egységesen meghatározva, hogy hány éves kortól kezdődhet ez a szűrés, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a nők csak akkor vesznek részt rajta, ha már problémát éreznek e téren, így alacsony az érdeklődés a vizsgálat iránt.

Kényelmes háziorvosok

A méhnyakrák szűrőprogram mintegy öt éve indul el Romániában. Itt a nők 25-64 éves kor között jelentkezhetnek erre a vizsgálatra ingyenesen. Hasonlóan a mellrákszűréshez,

a folyamatot itt is a háziorvos indítja el. Ha a háziorvos elvégzett egy tanfolyamot, és le tudja venni a méhnykakkenetet, az illető a saját háziorvosától kapja meg az eredményt. Ha a háziorvos nem rendelkezik ilyen képesítéssel, akkor az általa kiadott küldőpapírral a páciensek a három Hargita megyei kórház (csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi) egyikéhez fordulhatnak kivizsgálásért.

Tudni kell, hogy nem mindegyik háziorvos vesz részt e szűrőprogramban Hargita megyében, amely különösen a vidéki lakosság esetében jelent problémát.

Idézet
Nem mindegy, hogy egy falun élő be kell-e utazzon a vizsgálatért a városba egy nőgyógyászhoz, vagy helyi szinten meg lehetne azt oldani

– fogalmazott Tar Gyöngyi, hozzátéve, hogy nem tartja helyesnek, hogy egy háziorvos „a saját kényelméért” nem vesz részt a programban. Egyébként a a méhnyakrákszűrésben részt vevő Hargita megyei háziorvosok listája megtalálható az egészségügyi igazgatóság honlapján.

Általánosságban három programra jelentkezhetnek a páciensek: az általános egészségügyi kivizsgálásra, emellett pedig a mellrák- és a méhnyakrákszűrésre Galéria

Általánosságban három programra jelentkezhetnek a páciensek: az általános egészségügyi kivizsgálásra, emellett pedig a mellrák- és a méhnyakrákszűrésre

Akadozó finanszírozás

A közegészségügyi igazgatóság felmérése szerint

a méhnyakrák szűrőprogram 2012-es novemberi elindulása óta Hargita megyében 57 929 nő vehette volna igénybe e kivizsgálást, ehhez képest igencsak alacsony volt az érdeklődés.

Ebben közrejátszott, hogy a program elindulása után egy évvel megcsappant az erre szánt országos költségvetés, így noha igény lett volna a nők részéről a vizsgálatra, a pénzügyi keretek ezt nem engedték. Bár később már jutott rá elegendő finanszírozás, a nők elvesztették a bizalmukat a programban, ezért nem is jelentkeztek rá sokan – tudtuk meg Tar Gyöngyitől.

Szomorú statisztika

Az előbbi kijelentést a Hargita megyei statisztikák is bizonyítják:

2012-ben 100 nő vett részt méhnyakrák szűrésen (azért ilyen kevesen, mert a programot ez év végén indították), 2013-ban 3498, ezt kővetően pedig jöttek a pénzügyi zavarok, így 2014-ben 1442 személy, 2015-ben 1030, 2016-ban 596, 2017-ben pedig 626. A vizsgált személyek mintegy hét százalékának lett pozitív az eredménye

– számolt be Tar Gyöngyi. Fontos megjegyezni, hogy a méhnyakrák és szövődményei tekintetében Románia Európában messze az első helyen áll, majdnem 15 százalékos elhalálozási aránnyal, ami majdnem négyszerese az európai átlagnak.

Az országban a méhnyakrák a második leggyakoribb ráktípus, és ez okozza a legtöbb elhalálozást az aktív nők körében a mellrák után.

Szükség van még vizsgálatokra

Tar Gyöngyi szerint a felsorolt szűrőprogramokon kívül még számos betegséget kellene szűrni. Példaként megemlítette a magas vérnyomást, amely szövődményei a korai, elkerülhető elhalálozások több mint felét teszik ki Romániában. „Ehhez képest nincs erre szűrőprogram, inkább akciók vannak rá az egészségügyi dolgozók részéről bizonyos betegség világnapjai alkalmából” – említette a szakember. Elmondta,

a vastagbélrák szűrés is nagyon hatékony lenne, amely a közeljövőben elindulhat Romániában. De a prosztatarákot, a cukorbetegséget is érdemes lenne szűrni, amelyekre szintén nincs programszerű kivizsgálás az országban.

Nevelni kell a lakosságot

A szakember kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy nem csak Hargita megyei sajátosság, hanem országos szinten „nagyon gyenge” a jelentkezés a szűrőprogramokra. Nem úgy, mint a tőlünk nyugatabbra lévő országokban, ahol sokkal egészségtudatosabban élnek az emberek, nemcsak a pillanatnyi állapotukra figyelnek, hanem arra is, hogy mi lesz később. Tar Gyöngyi szerint betegségekre célzott szűrőprogramokat kell szervezni országos szinten, a lakosságot pedig nevelni kell, hogy tudatosítsa magában e vizsgálatok fontosságát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Nem kerül előzetesbe, szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.

Nem kerül előzetesbe, szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet Călin Georgescu
2026. szeptember 22., kedd

Menedékjog, toszkánai villa és új élet Olaszországban – ezt tervezte Georgescu a DIICOT szerint

Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.

Menedékjog, toszkánai villa és új élet Olaszországban – ezt tervezte Georgescu a DIICOT szerint
2026. szeptember 22., kedd

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben

Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben
Hirdetés