
Az otthon leölt állatokat csak saját fogyasztásra lehet felhasználni. A vágóhidak létesítésével lehetőség nyílna a kereskedelemre. Archív
Fotó: Veres Nándor
Egyetlen vágóhíd sem maradt Hargita megyében, így már csak élve tudják értékesíteni jószágaikat a Hargita megyei juhtartók. Kistérségi vágóhidak létrehozására lenne szükség, hogy a levágott állatokkal is kereskedhessenek, így jelentősen javulhatna a gazdák megélhetése – véli a Hargita Megyei Juhtenyésztők Egyesületének elnöke.
2018. február 04., 10:052018. február 04., 10:05
Komoly felméréseknek kell megelőzniük a vágóhidak létesítését, hiszen fontos, hogy azok gazdaságosan üzemelhessenek, azonban tény, hogy meglétük nagy segítség volna a juhtartóknak – jelentette ki lapunknak Balló István, a Hargita Megyei Juhtenyésztők Egyesületének elnöke. Mint mondta, az igény egy hétvégi gyűlésükön fogalmazódott meg, amikor a szakma fellendítésének lehetőségeiről beszélgettek. Rámutatott,
Ez azonban csak úgy lehetséges, ha engedélyezett vágóhidakon vágják le az állatokat. „Persze ehhez megfelelő szervezettség szükséges. Mindenképp térségi vágóhidakban kell gondolkodni, hogy legyen elég állat a folyamatos és gazdaságos üzemeltetéshez” – fogalmazott Balló. Hozzátette, ha későbbi felméréseik igazolják a vágóhidak létrehozásának igényét, akkor azokat pályázati pénzekből valósítanák meg.
Ugyanakkor arra is kitért, hogy többéves képzést kellene indítani juhtartó gazdáknak, mivel a szakemberek már kezdenek kiöregedni, és lassan nem lesz, aki továbbadja a tudást a fiataloknak.
Jelenleg egyetlen vágóhíd sem működik Hargita megyében, így nemcsak a juhosgazdák, de más állattartók is nehéz helyzetben vannak, más megyébe kell vinniük levágásra szánt jószágaikat – fejtette ki Püsök László, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője. Úgy véli, már csak azért is fontos volna egy ilyen létesítmény üzemeltetése, hogy
Nem beszélve arról, hogy juhok esetében minden évben „ki kell selejtezni” az állományok legalább tíz százalékát – az idős állatokat –, amiért „annyit fizetnek a kupecek, amennyit gondolnak”. Szerinte
Persze kérdés, hogy nem fogják-e továbbra is élve eladni a jószágokat, ha jó árat adnak érte a kereskedők. Püsök rámutatott,
így egy újabb kisüzem indítása előtt érdemes felmérni, hogy mekkora rá az igény. „Mi szívesen segítünk tanácsainkkal egy ilyen kezdeményezést, hiszen a vágóhidak megléte az egész megye gazdaságát erősíti” – hangsúlyozta.
Olyan vágóhidak létesítését tartja fontosnak Benedek László, a kápolnásfalusi gazdaszövetség elnöke, ahol a belföldi és külföldi értékesítés kritériumainak egyaránt megfelelő állatvágásokat lehet végezni. Mint mondta, ez volna az igazán nagy segítség a gazdáknak, hiszen
Ő egyébként úgy tudja, hogy a helyi üzletek és éttermek részéről is nagy a kereslet a helyi termékek iránt, így itthon is könnyedén eladhatók lennének a leölt állatok. „Ezen mindenki nyerne, hiszen a gazdák is értékesíthetnék jószágaikat, és a vásárlók is biztosak lehetnének benne, hogy helyi termékért fizetnek” – fogalmazott Benedek. Hangsúlyozta, térségünkben különösen nagy szükség van egy vágóhíd létesítésére, hiszen sokan élnek állattartásból. A gazdák jelenleg inkább élve adják el jószágaikat, mivel túl körülményes azokat egy távolabbi vágóhídra vinniük.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
szóljon hozzá!